Hír

Adjuk a fiatal tehetségeknek adónk 2%-át!

Adjuk a fiatal tehetségeknek adónk 2%-át!

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 5.3.2024, DAC 1904
article_banner
article_banner

Miért éppen a DAC Akadémia Polgári Társulásra érdemes fordítani az adónk 2%-át? Mert minden euró, amit ebbe a kezdeményezésbe belefektetünk, a jövő tehetségeinek fejlődését szolgálja.

Minden évben elérkezik az az idő, amikor a szürke hétköznapokat néhány fontos döntés színesíti. Most ismét eljött az adóbevallás időszaka, de jó hír, hogy adónk 2%-át olyan célokra is felajánlhatjuk, melyekkel sokaknak tudunk segíteni.

„A DAC Akadémia Polgári Társulás által végzett munka nem csupán a sportot szolgálja, hanem a fiatalok egészséges fejlődését és a közösségi összetartást is elősegíti. Ha nincs erős akadémiánk, nem lehet erős klubunk. Ahhoz, hogy nemzetközi szintű játékosokat tudjunk kinevelni, fiatal tehetségeinknek európai körülmények között európai szintű képzésben kell részesülniük. A meglévő támogatás és a szponzori háttér nem elegendő mindenre. Ezek megléte mellett minden évben nagy hasznát vesszük az adófelajánlásokból befolyó összegnek. Szurkolóinkat ezért arra kérjük, hogy ajánlják fel a DAC Akadémia Polgári Társulás számára az adójuk 2%-át, ami hatalmas segítség az akadémiánknak a közös céljaink elérésében” – fogalmazott Németh Krisztián, a DAC Akadémia igazgatója, hozzátéve, hogy a 2%-os adófelajánlásokból az elmúlt években olyan dolgokat sikerült finanszírozni, mint:

- segédeszközök beszerzésére
- az ifjúsági csapatok utaztatása a mérkőzésekre vagy nemzetközi tornákra
- a szociálisan hátrányos helyzetű fiatal tehetségek pénzügyi és technikai támogatása
- tornák szervezése, akár nemzetközi részvétellel is
- regionális projektek a helyi futballklubok minőségének és infrastruktúrájának fejlesztésére
- kapustábor, edzőtáborok, összpontosítások

Ha szeretné támogatni a tehetséges futballistáink növekvő táborát, kérjük, ide küldje a hozzájárulást:

A polgári társulás neve: DAC AKADÉMIA
Székhely: Štúrova 1090/7, 92901 Dunajská Streda
IČO: 50066196
A megalakulás időpontja: 2015. 12. 10.

Ne hagyja, hogy az adóbevallás folyamata egyszerűen csak egy adminisztratív teher legyen! Használja ki az adója 2%-os felajánlásának lehetőségét, és tegyen jót a DAC Akadémia Polgári Társulás által támogatott fiatalokért!

Ide kattintva letölthető a felajánláshoz szükséges űrlap, amely a DAC store-ban is leadható.

article_bannerarticle_banner