Hír

Az EKL harmadik kiírása is DAC-részvétellel

Az EKL harmadik kiírása is DAC-részvétellel

A-CSAPAT
|
Hír
| va 4.6.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernõ
article_bannerarticle_banner

Az új idény elsõ tétmérkõzését 2023. július 13-án, csütörtökön abszolválják a sárga-kékek az Európa Konferencia Liga 1. elõselejtezõjében.

A bajnoki táblázat második helye zsinórban a hatodik európai kupaszereplés lehetõségét biztosította számunkra, összességében pedig a kilencedik alkalommal jutottunk ki a nemzetközi porondra. Az UEFA ranglistájának a 30. helyezettjeként Szlovákia a Bajnokok Ligájában (BL) egy, míg az Európa Konferencia Ligában (EKL) három hellyel rendelkezik.

A Slovan már a BL 1. selejtezõkörében bekapcsolódik a küzdelmekbe, ami a DAC, Zsolna (a play-off gyõztese) párosra is igaz az EKL-ben. Ez alól csak a Nagyszombat jelent kivételt: a Spartak kupagyõztesként csak az EKL 2. selejtezõkörében kezd. Arról, hogy melyik klub mikor csatlakozik be a kupasorozatba, az UEFA versenysorozataira vonatkozó jelenlegi menetrendje dönt.

Az EKL júliustól már a harmadik fejezetét írja, a DAC pedig ismét a sorozat részese lesz. Tavalyelõtt a 2. selejtezõkörtõl indultunk, ahol kettõs vereséget szenvedtünk a Partizan Belgrád együttesétõl. A múlt idényben az 1. és a 2. selejtezõkör mind a négy összecsapásán diadalmaskodtunk: elõször az északír Cliftonville FC-t, majd a feröeri Víkingurt búcsúztattuk. A 3. selejtezõkörben aztán a román FCSB két 0:1-es gyõzelemmel jutott tovább.

Az EKL-ben ezúttal is négy selejtezõkört rendeznek (1., 2., 3., play-off; mindegyiket oda-visszavágós rendszerben), amelyek után jön a 32 csapatos csoportkör (nyolc négycsapatos csoport). Az elõselejtezõkben/play-offban való kiesés azt jelenti, hogy az adott csapat befejezi szereplését az aktuális európai kupaszezonban.

A DAC 8.500-as UEFA-együtthatóval (tavaly 6.500) vág neki az európai kupaszereplésnek, aminek köszönhetõen az 1. selejtezõkörben a kiemelt csapatok között leszünk. Ez érvényes a 2. selejtezõkörbe való jutásunk esetén is, míg a 3. elõselejtezõben valószínûleg már nem lennénk kiemeltek.

Az 1. selejtezõkör párosításainak sorsolására 2023. június 20-án, kedden kerül sor. A lehetséges ellenfelek listáját itt találják – lásd az ECL-Q1: 1st Qualifying Round; nem kiemelt csapatok (Unseeded clubs) a jobboldali oszlopban.

Az EKL idõpontjai – 2023 õsze:

Június 20.: az 1. elõselejtezõ párosításainak sorsolása
Június 21.: a 2. elõselejtezõ párosításainak sorsolása
Július 13. és 20.: az 1. elõselejtezõ oda-és visszavágói
Július 24.: a 3. elõselejtezõ párosításainak sorsolása
Július 27. és augusztus 3.: a 2. elõselejtezõ oda-és visszavágói
Augusztus 7.: a 4. elõselejtezõ párosításainak (play-off) sorsolása
Augusztus 10. és 17.: a 3. elõselejtezõ oda-és visszavágói
Augusztus 24. és 31.: a 4. elõselejtezõ (play-off) oda-és visszavágói
Szeptember 1.: a csoportkör sorsolása
Szeptember 21., október 5. és 26., november 9. és 30., december 14.: a csoportkör mérkõzései
December 18.: a kieséses szakasz elõselejtezõjének sorsolása

Mivel a honi élvonal új szezonja csak július utolsó hétvégéjén rajtol el, az idény elsõ két tétmérkõzését bizonyosan az EKL 1. elõselejtezõjének a keretén belül abszolválja a DAC. A 2. selejtezõkörbe való bejutásunk esetén jön annak az elsõ felvonása, majd az 1. bajnoki forduló, azt pedig rögtön a következõ héten az EKL 2. selejtezõkörének a visszavágója követi.