Interjú

Bartol Barišić: Imádok gólt rúgni

Bartol Barišić: Imádok gólt rúgni

A-CSAPAT
|
Interjú
| szo 9.9.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

„Horvátországban minden fiatal focista szeretne lenni. Lehet, hogy genetikailag belénk van kódolva a sport szeretete, hiszen ahhoz képest, hogy ötmilliós ország vagyunk, nem csak a labdarúgásban érünk el nagyon komoly sikereket.” Csapatunk frissen igazolt horvát támadóját már kiskorában megfogta a gólszerzés érzése. Bemutatkozó interjú.

Bartol, köszöntünk a DAC-ban. Kérlek, mutatkozz be a szurkolóknak és mondj néhány szót a pályafutásod kezdeteiről.
„Zágrábból származom, az első klubom az ottani NK Sesvete volt, ahol hétéves koromban kezdtem el futballozni. Később a Dinamohoz igazoltam, amelynek a kötelékébe tizenkét esztendős koromtól egészen mostanáig tartoztam. A legutóbbi idényben két hónapot töltöttem kölcsönben az NK Istra együttesénél, az idény fennmaradó részében pedig a szlovén Domžale gárdájában szerepeltem, szintén kölcsönjátékosként. Az egész pályafutásom során csatár voltam, és szerencsére mindig elég sok gólt sikerült szereznem. A korosztályos bajnokságokban minden évben én lettem a gólkirály.”

Horvátország rendkívül sikeres a sportokban. Miért pont a labdarúgást választottad? Volt a családban valaki, akiről példát vehettél?
„Édesapám nagyon szereti a focit, amit amatőr szinten űzött is. Van egy öcsém, de belőle nem lett futballista. Kiskoromtól nagyon szerettem a labdát rúgni, a legjobban a gólszerzés érzése fogott meg. Horvátországban minden fiatal focista szeretne lenni. Ha valaki nem túl tehetséges, akkor keres magának más sportágat, amiben ügyesebb. Kézi- és vízilabdában is jók vagyunk, de a labdarúgás kiemelkedő szereppel bír. Lehet, hogy genetikailag belénk van kódolva a sport szeretete, hiszen ahhoz képest, hogy ötmilliós ország vagyunk, nem csak a labdarúgásban érünk el nagyon komoly sikereket.”

A bemutatásodban elhangzott, hogy a Dinamo-akadémia történetének a legjobb góllövője vagy. Mit jelent ez pontosan?
„Nehéz figyelemmel követni a szerzett találataim számát. Néhányan azt mondják, én lőttem a legtöbb gólt, néhányan pedig a Hoffenheim futballistáját, Andrej Kramarićot tartják a legsikeresebbnek. Az biztos, hogy imádok gólt rúgni és a legutóbbi tíz esztendő legeredményesebbje én vagyok. Mindig az idősebb korosztályos csapatokban szerepeltem, tizenhét esztendős koromban már az U19-es kategóriában futballoztam, két évvel idősebbek között. Talán ez még értékesebbé teszi a statisztikáimat.”

Mit tudtál korábban a DAC-ról, a szlovákiai labdarúgásról és az itteni bajnokságról?
„Az érkezésem előtt nem igazán tudtam, mire számítsak, de csodálatos, nagyon professzionális az itteni infrastruktúra, hasonló a Dinamo Zágrábéhoz. Néhány szlovák csapat nevét ismertem, de összességében az itteni labdarúgásról nem sokat tudtam. Ami számomra fontos, hogy egy olyan bajnokságról van szó, amelyben fejlődhetek. A pályafutásomban szeretnék fokozatosan lépésről lépésre haladni és úgy ítéltem meg, jelenleg ez a legjobb döntés.”

Négyéves szerződést kötöttél a klubbal. Milyen elvárásokkal érkezel?
„A legfontosabb célom, hogy sokat fejlődjek. Ha esetleg majd az évek múltán eligazolok, azt szeretném érezni, hogy jó döntés volt ideigazolni és jobb futballistaként távozom. A lehető legtöbb találattal és gólpasszal szeretném segíteni a csapatot. Ezek a legfőbb céljaim.”

Hogyan jellemeznéd magad futballistaként, mik az erősségeid?
„Úgy gondolom, jól mennek a befejezések és a testfelépítésem is megfelelő, de természetesen mindenben van még hova fejlődnöm.”

Hogy érzed magad a DAC-nál röviddel az érkezésed után? Ki van a segítségedre a csapaton belül?
„A szerbek, Gavrić és Popović a hasonló nyelv miatt, de mindenki nagyon segítőkész. Mindenben felajánlották a segítségüket, de napról napra egyre otthonosabban érzem magam a klubnál.”

A múltban több horvát nemzetiségű labdarúgó is viselte klubunk mezét, akik sikeres éveket töltöttek itt.
„Tudom, hogy Marko Divković, Andrija Balić és Marin Ljubičić is játszott a DAC-ban, bár személyesen egyikőjüket sem ismerem. Szeretném növelni a horvát futballisták renoméját, az ő itteni szereplésük rám is motivációként hat.”

Mit gondolsz, mennyire ül majd neked csapatunk játékstílusa?
„Láttam néhány mérkőzést, így tudom, hogy a magas letámadást és az iramfutballt alkalmazzuk, sok futással. A vezetőedző biztosított róla, hogy az edzések alkalmával idővel egyre jobban megismertet ezzel a stílussal. Szerintem beleillek ebbe az elképzelésbe. Eddig is olyan klubokban szerepeltem, amelyek folyamatosan letámadtak és szerették birtokolni a labdát. Véleményen szerint a győztes mentalitásommal is segíthetem a csapatot, hogy előrébb lépjen.”

Az első bajnoki találkozód sárga-kékben rögtön a legnagyobb rangadó lehet, amelyen a Slovant fogadjuk. Mit vársz a meccstől?
„Igen, tisztában vagyok ezzel és a legutóbbi szezonban történteket is ismerem. Tudom, hogy két ponttal előzött meg minket a Slovan és a mindent eldöntő hazai meccs részletei is megvannak. Remélhetőleg idén mi ünnepelhetünk a lefújás után. Szintén bízom abban, hogy jövő hétvégére rendben leszek, és az apró izomsérülésem lehetővé teszi, hogy pályára lépjek.”

Ebben a te rutinod is segíthet, hiszen tudod, milyen érzés bajnoknak lenni…
„Igen, a 2019/20-as idényben mondhattam magam bajnoknak, viszont a korosztályos csapatok mindegyikében is az első helyen végeztünk, tehát tudom, hogyan kell győzni. Remélhetőleg ezt Dunaszerdahelyen is bizonyítom majd.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri