Hír

A ghánai gyorsvonat

Zuberu Sharani új távlatokat nyit a csatársorunkban.

A nyári felkészülés során remek színben tűnt fel és a DAC szerződést is kínált neki. A 19 éves ghánai szélső, Zuberu Sharani (szül. 2000.7.1-jén) a prágai Sparta ificsapatából érkezett, ahol a Dream FC Accra együttesétől szerepelt kölcsönben. Első profi szerződését a klubunkkal írta alá, amely egy esztendőre szól, további négyéves opcióval.

A szezon elején a vízumát intézte, és ez a folyamat Ghánában tartotta őt, ám már visszatért Dunaszerdahelyre és azóta a somorjai farmcsapatunk színeiben több alkalommal is pályára lépett. Az elsőn rögtön góllal és gólpasszal mutatkozott be. Felnőtt együttesünk szerdai, MTK elleni felkészülési találkozóján is jól ment neki a játék, ám agyrázkódás gyanúja miatt le kellett őt cserélni, ami szerencsére végül nem igazolódott be. Ma a Somorja mezében pályára lép a kassai FC elleni idegenbeli II. ligás összecsapáson.

„Sharani egy istenadta tehetség, de természetesen még sokat kell magán dolgoznia. Gyors és erős, remek bal lábbal rendelkezik. Össze kell szoknia a gárdával és elsajátítani a játékstílusunkat, de nagyon bízom benne, hogy hamarosan komoly erősítése lehet az A-csapatunknak,” mondta róla Peter Hyballa vezetőedző.

Sharani nyolcévesen kezdett el futballozni szülőfalujában, Chereponiban. Tizenöt évesen a Ghána fővárosában, Accrában székelő Dream FC csapott le rá. Ahogy azt a klub elnevezése is sugallja, a Dream FC fő célja az európai futballpiacon is kelendő játékosok kinevelése. „A klubnak FC Still Believe néven tartalékgárdája is van, amely a felnőttek második ligájában szerepel. Itt két évet töltöttem, tizenhét esztendősen átkerültem az A-csapatba és egy évet futballoztam a ghánai élvonalban. Gyerekkorom óta a csatársorban szerepeltem, leggyakrabban középen, itt-ott pedig a széleken. Tizennyolc éves koromban a prágai Sparta idősebb ificsapatához kerültem, de a felnőttekkel is edzettem, amelynek színeiben néhány felkészülési találkozót is abszolváltam,” mesélt eddigi pályafutásáról a ghánai 20 éven alatti válogatott tagja.

„Nagyon ambiciózus vagyok és imádom a labdarúgást. Az a célom, hogy a jövőben Európa valamelyik élklubjában futballozhassak. Gyerekkorom óta a Real Madridnak szurkolok, ezért egy nap szívesen felhúznám a fehér mezüket. Tudom, hogy eltökéltséggel és kemény munkával ez sikerülhet is. A DAC a legjobb hely arra, hogy megtehessem a következő lépést az álmomhoz vezető úton. Mindent elkövetek ennek érdekében. Szeretnék mihamarabb bekerülni a kezdőcsapatba, továbbá bízom benne, hogy közösen átírjuk a történelmet és bajnoki címet szerzünk. A klubnál nagyon magasak az elvárások és szeretnék segíteni az együttesnek a céljai elérésében,” tárt fel Sharani néhányat a vágyai közül.

A DAC sportigazgatója, Jan Van Daele is boldog, amiért a ghánai szélső a mi klubunkat választotta. „Zuberu júniusban próbajátékra érkezett és rögtön meggyőzött minket a kivételes atlétikus tehetségéről és a benne rejlő nagy futballpotenciálról. Már várjuk a pillanatot, amikor a Fortuna Ligában is megmutatja magát. A somorjai kezdet tényleg meggyőző volt és bebizonyította, hogy magas elvárásaink lehetnek vele szemben.”

Laura Stosno-Krohn: Világszínvonalú paraméterek

Felnőttcsapatunk erőnléti edzője olyan adatokkal rendelkezik, amelyek alátámasztják a tehetséges ghánai játékos nagy ambícióit. „A 30 méteres távot 3.72 másodperc alatt futotta le, ami világszínvonalú idő. Összehasonlításképpen, Pierre-Emerick Aubameyang 3.70 másodperc alatt tette meg ezt a távot. És ő egy olyan játékos, aki híres a gyorsaságáról. Sharani remek rugaszkodóerővel is rendelkezik, helyből képes 60 centiméter magasba ugrani,” jelentette ki Laura Stosno-Krohn. Nos, boldogok lehetünk, hiszen a ghánai gyorsvonat megérkezett Dunaszerdahelyre. Szorítunk neki, hogy a szlovák élvonal is minél hamarabb meggyőződhessen az adottságairól!

Kapcsolódó hírek

Hír

Teszttel a kézben focira

2 nappal ezelőtt
Hír
Hír

Hazai pályán Vida Mátéval

3 nappal ezelőtt