Andy, milyen érzés menet közben beszállni egy meccsbe?

„Nem túl kellemes beállni a 75. percben, mikor az ember teljesen merev, és csak a meccs végét várja. De őszintén szólva, a pályán töltött első tizenöt percre nem emlékszem, mert annyira a találkozóra összpontosítottam. Nehéz dolog ez, az ember izgul, de szerencsére a srácok mindent megoldottak helyettem is, és nem alakult ki veszélyes helyzet a kapum előtt, melynél közbe kellett volna lépnem.”

A találkozó nagyobb részét a kispadról nézted, míg a végét és a büntetőket egyenesen a kapuból. Hogyan láttad a kupavisszavágót?

„Az első félidőben kihasználhattuk volna a kínálkozó helyzetféleségeket, sikeresebben kellett volna végigvinni azokat. Egy gól elég lett volna a továbbjutáshoz, így kár érte. Nagyon rosszul kezdtük a második játékrészt, szinte kértük a gólt. A hazaiaknak több helyzetük volt, és megérdemelten találtak be.”

Volt már részed tizenegyes párbajban? Tudtad előtte, hogy a hazaiak hova fogják lőni a büntetőket?

„Ez volt életem első büntetőpárbaja. Maťo Matlák kapusedző informált minket, hogy nagyjából hova lövik majd a hazaiak. Viszont a tizenegyesek során nem gondoltam erre, a megérzéseimre hallgattam.”

Egy kis lépés hiányzott a döntőbejutáshoz, elég lett volna egy büntetőt értékesíteni. Milyen érzések kavarognak benned?

„Egyfolytában az a tíz másodperc jár az ember fejében, amikor Marin Ljubicic állt oda a tizenegyeshez. Elég lett volna egy kicsit máshogy lőni, és minden másképp lehetett volna. Hatalmas a csalódottság. A szurkolók miatt is nagyon sajnáljuk, hisz minden meccsen mellettünk állnak, és a kupadöntővel szerettük volna megköszönni a támogatást. Sajnos, ez most nem jött össze, így is nagyon köszönjük, hogy az egész kupaszezonban végig mellettünk voltak.”

Már szombaton ugyanott jóvátehetjük a vereséget. Ezúttal egy bajnoki mérkőzés vár ránk Szenicén.

„Már csak a bajnokságban vagyunk érdekeltek, még hét meccs van a végéig. Meg kell küzdenünk a hetedik helyért, és ha ez sikerül, akkor pozitívan értékelhetjük a szezont.”