Előzetes

A DAC-Nyitra mérkőzés előtt: Hazai évzáró

Az utolsó előtti őszi fordulóban búcsúzunk otthonunktól a 2019-es évben, amely a történelmi ezüstérmes sikerünket is hozta. A DAC-Nyitra összecsapás szombaton 13:30 órakor kezdődik.

Már csak egyszer

A MOL Arénában holnap az idei 16. bajnoki és a 19. tétmérkőzésünket rendezik, amely egyúttal a DAC utolsó hazai találkozója lesz a téli szünetet megelőzően. A bajnokság őszi idényéből mindössze két forduló van hátra, egy héttel a Nyitra elleni mérkőzés után jön a Slovan elleni nagy idegenbeli rangadó.

Tehát a 2019-es naptári évben már csak egyszer látogathatunk ki csodálatos stadionunkba. Egy olyan esztendőt zárunk, amely során a DAC az élvonalbeli történelme legjobb helyezését érte el. A múlt szezonbeli ezüstérmes pozíciónkat egyelőre az idei évadban is sikerült megtartanunk; 16 forduló elteltével a második helyen állunk, amit az őszi zárás után is szeretnénk megőrizni.

A Trencsén és a Nagymihály után a Nyitra sorozatban a harmadik olyan ellenfelünk, amely röviddel a DAC elleni mérkőzésük előtt edzőt váltott. A Zobor alatt a 13. forduló után lépték meg ezt, amikor is 7 ponttal a tabella 11. helyén álltak, mindössze jobb gólarányuknak köszönhetően előzve meg a Pohronie gárdáját. Marián Süttö helyét az addigi asszisztense, a 42 éves Geri Gergely vette át, és ez a változás eddig pozitív hatással volt holnapi ellenfelünkre. A Slovnaft Cup negyeddöntőjébe való bejutást jelentő, Liptószentmiklós elleni 3:2-s siker után a bajnokságban is beindult a szekér, hiszen három forduló alatt hét pontot szerzett a Nyitra. A kék-fehérek először a Nagyszombatot (otthon) győzték le 1:0-ra, majd hasonló eredménnyel diadalmaskodtak a Szered elleni idegenbeli találkozójukon is, legutóbb pedig odahaza gólnélküli döntetlent játszottak a Zsolnával. A Fortuna Liga addigi második leggyengébb védelme tehát Geri vezetőedző irányítása alatt még gólt sem kapott a bajnokságban!

„Nem számítok könnyű meccsre, a legutóbbi jó eredményeik után a nyitraiak fel lesznek tüzelve. Meggyőződésem azonban, hogy ha képesek leszünk a saját játékunkat produkálni és az első félidőben betalálunk, akkor a második játékrészt megnyerjük és otthon tartjuk a három pontot” – reméli a 22 éves Andrej Fábry. A nyitrai nevelésű futballista számára egy nagy presztízzsel bíró lesz a holnapi összecsapás. „Mindig különleges dolog az egykori klubom ellen pályára lépni. Több játékost is jól ismerek, mint például Šipoš kapust, akivel az ifjúsági csapatban is már együtt futballoztam. Jó a lábmunkája és rúgótechnikája, de mint minden hálóőrnek, neki is vannak gyenge pontjai. Pont ezeket szeretnénk kihasználni és a lehető legtöbb gólt lőni neki” – mondja a remek bal lábbal rendelkező támadó középpályás, aki a két csapat szezonbeli első egymás elleni találkozóján győztes gólt lőtt Nyitrán.

A DAC a legutóbbi kilenc tétmérkőzésből mindössze egyet veszített el, ám a nagymihályi 0:5 még sokáig fog visszhangozni. „Holnap megpróbáljuk jóvá tenni azt a kudarcot. Az év utolsó hazai meccse vár ránk, így bízunk benne, hogy a szurkolók nagy számban jönnek ki és buzdítani fognak minket, mint mindig. Remélhetőleg győzelemmel búcsúzunk a hazai pályától” – tette hozzá Fábry.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:
2017.08.26. - Nyitra-DAC 3:1, gólszerzők: Balaj 2, Charizopulos - Pačinda, 5500 néző
2017.11.26. - DAC-Nyitra 0:0, 8727 néző
2018.08.05. - Nyitra-DAC 2:3, gólszerzők: Šimončič, Vestenický - Pačinda, Bayo, Taiwo öngól, 6068 néző
2018.11.03. - DAC-Nyitra 1:0, gólszerző: Vida K., 8474 néző
2019.08.25. - Nyitra-DAC 1:2, gólszerzők: Ristovski - Koštrna, Fábry, 2155 néző

Történelem

A DAC-ot és a Nyitrát sokévi rivalizálás köti össze, 1986-ban csaptunk velük össze először az élvonalban. A legutóbbi három alkalommal sikerült legyőznünk őket, ám az elmúlt években a párharcok mindig nagyon szoros végeredményt hoztak. Otthon például legutóbb tíz éve lőttünk nekik egy gólnál többet. Augusztusban 2:1-re győztünk a Zobor alatt, amikor is a hét góljával a csapata legeredményesebbének számító Ristovski a hazaiakat juttatta előnyhöz. Koštrna még az első félidőben kiegyenlített, majd a szünet után Fábry koronázta meg a mezőnyfölényünket.

A szurkolói információkról és a belépőjegyekről itt olvashatnak.

Táblázatok - Fortuna Liga 2019/20:
Teljes:
2. DAC 16 10-2-4 28:20, 32 pont
11. Nitra 16 4-2-10 13:27, 14 pont
Hazai pálya:
3. DAC 8 5-2-1 17:7, 17 pont
11. Nitra 8 2-1-5 7:13, 7 pont
Idegenben:
3. DAC 8 5-0-3 11:13, 15 pont
9. Nitra 8 2-1-5 6:14 7 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 25. idény, 767 mérkőzés: 265-188-314, gólarány 911:1093
Nitra: 36. idény, 1091 mérkőzés: 367-235-499, gólarány 1274:1596

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 42 17-6-19, gólarány 40:49
Stadionunkban: 20 11-3-6, 23:15

A Fortuna Liga 17. fordulójának műsora:
Péntek, 2019. november 29., 18:00 ó: Trnava-Ružomberok
Szombat, 2019. november 30., 13:30 ó: DAC-Nitra, 14:00 ó: Trenčín-Pohronie, Zlaté Moravce-Senica, Sereď-Michalovce
Vasárnap, 2019. december 1., 15:00 ó: Žilina-Slovan

A DAC-Nyitra bajnoki mérkőzés holnap 13:30-kor kezdődik, játékvezetők Kráľovič - Vorel, Žákech.

Kapcsolódó hírek

Mérkőzés
Fotók
Szurkolók
Szurkolók
Szurkolók

DAC-Nyitra: jegyinfó

csütörtök 14.11.