Interjú

Andrija Balić: Uralni a középpályát

Andrija Balić: Uralni a középpályát

A-CSAPAT
|
Interjú
| csü 1.4.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

„A válogatott kötelezettségek után fokozatosan tértek vissza a játékosok, és mindent megteszünk, hogy alaposan felkészüljünk a Zsolna ellen.” A horvát középpályás elárulta, hogyan lehetne legyőzni a soron következő ellenfelünket.

Milyen volt a válogatott mérkőzések miatti szünet?
„Remek, volt három szabadnapunk, amelyek során kicsit megpihentünk és megfeledkezhettünk a futballról. Ezt kemény edzések követték, de azt gondolom, hogy a múlt héten és a mostani során is jól gyakoroltunk. A válogatott kötelezettségek után fokozatosan tértek vissza a játékosok, és mindent megteszünk, hogy alaposan felkészüljünk a Zsolna ellen, amelyet már nagyon várunk.”

Mennyi válogatott mérkőzést néztél meg az elmúlt napok során?
„Láttam a horvát felnőttválogatott mindegyik meccsét és a huszonegy éven alattiak Európa-bajnoki szereplését is figyelemmel követtem, tehát összesen hatot. Bár az előbbi kétszer is győzött, a mutatott játékkal nem lehettek elégedettek, nem nyújtottak optimális teljesítményt. Az U21-sek első eb-találkozójával szintén nem voltam megelégedve, de a másodikat jó teljesítménnyel megnyerték és végül sikerült kivívniuk a továbbjutást. Marko Divković-csal folyamatosan kapcsolatban voltam és nagyon örülök, hogy tegnap megkapta az első játékperceit a tornán.”

Térjünk vissza a Fortuna Ligához. Néhányszor már pályára léptél a Zsolna ellen, még ha az utolsó ki is kellett hagynod eltiltás miatt. Mit tudsz a zsolnaiakról is mire kell odafigyelnünk vasárnap?
„Nagyon fiatal és jó csapatuk van. Ellenünk nem futballoznak olyan támadó szellemben, mint másokkal szemben, de egy kombinatív együttesről beszélünk, jó játékosokkal. Nehéz összecsapásra számítok a műfüvön, de a három pontért utazunk.”

A legutóbbi zsolnai látogatásunk során az 1:4-es vereséggel megszakadt a nyolcmeccses győzelmi sorozatunk. Akkor pont te lőtted a DAC becsületgólját. Hogyan emlékszel vissza arra a találkozóra?
„Ahogy azt már többször is említettem, a csapatsiker a legfontosabb, nem pedig a gólszerző kiléte. Ezért a találatom ellenére nagyon szomorú voltam a lefújást követően, mert nyolc sikert követően az volt az első szezonbeli vereségünk. Bízom benne, hogy ezúttal másmilyen meccset abszolválunk és több gólt szerzünk. Szeretnénk a saját stílusunkban futballozni, tehát a rövid passzokra építeni. Agresszívebbnek kell lennünk, labdákat szereznünk, uralnunk a középpályát, helyzeteket kialakítanunk és értékesítenünk azokat.” 

article_bannerarticle_banner