Hír

Bayo: A továbbjutási esélyek továbbra is egyenlőek

Bayo: A továbbjutási esélyek továbbra is egyenlőek

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 13.7.2018, Nagy Krisztián

Az elefántcsontparti támadó az első, aki Szaban emlékezetes müncheni gólja óta színeinkben betalált az európai kupaporondon.

A komoly mezőnyfölény és a több, tiszta gólhelyzet ellenére sem sikerült legyőznünk a grúz bajnokság tavalyi ezüstérmesét. A vendégcsapat a 15. percben az első kapura tartó lövésével szerezte meg a vezetést. Szerencsére újabb negyedóra elteltével Vakoun Issouf Bayo gyönyörű fejesével sikerült legalább kiegyenlítenünk. Harminc hosszú esztendő után ez volt a DAC első, európai kupameccsen szerzett találata. Bayo előtt legutóbb Szaban Tibornak sikerült Európában gólt szereznie, aki 1988 októberében a müncheni Bayern otthonában lőtt egy legendás gólt ballal. „Ez egy csodálatos érzés, nagyon boldog vagyok. Ahogy azt már többször is elmondtam: egy csatár azért van a pályán, hogy gólokat szerezzen. Egy jól sikerült felkészülés van mögöttünk, és folytatjuk azt, amit az edző igyekezett belénk nevelni a nyári munka alatt. A felkészülés során is szereztem egy hasonló gólt, amely szintén Pačinda kiváló beadása után esett,” tért vissza a 21 éves támadó az Európa-ligában szerzett első találatához. Egyébként Bayo három góljával a nyári felkészülés legeredményesebb DAC-játékosa volt.      

„Nem volt egy könnyű mérkőzés a tegnapi, viszont jól futballoztunk, és megmutattuk az erőnket a hazai közönség előtt. Mi voltunk a jobb csapat, sokkal több gólhelyzetet dolgoztunk ki az ellenfélnél, csakhogy ismét ráfizettünk az ellenfél kapuja előtt elkövetett hibáinkra. Folytatnunk kell a megkezdett munkát, és egy hét múlva is támadólag fellépni, hogy kiharcoljuk a továbbjutást,” jelentette ki eltökélten.

Bayo könnyen akár mesterhármast is szerezhetett volna, hiszen a csapattársak sok jó labdával tömték őt Buliskeria kapuja előtt. „Pozitívum, hogy képesek vagyunk helyzetbe kerülni, de ahogy azt már említettem, gondban vagyunk azok kihasználásával. Többet kell ezzel foglalkoznunk. A foci már csak ilyen – nem lehet mindegyik lehetőségből gólt lőni. Győzni szerettünk volna és előnnyel várni a visszavágót. Azzal, hogy a Dinamo betalált Dunaszerdahelyen, egy kicsit bonyolódott a helyzetünk, de a továbbjutásunk továbbra is abszolút reális.”

A legtöbb, mérkőzés előtti nyilatkozat szerint mindkét félnek 50 százaléknyi esélye volt a továbbjutásra. Bayo szerint ez az arány a MOL Arénában született döntetlen után sem változott. „Úgy gondolom, hogy mindkét együttesnek abszolút egyenlő esélye van továbbjutni. A fociban minden lehetséges. Úgy, ahogy az ellenfélnek sikerült nálunk gólt szereznie, nekünk miért ne sikerülhetne ugyanez Tbilisziben? Mindenképpen megígérhetem, hogy mindent tőlünk telhetőt megteszünk a továbbjutás érdekében,” tette hozzá az afrikai támadó, aki a Fortuna Liga tavaszi idényében négy gólt szerzett.      

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri