Hír

A leggazdagabb nyár

A leggazdagabb nyár

A-CSAPAT
|
Hír
| va 9.9.2018, Nagy Krisztián

Az új szezonban immár 12 tétmérkőzést játszott a DAC. Eddig sohasem lőttünk ennyi gólt és szereztünk ilyen sok pontot, így az idei nyár folyamán több klubrekord is megdőlt!

A múlt héten véget ért a nyári szünet, hétfőn a tanulók és a diákok ismét visszaültek az iskolapadokba. Lezárult a 2018/19-es idény első része is, jelenleg a Fortuna Liga első, a válogatott mérkőzések miatti szünete tart.

Csapatunk eddig 12 tétmérkőzést abszolvált:

7-et a Fortuna Ligában (4-3-0-s mérleg, 19:9-es gólarány)

4-et az Európa-ligában (1-1-2, 5:9)

1-et a Slovnaft Cup-ban (1-0-0, 5:2)

Összegezve és aláhúzva, az együttes nyári mérlege 6-4-2, a gólaránya pedig 29:20. Összehasonlításképpen: tavaly ilyenkor hat bajnoki forduló és a Pozsonyivánka elleni kupameccs állt csak mögöttünk.

Nyáron a szurkolók összesen 29 alkalommal örülhettek sárga-kék gólnak, ami a klub újkori történelmének abszolút rekordja.

A tucatnyi tétmeccs az eddigi csúcs beállítását jelenti, amely 1988 nyarán született. Akkor szintén három fronton harcoltunk, a bajnokság és a hazai kupa mellett a ma már nem létező Intertotó-kupában is érdekeltek voltunk.  A Pecze Károly által irányított gárda a következő számokat érte el:

4 mérkőzés a bajnokságban (2-0-2, 4:9)

2 a Szlovák Kupában (1-0-1, 7:3)

6 az Intertotó-kupában (3-1-2, 12:8)

Ami a hetedik fordulót követő bajnoki mérlegünket illeti, legalább három szempontból is szintén a leggazdagabb nyárról beszélhetünk.

- Még sohasem álltunk hét összecsapás után nulla vereséggel.

- Az önálló szlovák bajnokság története során most szereztük a legtöbb pontot. Jelenleg 15 áll a nevünk mellett, ami eggyel több, mint a 2015/16-os idény elején. Jobban csak a föderális bajnokság utolsó, 1992/93-as évadjában teljesített a DAC, amikor is 5-1-1-es mérleggel rendelkezett a gárda, ami a mai számítás alapján 16 pontot jelent. Mivel akkoriban csak két pont járt egy győzelemért, összesen 11 ponttal álltunk és szintén a tabella második helyén – akárcsak most, akkor is a Slovan mögött…    

- A hét meccsen lőtt 19 gól is rekordunk az élvonalban. Íme, az eddigi legtermékenyebb szezonkezdéseink, avagy így álltunk hét játéknap után:

2018/19 - 19 gól

1992/93 - 17

1934/94 - 16

2015/16 - 14

1991/92 - 13

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri