Mérkőzés

A Nyitra ellen zárjuk a Tipsport Ligát

A Nyitra ellen zárjuk a Tipsport Ligát

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| ke 21.1.2020, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

Szerda délelőtt a hagyományos rivális, az FC Nyitra elleni párharccal zárják a három mérkőzésből álló téli tornát a sárga-kékek.

Holnap 10:30 órai kezdettel a Tipsport Téli Liga keretén belül az FC Nyitra együttesével mérkőzünk. Ezzel a találkozóval nemcsak a torna C-csoportjától búcsúzunk, hanem a hazai környezettől is a Tipsport Malta Cup-ra való repülőutunk majd az azt követő, törökországi összpontosítás előtt.

A csapat péntek reggel utazik Máltára és rögtön másnap már vár ránk a torna elődöntője, amit a Mladá Boleslav ellen vívunk. A másik párosítást az Ostrava és a Brünn gárdái alkotják. Hétfőn rendezik a döntőt és a harmadik helyért folyó összecsapást is. Máltáról jövő hét pénteken térünk haza és két nap múlva, február 2-án, vasárnap már Törökország felé veszik az irányt a sárga-kékek.

A Tipsport Liga első két megmérettetését a játékoskeret alaposabb megismerésére használta fel Hélder vezetőedző, aki összesen 25 futballistának adott lehetőséget: 2 kapusnak és 23 mezőnyjátékosnak.

A DAC-Nyitra mérkőzést a MOL Akadémia 2-es számú műfüves pályáján rendezik, élőben a Nova Sport 1 csatornán is megtekinthetik. A találkozót a Dohál – Žákech, Sluk játékvezetői hármas irányítja.

A mérkőzésre ingyenes a belépés! Megkérjük a szurkolókat, hogy parkolásra az egykori cukorgyár parkolóját használják a Bécsi úton, és a belépésnél kövessék a szervezők utasításait. Az Akadémia egész területén tilos a dohányzás, az alkoholtartalmú italok és a tökmag fogyasztása.

A Tipsport Téli Liga programja és eredményei – C-csoport:
2020.1.15., 13:00 óra: Nyitra-Szakolca 3:3 (2:2) 8. Ristovski, 38. Farkaš, 86. Mikuš - 21. Hlavatovič, 29. Ranko, 74. Popović
2020.1.18., 13:00 óra: DAC-Brünn 0:5 (0:2) 15. Fousek, 44. Přichystal, 63. Přichystal, 64. Pachlopník, 88. Bariš
2020.1.19., 10:30 óra: Nyitra-Brünn 5:1 (2:0) 5. Gatarić, 41. Martišiak, 70. Ristovski, 82. Ristovski, 88. Šefčík - 77. Pachlopník
2020.1.19., 13:00 óra: DAC-Szakolca 0:1 (0:0) 74. Hlavatovič
2020.1.22., 10:30 óra: DAC-Nyitra
2020.1.22., 11:00 óra: Brünn-Szakolca (Vyškovban rendezik)

article_bannerarticle_banner