Hír

A sárga-kékek téli felkészülésének menetrendje

A sárga-kékek téli felkészülésének menetrendje

A-CSAPAT
|
Hír
| va 27.11.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner

A szezon tavaszi felére való felkészülés 2023. január 5-én veszi kezdetét és egy horvátországi összpontosítást is tartalmaz.

A 11. forduló csütörtöki bepótolt mérkőzésén a Rózsahegy felett aratott győzelemmel bebiztosította második helyét a DAC, egyúttal pedig befejezte a 2022/23-as idény őszi felét. Történetünk során harmadik alkalommal, 2018 és 2020 után telelünk ismét az ezüstérmes pozíciójában.

Az ősz vége azonban nem jelenti automatikusan az év végét is. A játékosoknak várniuk kell a pihenőidőszakra, az edzések ugyanis egészen december 2-ig (péntek) folynak. A megérdemelt pihenőre való távozás előtt még egy felkészülési találkozót is abszolválnak a sárga-kékek, amelyen szerdán délután a pozsonyi Slovannal mérkőznek a MOL Akadémián.

Csak az azt követő hétvégétől kezdődik a valamivel több, mint négyhetes téli szünet, amelyre az Adrian Guľa által irányított edzői stáb egyéni edzéstervekkel küldi játékosainkat.

A tavaszi szezonra való közös felkészülést 2023. január 5-én, csütörtökön kezdi meg a DAC, amikor is az első újévi gyakorlás van napirenden. Egészen január 25-ig hazai környezetben tréningezik az együttes, ahol két felkészülési mérkőzést is abszolválunk. Az említett napon a horvátországi Umagba utazunk összpontosításra.

A gárda hosszú évek óta Törökországba repült a télen, így tehát változás következik be ebben a tekintetben. Horvátországban három meccs is színesíti a programot, a szlovén Koper elleni bajnoki főpróbát is beleértve.

A szezon tavaszi felének nyitófordulójában a bajnoki éllovas pozsonyi Slovan együttesét fogadjuk február második hétvégéjén.

A téli felkészülés menetrendje:

2022. november 30., 13.00 óra: DAC 1904 – Slovan Bratislava
2022. december 2.: a 2022-es év utolsó edzése
2023. január 5.: a 2023-as év első edzése
2023. január 14.: DAC 1904 – Soroksár SC (Magyarország, 2. liga)
2023. január 21.: DAC 1904 – MTK Budapest (Magyarország, 2. liga)
Január 25 – február 4.: horvátországi összpontosítás, három felkészülési mérkőzés
2023. január 28.: az ellenfél intézése folyamatban
2023. január 31.: DAC 1904 – NK Celje (Szlovénia, 1. liga)
2023. február 3.: DAC 1904 – FC Koper (Szlovénia, 1. liga) 

article_bannerarticle_banner