Előzetes

A ViOn - DAC 1904 mérkőzés előtt: Vasárnap esti randevú a Zsitva partján

A ViOn - DAC 1904 mérkőzés előtt: Vasárnap esti randevú a Zsitva partján

A-CSAPAT
|
Előzetes
| szo 19.8.2023, DAC 1904
article_banner
'
article_banner
'

A bajnokság negyedik játéknapját az aranyosmaróti látogatásunk zárja. A ViOn-DAC összecsapás vasárnap 20:30 órakor kezdődik.

A negyedik fordulóban is vendégként lépünk pályára, így a kassaiak elleni hazai mérkőzést leszámítva ez már a harmadik fellépésünk lesz idegenben ebben a szezonban. Az eddigi három körben egy győzelem és két döntetlen áll a nevünk mellett a táblázatban, így utazunk vasárnap Aranyosmarótra. A Vladimír Cifranič által irányított ViOn kétszer kikapott, egyszer pedig döntetlenezett a Niké Liga eddig lejátszott fordulóiban.

Megvan a tudásunk ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk

Adrian Guľa vezetőedző a találkozót megelőzően elmondta, bízik benne, hogy jól felkészültünk, és tudunk majd építeni a Rózsahegyen a második félidőben mutatott játékunkra. „Hatékonyabbnak kell lennünk, olyannak, mint az eddigi egyetlen hazai bajnoki meccsünkön. A csapatnak megvan a tudása ahhoz, hogy eredményesebb legyen, és jó teljesítményt nyújtva elhozza Aranyosmarótról a három pontot. Természetesen tiszteljük az ellenfelet. Élvonalbeli csapatról van szó, amely jó játékerőt képvisel” – fejtette ki a tréner.

Kaša és Urblík játékára sérülés miatt sajnos még mindig nem számíthatunk, és Brunetti pályára lépése is kérdéses, miután le kellett őt cserélni Rózsahegyen. „Másrészt viszont pozitívum, hogy Čermák már bevetésre kész, és bízunk benne, hogy segítségünkre lehet a mérkőzésen” – jegyezte meg Adrián Guľa, aki Krstović eligazolásáról is szót ejtett.

„Nikola távozása még nagyon friss, meg kell szoknunk ezt a helyzetet. Tudjuk, hogy nagy kihívás előtt állunk, hiszen egy tavaly 18 gólt szerző játékos ment el tőlünk, akinek pótlását csapatszinten kell megoldani. A célunk és a filozófiánk az, hogy hozzá hasonló játékosokat neveljünk ki. Hiszem, hogy jó úton járunk, és ezt már a vasárnapi meccsen be is bizonyítjuk. A hangulat az öltözőben jó, minden erőnkkel a mérkőzésre összpontosítunk. A fiúk tudják, miért játszunk: a három pontért, a jó teljesítményért, az egyéni- és a csapatteljesítmény növeléséért” – fogalmazott, hozzátéve, hogy magunkat és a szurkolóinkat is szeretnénk megörvendeztetni egy győzelemmel.

„Minden alkalommal nagyra értékeljük a szurkolók támogatását. Szeretném, ha elhinnék, hogy a csapat mindig a maximumot akarja nyújtani, és mindent megtesz a győzelemért. Közös erővel még erősebbé válhatunk” – mondta csapatunk edzője.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2021.04.24. – ViOn-DAC 0:1, gólszerző: Ramirez, 0 néző
2021.10.01. – DAC-ViOn 4:2, gólszerzők: Hahn 2, Andzouana, Krstović – Ďubek, Čögley, 4017 néző
2022.02.18. – ViOn-DAC 2:0, gólszerzők: Jibril, Sloboda, 683 néző
2022.07.31. – DAC-ViOn 3:0, gólszerzők: Veselovský, Krstović, Kalmár, 4243 néző
2022.10.14. – ViOn-DAC 2:2, gólszerzők: Niarchos, Brenkus - Krstović, Kalmár, 2011 néző

Történelem

Az FC ViOn Aranyosmarótot 1995-ben alapították. A Zsitva mentén 2007-ben ünnepelték a legnagyobb sikereket, amikor is a csapat elhódította a Szlovák Kupát és fennállása során először jutott fel az élvonalba. Azóta mindössze egy szezont szerepeltek a második ligában, tavaly pedig a tizenegyedik helyen végeztek.

Legutóbb tavaly októberben mérkőzött meg egymással a két csapat. Aranyosmaróton 2:2-es döntetlen született, góljainkat pedig Krstović és Kalmár szerezték. Annyi biztos, hogy vasárnap ők már nem veszik tűz alá a hazai kaput, de bízunk benne, hogy a többiek szállítják majd a gólokat. Összességében elmondhatjuk, hogy jól teljesítünk a ViOn ellen, az elmúlt 16 meccsből 12-t megnyertünk. Reméljük, hogy holnap ismét javítani tudunk ezen a statisztikán.

A DAC élvonalbeli gólszerzői az Aranyosmarót ellen:
9 - Kalmár
4 - Divković
3 - Pačinda, Krstović
2 - Ljubičić, Ramirez, Hahn
1 - N´lend, Parvin, Abena, Harsányi, Tomčák, Filo, Štajer, Kabele, Delarge, Szabó, Saláta, Ľupták, Sarr, Vida K., Brašeň, Pambou, Šatka, Herc, Bayo, Davis, Vida M., Andzouana, Veselovský
öngól - Urgela
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- A Dajto televízió
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 29. idény, 879 mérkőzés: 324-218-337, gólarány 1096:1211
Zlaté Moravce: 16. idény, 486 mérkőzés: 127-121-238, gólarány 498:756

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 35 16-8-11, gólarány 49:43
Az ellenfél otthonában: 19 6-6-7, 22:26

A Niké Liga 4. fordulójának műsora:
Péntek, 2023. augusztus 18., 20:30 – Banská Bystrica-Skalica
Szombat, 2023. augusztus 19., 18:00 – Trenčín-Ružomberok, Slovan-Michalovce, Košice-Žilina
Vasárnap, 2023. augusztus 20., 18:00 – Trnava-Podbrezová, 20:30 ó: Zlaté Moravce-DAC

Az Aranyosmarót–DAC 1904 bajnoki mérkőzés vasárnap 20:30-kor kezdődik, játékvezetők: Smolák - Bednár, Poláček

Mint minden tétmeccsről, holnap Aranyosmarótról is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

article_bannerarticle_banner