Interjú

A legkedvesebb DAC-gólom: Rudolf Pavlík

A legkedvesebb DAC-gólom: Rudolf Pavlík

A-CSAPAT
|
Interjú
| sze 13.5.2020, Krisztián Nagy
article_banner
'
article_banner
'

A DAC élvonalbeli történelmének harmadik legsikeresebb góllövője szintén megbirkózott azzal a feladattal, hogy kiválasszon egyet a sárga-kék színekben szerzett sok parádés találata közül.

Rudolf Pavlík kivételes futballista volt. A remek rúgótechnikájú középpályás, akitől csapatunk támadásainak túlnyomó többsége indult, szervezte a játékot, emellett gólokat is szerzett. Ráadásul jó természetének köszönhetően mindenki kedvelte. Egyszerűen olyan típus, akit az edzők és a nézők is a leginkább szeretnek.

A Korlátkő községből (Cerová) származó futballista (szül. 1962. november 4-én) 1986 nyarán érkezett a Csallóközbe. Ekkor már túlvolt egy U19-es Eb-szereplésen 1981-ből és három élvonalbeli szezonon a brünni Zbrojovka színeiben. Az elkövetkező hat évben a DAC kulcsembere volt, az 1986/87-es idényben pedig a csapat legsikeresebb gólszerzője (11 gól). A Csehországban abszolvált három szezont követően még egyszer visszatért Dunaszerdahelyre (az 1995/96-os idényre). Összességében 200 első ligás mérkőzésen szerepelt a színeinkben, aminek köszönhetően Ján Kapko (204) után az örökranglista második helyén áll. A lőtt gólok tekintetében a harmadik helyet foglalja el.

Az említett első dunaszerdahelyi szezonjában rendkívül termékeny volt a gólszerzés terén. „Az 1986/87-es idény olyan sikeres volt a számomra, hogy ha akkor a saját kapumat veszem célba, a lövésem akkor is az ellenfél kapujában kötött volna ki. Amikor megy a szekér, akkor megy, és pont az volt a legsikeresebb szezonom, ami a gólszerzést illeti. Ezek szemfüles és gyönyörű találatok voltak, gyakran lőttem ki a felső sarkot, és amikor be akartam adni a labdát, abból pedig a hónap gólja lett” –emlékezett vissza a szenicei labdarúgás neveltje.

Pont ehhez az időszakhoz kapcsolódik a DAC-ban szerzett legemlékezetesebb gólja is. 1986. november 1-jét írtunk, a dunaszerdahelyi stadion zsúfolásig megtelt. Az emberek szó szerint lógtak a környező tetőkön és fákon. A 10 576-os hivatalos nézőszám 2019 februárjáig a legmagasabb volt a DAC élvonalbeli történelmében. Abban az időben az a párharc a két legjobb szlovákiai együttes összecsapása volt. A rivalizálás még azokig az időkig nyúlt vissza, amikor a 2. ligában a feljutásért küzdöttek. A DAC az 1985/86-os évadban jutott fel a legjobbak közé, a Nyitra egy évvel később. „Nehéz kiválasztani a legszebb gólt, mert mindegyik ugyanannyit ér. Egyet viszont kiemelnék, amelyre nagyon jól emlékszem. A Nyitra elleni mérkőzés legelején esett, ráadásul egy tizenegyest is kihagytam azon a találkozón. Viszont győztes gól volt. A Nyitra ellen mindig felfokozott hangulatú és nagy téttel bíró mérkőzéseket játszottunk, és ez a mai napig tart. Abban az időben nagyon jó csapata volt a nyitraiaknak, tele saját nevelésű labdarúgókkal. Az ellenük vagy a Nagyszombattal vívott csaták mindig rangadónak számítottak.”

Rudolf Pavlík a Diňa, Radványi támadópáros után a DAC élvonalbeli történelmének harmadik legsikeresebb gólszerzője. „A klub kiváló feltételeket hozott létre ahhoz, hogy az ifjúsági együttesekből kikerüljön valaki, aki letaszít a harmadik helyről. Ehhez csak türelem kell. Igaz viszont, hogy most más a futball és ha valaki elkezdi szórni a gólokat, rögtön felkelti más csapatok érdeklődését. A mi időnkben nem volt olyan könnyű külföldre igazolni, mint most.”

Az egykori válogatott középpályás immár évek óta Ausztriában keresi a kenyerét. „Hála istennek egészséges vagyok és dolgozom, ápolónőket fuvarozok. Igaz, jelenleg lényegében öt hete otthon vagyok. Nem mehetek át Ausztriába, mert karanténba kellene vonulnom. Viszont lassacskán beindul az élet és ha lehetőség lesz rá, elkezdek dolgozni. Most legalább magammal foglalkozhatok. Naponta sportolok, a barátaimmal már két alkalommal gyalogosan is megtettem a Somorja-Pozsony szakasz 27 kilométerét, méghozzá öt óra alatt. Sok könyvet olvasok. Nem olyan ember vagyok, aki megmaradna egy helyen, de most élvezem a nyugalmat. Elég nehéz a munkám, sokat vezetek. Néha akár heti 3000 km-t is, így jól jött ez a kisebb pihenő.”

Pavlík a lelátókon is gyakran feltűnik. „Nagyon szívesen járok focimeccsekre, főleg a DAC ifjúsági csapataira vagyok kíváncsi. Néhányuknak az egyéni edzésekben is segítek. Szurkolok nekik, mert ügyesek és komoly potenciál van bennük. Támogatásra van szükségük a nevelésben és merészségre.”

A DAC szurkolói legutóbb a Szenice elleni tavaszi idénynyitón láthatták a csapat egykori oszlopos tagját, amikor is ő végezhette el az ünnepélyes kezdőrúgást. „Érdekes érzés volt, hiszen Szenicén ismerkedtem meg a labdarúgás alapjaival, Dunaszerdahelyen pedig a pályafutásom legszebb éveit töltöttem. Ez egyfajta paradoxon volt számomra, és köszönöm a klubnak ezt a lehetőséget. A szurkolóknak is hálás vagyok a tapsért, örömmel tölt el, hogy még emlékeznek rám. Szorítok a DAC-nak!”

A DAC legjobb góllövői az első ligában:

1 Pavol Diňa 49 gól
2. Radványi Miklós 40
3. Rudolf Pavlík 37
4. Erik Pačinda 32
5. Vida Kristopher 29
6-7. Simon Gyula és Tibor Mičinec 28-28
8. Fieber Péter 23
9. Szarka Ákos 21
10-11. Milan Rimanovský és Kalmár Zsolt 19-19

article_bannerarticle_banner