Hír

Hogyan fest a rájátszás menetrendje?

Hogyan fest a rájátszás menetrendje?

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 22.2.2019, Nagy Krisztián

Az alapszakasz végső sorrendje határozza majd meg, kivel és mikor játsszuk a rájátszás mérkőzéseit.

A Fortuna Liga alapszakaszából még három forduló maradt hátra. A 19. játéknapot követően csupán a Slovan helye garantált – már biztosan listavezetőként zárja az alapszakaszt. Az is eldőlt, hogy a felsőházban harcol majd a DAC és a Zsolna, s közel áll ehhez a negyedik Rózsahegy is. A fennmaradó két helyért a következő három fordulóban a Nagymihály, a Szered, a Nyitra, a Nagyszombat és a Trencsén küzd majd meg, míg matematikai esélye a tizedik Zólyombrézónak is maradt.

Az alapszakasz a második márciusi hétvégén fejeződik be, s a soron következő hétvégén már mindkét csoportban megkezdődik a rájátszás. A Ligás Klubok Uniójának elnöksége a legutóbbi ülésén jóváhagyta a mérkőzések ütemtervét. Ebben a pillanatban csupán annyit tudunk biztosan, hogy a tabella 1-es száma mellett a Slovan neve olvasható. A többi csapat sorrendjét valószínűleg csak a 22. fordulót után - vagyis az alapszakasz utolsó játéknapját követően - tudjuk majd meg.

A DAC matematikailag az alapszakasz második, harmadik vagy negyedik helyén végezhet. Reméljük, hogy az első alternatíva lesz majd érvényben. Ebben az esetben a rájátszást hazai környezetben, az alapszakasz 5. helyezettje ellen kezdenénk meg. Szintén odahaza kezdenénk, ha a 3. helyre csúsznánk vissza, ez esetben az alapszakaszt a 4. helyen záró együttes ellen. A pontos szétírást alul találják.

A 2018/19-es szezon rájátszásának hivatalos időpontjai:

A FL rájátszásának 1. fordulója: 2019. március 16.   

A FL rájátszásának 2. fordulója: 2019. március 30.   

A FL rájátszásának 3. fordulója: 2019. április 6.   

A FL rájátszásának 4. fordulója: 2019. április 13.   

A FL rájátszásának 5. fordulója: 2019. április 20.

A FL rájátszásának 6. fordulója: 2019. április 27.

A FL rájátszásának 7. fordulója: 2019. május 4.   

A FL rájátszásának 8. fordulója: 2019. május 11.

A FL rájátszásának 9. fordulója: 2019. május 18.

A FL rájátszásának 10. fordulója: 2019. május 25.

Az Európa-ligába való bejutásért zajló esetleges play-off (a végső sorrend 4. - 7. helyezett csapatai számára, ha a Slovnaft Cup győztese a dobogón végez):

1. forduló: 2019. május 29.

2. forduló: 2019. június 2.

Megjegyzés: az említett időpontok nem veszik figyelembe az esetleges televíziós közvetítéseket, amelyek eddig nem ismertek és az egyes mérkőzések más napon való megrendezését is jelenthetik.

A rájátszás mérkőzéseinek programja:

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri