Balogh Norbert a DAC játékosa marad
A klub érvényesítette a magyar támadóra vonatkozó opcióját, aki 2025-ig marad Dunaszerdahelyen.
A huszonhat éves támadó, Balogh Norbert a budapesti Honvéd által kölcsönadott labdarúgó végleg a DAC játékosa lett. A kétszeres magyar válogatott futballista idén februárban érkezett a Csallóközbe. A klubok akkor a jelenlegi szezon végéig szóló kölcsönszerzõdésben állapodtak meg, és a DAC egyúttal opciót szerzett a játékos leigazolására is.
„Az opció érvényesítése mellett döntöttünk, így Norbi 2025. június 30-ig marad nálunk. Balogh nagyon jól érzi magát a klubunkban és a városunkban, tetszik neki a hûséges szurkolóink által teremtett hangulat. Szeretett volna nálunk maradni, és meggyõzõdésünk, hogy egy olyan játékosról van szó, aki sokat segíthet a csapatnak” – árulta el a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.
Balogh Norbert Sándor (szül. 1996. február 21-én) Hajdúböszörménybõl származik, ahol a pályafutása is indult. Ifjúsági korában a szomszédos Debrecen akadémiáján pallérozódott, ahol tizennyolc évesen bemutatkozhatott a felnõttek között. 2016 januárjában több mint 2 millió euróért az olasz Palermo csapatához igazolt. Többek között megfordult Cipruson (APOEL Nikózia), Angliában (Hull City), a Dunaszerdahelyre való érkezése elõtt pedig a budapesti Honvédban szerepelt. Az U18-U21-es korosztályos kategóriák mindegyikében képviselte Magyarországot. Balogh 2017-ban a felnõttválogatottban is pályára léphetett két alkalommal. A tavasz folyamán 11 mérkõzést abszolvált a Fortuna Ligában, ezeken 2 gólt szerzett és adott egy gólpasszt is.
„Az elõzõ hónapokban éreztem a klub és a szakami stáb bizalmát, így bizakodtam, hogy a kölcsönjáték lejárta után is a DAC-ban maradok. Bevallom, csak a holnapi zárómeccs utánra vártam a vezetés döntését, kellemesen meglepett, hogy már elõtte lezajlottak a tárgyalások. Nagyon boldog vagyok, hogy ebben remek környezetben folytathatom, ahol mindenki a DAC-nak szurkol. Egyúttal várom az újabb kihívásokat” – mondta Balogh Norbert, majd hozzáfûzte: „Már érkezésemkor egy nagyszerû, otthoni közösség és környezet várt. Mindezt persze a szurkolóknak is köszönhetem, de úgy érzem, ki kell emelnem, hogy Joao Janeironak is hálával tartozok. Az új szerzõdéssel most már végleg itthon vagyok Dunaszerdahelyen, aminek nagyon örülök.”