Hír

Az új szezonban immár Németh és Lalatoviæ nélkül

Az új szezonban immár Németh és Lalatoviæ nélkül

Hír
| ke 4.8.2020, Krisztián Nagy

Németh Krisztián szerzõdése lejárt, Dušan Lalatoviæ pedig közös megegyezéssel távozott a klubtól.

article_bannerarticle_banner

Az új, 2020/21-es idénynek már Németh Krisztián és Dušan Lalatoviæ nélkül vágunk neki.

A 37-szeres magyar válogatott Németh Krisztián idén februárban igazolt a DAC-hoz, a már zajló szezon közben, amelyet rövidesen félbeszakított a koronavírus-járvány. Ezért is mindössze egyetlen bajnoki és egy kupamérkõzésen lépett pályára, összesen 45 percet futballozva. A bajnokság újraindítása elõtt sem kedvezett neki a csillagok állása, hiszen júniusban, csak pár nappal a rájátszás kezdete elõtt balszerencsés módon eltört egy csont a jobb lábfejében, és azóta harcképtelen volt.

Némónak 2020. július 31-én lejárt a DAC-cal kötött szerzõdése és a felek nem újították meg azt.

Dušan Lalatoviæ is az idei esztendõ elején érkezett Dunaszerdahelyre. A magyar útlevéllel is rendelkezõ szerb középsõ védõ a téli felkészülést is abszolválta a csapattal és 2021 nyaráig szóló szerzõdést írt alá. A tavasz folyamán két bajnoki találkozón kapott lehetõséget. Az õ esetében kölcsönös megállapodás született a kontraktusa felbontásáról. Az újvidéki születésû futballista idõközben már új klubot is talált magának: néhány napja a Partizan Belgrádhoz írt alá.

Mindkét játékosnak köszönjük a klubért végzett szolgálatait és a pályafutásuk további részére sok sikert kívánunk!