Hír

A két ifijátékos, Malý és Mendez gólja döntött

A két ifijátékos, Malý és Mendez gólja döntött

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 6.6.2020, Krisztián Nagy
article_banner
'
article_banner
'

Nyolc edzés és egy edzőmeccs – így festett Bernd Storck első hat napja a DAC-nál. A heti programot a mai, egymás közötti tréningmérkőzés zárta.

Bernd Storck kétfelé választotta a keretet, az egyik csapat a hazai, a másik az idegenbeli szerelésben futott ki a MOL Aréna csodás füvére. „Itt mindig jó játszani, de a közönség nagyon hiányozni fog. Reméljük, hogy hamar döntés születik, és legalább pár ezer ember be tud majd jönni“ – állapította meg Kalmár Zsolt.

A 45+30 perces összecsapáson néhány ifijátékos, illetve a somorjai farmunkból Rymarenko és Čunta is lehetőséget kapott.

Az üres lelátók előtt, amit sajnos szoknunk kell egy ideig, három gól esett. A 11. percben Davis beadását Ramirez vágta a léc alá – 1:0, majd a túloldalon Fábry szögletét Boateng csúsztatta meg, és Malý érkezett jó ütemben – 1:1. A sötétmezesek győzelméről a fiatal Mendez látványos lövése döntött, ami után egyből be is fejeződött a találkozó.

A játékosok még egy lazító futást is abszolváltak, mivel holnapra szabadot kapott a csapat. A jövő hét már a felsőházi rájátszás nyitómérkőzésére való felkészülés jegyében zajlik majd.

„Úgy érzem, jó erőben vagyok, bár a lábak azért meg vannak fogva, hiszen a héten volt nyolc nehéz edzés. De biztos vagyok benne, hogy jövő hétvégére készen leszünk fizikálisan és mentálisan is“ – tette hozzá csapatkapitányunk a lefújást követően.

DAC sárga-kékek - DAC sötétmezesek 1:2 (1:1)
MOL Aréna, 2020.06.06., 11:00 óra, zártkapus mérkőzés
Gólszerzők: 11. Ramirez – 20. Malý, 75. Mendez
Sárga-kékek: Slančík – Dolinský, Šimić, Beskorovainyi, Davis – Schäfer, Vida, Kalmár – Phillips, Ramirez, Sharani. Csere: Veselovský.
Sötétmezesek: Jedlička – Blackman, Malý, Kružliak, Mendez – Balić, Bednár, Fábry – Divković, Boateng, Rymarenko. Cserék: Njie, Čunta, Javro, Szalma.

article_bannerarticle_banner