Hír

Az első téli erősítésünk: Schäfer András

Az első téli erősítésünk: Schäfer András

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 17.1.2020, Krisztián Nagy
article_banner
'
article_banner
'

A húszéves magyar középpályás a szezon végéig érkezett kölcsönbe, átigazolási opcióval.

A 20 esztendős magyar középpályás, Schäfer András lett a DAC első téli erősítése, aki az olasz élvonalbeli FC Genoa együttesétől érkezik féléves vendégjátékra.

A Szombathelyről származó (szül. 1999.4.13.) labdarúgó, aki tizenöt éves korától a budapesti MTK-ban futballozott, egy nappal a tizennyolcadik születésnapja előtt mutatkozott be a magyar NB1-ben, méghozzá pont a szülővárosának klubja elleni mérkőzésen. Az MTK felnőttcsapatának színeiben szerzett első gólját is a Haladás ellen lőtte.

A magyar futball nagy tehetsége tavaly télen a Serie A-ban szereplő FC Genoa gárdájához igazolt, ahol az ifjúságiaknál szerepelt és néhány élvonalbeli összecsapáson az első csapat kispadján is helyet kapott. A felnőttek között a felkészülés során pályára is lépett, a Lyon ellen például ő adta a győztes találatot megelőző gólpasszt.

2019 őszét a Chievo Veronában töltötte kölcsönben, ahol azonban a felnőtt gárda széles játékoskeretéből nem jutott be a kezdőbe, így főleg a második csapatot erősítette. Emellett a 2021-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő, újjáalakult magyar huszonegy éven alatti válogatottba is sikerült bekerülnie, amelynek színeiben szeptembertől 6 mérkőzést abszolvált. Azt megelőzően a 18 és a 19 éven alatti korosztályos nemzeti csapatoknak is a tagja volt.

„Már tavaly nyáron szerettük volna Andrást a csapatunkhoz csábítani, ám akkor ez még különféle komplikációk miatt meghiúsult. Maga a játékos is érdeklődést mutatott a DAC iránt, mivel látta, hogyan segítettünk Kalmárnak és a két Vidának bekerülni a Fortuna Liga tíz legmagasabban értékelt játékosa közé. Bízunk benne, hogy ezt az utat Schäfer esetében is sikerülni végigjárnunk” – nyilatkozta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

Schäfer András mától gyakorol közösen új csapattársaival.

„Nagyon boldog vagyok, úgy érzem, egy igazán profi helyre érkeztem. Már első pillantásra nagyon jók a körülmények. Remélem, segíteni tudok a csapatnak, szeretnék minél több percet a pályán tölteni” – nyilatkozta az DAC legújabb szerzeménye.

article_bannerarticle_banner