A sárga-kékek újabb erõsítése, a 25 éves, válogatottbeli tapasztalatokkal is rendelkezõ támadó a budapesti Honvéd együttesétõl érkezik Dunaszerdahelyre.
Balogh Norbert a mai naptól a DAC futballistája. Klubunk vezetõsége megállapodott a Budapest Honvéddal a kétszeres magyar válogatott szezonvégi kölcsönjátékában, emellett a DAC átigazolási opciót is szerzett a játékosra.
A 25 éves csatár (szül. 1996. február 21-én) Hajdúböszörménybõl származik, ahol a pályafutása is indult. Az ifjúsági éveit a szomszédos Debrecenben töltötte, ahol tizennyolc esztendõsen bemutatkozhatott a magyar élvonalban, és 2016 januárjában innen igazolta le több mint 2 millió euróért az olasz Palermo. A jó felépítésû, 196 cm magas támadó a ciprusi APOEL Nicosia csapatánál és az angol Hull Citynél is megfordult. 2020 õsze óta a Honvéd Budapest futballistája volt.
A magyar NBI-ben 72-szer (ezeken 15 gólt szerzett), az olasz Serie A-ban 20-szor lépett pályára, a ciprusi élvonal 2018/19-es idényben 11 mérkõzésen szerzett két góljával járult hozzá a csapata bajnoki címéhez. Játszott az Európa-ligában is, ahol 7 találkozón két gól szerepel a neve mellett.
Balogh tagja volt az összes magyar korosztályos válogatottnak az U18-tól egészen az U21-es kategóriáig. 2017-ben a felnõtt nemzeti csapatban is bemutatkozhatott: az Oroszország és Andorra elleni találkozókon kapott szerepet.
„Az elmúlt évek során külföldön és otthon is sokat hallottam a DAC-ról és boldog vagyok, hogy a klub részesévé válhattam. Már alig várom a pillanatot, amikor pályára léphetek sárga-kékben, és remélhetõleg sok szép közös momentumot élhetünk át a szurkolóinkkal. Kalmár Zsolt és Hahn János sok szépet mesélt a klubról, a csapatról és fõleg a szurkolókról. Nagyon boldog vagyok és bízom benne, hogy fõleg gólokkal és gólpasszokkal segíthetem az új csapatom” – jelentette ki a szerzõdésének mai aláírását követõen Balogh Norbert, aki a 11-es számú mezt választotta.
„Januárban lehetõségünk nyílt Norbi megszerzésére, de akkor nagyon összetett volt a helyzet. Az átigazolási idõszak lejárta elõtt azonban sikerült lezárnunk a tárgyalásokat. Egyelõre a szezon végéig kölcsönbe érkezett, és majd meglátjuk, hosszabbítunk-e vele. Bízunk benne, hogy egy olyan környezetet teremtünk itt neki, ahol jól érzi magát, és megmutatja a benne rejlõ tehetséget” – üdvözölte Baloghot a klubunkban a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.