Interjú

Bernd Storck: Ez az egyik legtehetségesebb gárda, amit valaha is irányítottam

Bernd Storck: Ez az egyik legtehetségesebb gárda, amit valaha is irányítottam

A-CSAPAT
|
Interjú
| pé 23.10.2020, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

Interjú csapatunk vezetőedzőjével a vasárnapi DAC-Slovan rangadó előtt.

Mielőtt a vasárnapi rangadóról beszélnénk, árulja el kérem, mi a véleménye a jelenlegi korlátozásokról!
„Nagyon nagy kár, hogy a szurkolók végül mégsem lehetnek jelen a stadionban és nem buzdíthatják a csapatunkat. De ez nemcsak itt, hanem az egész országban így van. Kiváló szezonkezdetet produkáltunk, a klubtörténet legjobbját, és a szurkolók megérdemelnék, hogy ezeket a sikereket a csapattal közösen ünnepelhessék. Sajnos azonban nehéz időket élünk a vírus miatt és nem könnyű ezt elfogadni. Viszont azt gondolom, hogy jó úton haladunk és talán valahogy lesz arra lehetőség, hogy visszahozzuk a szurkolóinkat a stadionba és velük együtt ünnepelhessük a győzelmeket – ez lenne a kívánságom. A csapat, a szurkolók és a klub is megérdemelné ezt. Ugyanakkor gondolnunk kell a klub anyagi helyzetére is, amely sok pénzt veszített a járvány alatt. Szerintem a jövőre nézve meg kell tanulni együtt élni a vírussal és betartani a járványügyi előírásokat, de meg kell találnunk annak a módját, hogy végül mindenki elégedett lehessen.”

A Slovan elleni összecsapást az ősz csúcsrangadójának nevezik. Mit vár a mérkőzéstől?
„A Nagymihály elleni legutóbbi idegenbeli bajnoki összecsapás rendkívül nehéz volt, sok sérült játékosunkat is nélkülöznünk kellett, de képesek voltunk kiválóan megoldani ezt a helyzetet. A szezon elejétől hangsúlyozom, hogy nemcsak tizenegy, hanem több mint húsz játékost készítek fel a mérkőzésekre és azt gondolom, hogy mindenkin tapasztalható volt a fejlődés. Nagymihályban profi módon sikerült pótolnunk a hiányzókat, és megnyertük ezt a nehéz mérkőzést. Az elmúlt idényben 5:0-s vereséget szenvedtünk ugyanott, bár mondhatjuk, hogy akkor egy teljesen más csapattal utaztunk. A küzdeni tudásért és a mutatott játékért viszont nagy dicséret illeti az együttest. A szezon előtt arról beszéltünk, hogy szeretnénk versenyben lenni a Slovannal és a hétvégén meglátjuk, mennyire sikerült ezt elérnünk. Ez az első alkalom sok év után, hogy előttük állunk a tabellán, viszont jelenleg ez még semmit sem jelent, a szezon során sok minden megtörténhet még. Bár két ponttal vezetünk előttük, számomra a Slovan a vasárnapi rangadó esélyese. A tavalyi szezon óta nem változott sokat az ellenfél kerete, de mi is erősebbek lettünk. A csapatunk fiatal, fejlődőképes és tehetséges – egyike a legtehetségesebb gárdának, amit valaha is irányítottam, viszont a bajnoki cím eléréséhez szükség van tapasztalatra, rutinra is. Vasárnap meglátjuk, meddig sikerült eljutnunk ezen a téren is. A szezonban első alkalommal mérkőzünk a Slovannal, méghozzá odahaza, bár a vírus idején a hazai pálya előnye veszített a fontosságából. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy versenyképesek legyünk velük szemben és hogy otthon tartsuk a három pontot. Komoly minőséget képvisel a csapatunk és kiderül majd, hogyan sikerül ezt a meccsbe is átültetnünk.”

Milyen a csapat egészségügyi állapota?
„Az összes labdarúgó egészséges, így – talán egyetlen kérdéses poszt kivételével – a lehető legerősebb összeállításban léphetünk pályára. Sajnos nélkülöznünk kell a szurkolók segítségét, amely ilyen rangadókon rendkívül fontos. Schäfer és Davis is felépült, Kružliak állapotát pedig a mai edzésen mérjük fel alaposabban. A csapat fantasztikus fejlődésen ment át, sikerült közelebb kerülnünk a Slovanhoz, vasárnap pedig meg kell küzdenünk azért, hogy az elkövetkező találkozóknak is éllovasként futhassunk neki. Viszont nem vasárnap dől el a bajnoki cím sorsa, de ennek ellenére mindenképpen szeretnénk jobb eredményt elérni ellenük, mint a legutóbbi látogatásuk alkalmával, amikor is három ponttal távoztak a MOL Arénából.” 

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri