Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Besztercebánya 3:0 (1:0)

Beszámoló: DAC 1904 - Besztercebánya 3:0 (1:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| va 14.8.2022, Kiss Balázs
article_banner
'
article_banner
'

Három gól, három pont – ennél jobb forgatókönyvvel nem is zárulhat a hét. A bukaresti kiesést remek teljesítménnyel és szép gólokkal feledtette a csapat, amely a vasárnap esti győzelemnek köszönhetően megerősítette második helyét a tabellán.

Három nappal az Európa Konferencia Ligától való búcsú után ismét hadrendbe álltak a sárga-kékek. Ezúttal a besztercebányai „katonák” ellen fújtak riadót Adrian Guža legénységének, a Fortuna Liga ötödik fordulójában. A Dukla hét kemény évet követően tért vissza a szlovák labdarúgás élvonalába. Tavaly áprilisban mégis tétmeccsen találkozott egymással a két csapat, mivel a Slovnaft Cup 2020/21-es negyeddöntőjében épp a piros-fehérek állítottak meg bennünket. Volt tehát miért revansot vennünk. Vezetőedzőnk ezúttal nem számíthatott a Zólyombrézó elleni múlt heti bajnokin bokasérülést szenvedett Kalmár, valamint a régóta sérüléssel bajlódó Balić játékára.

A mérkőzés egykori játékosunk, Záhumenský kaput eltaláló lövésével kezdődött, de Veszelinovnak nem okozott különösebb problémát, hogy fogja a labdát. Ezt követően átvettük az irányítást, és igyekeztünk minél előbb megszerezni a vezető találatot. A fiúk nem tűntek fáradtnak a csütörtöki bukaresti túra után, nagy elánnal rohamoztak, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Balogh nagyon szeretett volna bizonyítani, a tizenhatos, majd az ötös vonaláról is próbálkozott, ám mindkét alkalommal blokkolták lövését. Krstović akciói is hasonlóképp zárultak: előbb fölé célzott, majd Hruška hárította a rövid sarokba küldött löketét.

A B-közép is igazán elemében volt, a mérkőzés elején piros-fehér-zöld füstbombákkal vezette fel a játékosokat a pályára, s mindjárt az első perctől kezdve kitartóan buzdította a fiúkat. Némi élét vette viszont a szurkolásnak Davis nem várt sérülése. Bal bekkünk szomorú arccal rogyott le a földre úgy, hogy közben senki sem támadta őt, és bár megpróbálkozott a folytatással, végül belátta, hogy nem tud tovább küzdeni. Helyére Ciganiksot küldte be Guža mester.

Többet birtokoltuk a labdát, de nagyon masszívan védekeztek a „katonák”. Borbély Balázs lépett oda a vezetőedzőhöz, hogy a fülébe súgjon valamit. Hogy mit, azt pontosan nem tudjuk, de nem sokkal a jelenet után helyet cserélt egymással a két szélső támadónk: Szánthó húzódott ki a bal oldalra, Veselovský pedig ment a helyére, a jobbszélre. A 32. percben érkezett a mérkőzés addigi legnagyobb helyzete. Hibáztak a vendégvédők, Uhrinča engedte át a labdát Krstovićnak, aki célba is vette a rövid sarkot, de Hruška védett. A kipattanó Baloghig jutott, ő előbb a jobb lábáról áttette a balra, majd fölé tüzelt.

A félidő végéig nem sikerült mattolnunk a Duklát, ám következett még egy szabadrúgás. Előtte már az egyperces hosszabbítást is jelezte a negyedik játékvezető, de Kišš Bálint főbíró még engedélyt adott a pontrúgás elvégzésére. Ez lett a Besztercebánya veszte. Szánthó korábban már többször is próbálkozott ebből a szögből, de eddig legfeljebb kapufáig jutott. Most viszont megtört a jég, és egy fantasztikus góllal megszerezte a vezetést – 1:0.

Kellett ez a gól az öltözőbe, mert meghozta a kedvünket a folytatásra. Bár a második félidő is vendéghelyzettel indult, de a piros mezesek pontrúgása végül elsuhant a kapunk mellett. Ezt követően a mi pillanataink következtek. Az 52. percben kettős cserét hajtottunk végre, Balogh és Szánthó ment le, Nicolaescu és Ramadan pedig fel. Szír játékosunk nevét pedig hamarosan ismét harsogták a MOL Aréna hangszórói, ám ezúttal sokkal hangosabban, mint a becserélése során. Veselovský passzát Nicolaescu lépte át, így kapta meg Ramadan a labdát, aki még egy pimasz cselt is bevetett mielőtt a hálóba talált – 2:0. Gólja után egyből a kispad felé vette az irányt, hogy egy hatalmas öleléssel hálálja meg Adrian Gužának a bizalmat.

A kellemes nyár estét még kellemesebb hangulat lengte be a MOL Arénában. Kettővel vezettünk, és a vendégek játékában igazából nem volt benne a gól. A kérdés tulajdonképpen az volt, hogy sikerül-e növelnünk a találataink számát. A másik cserénk, Nicolaescu adhatott volna gyors választ mindjárt az 55. percben, de ahelyett, hogy a jobb pozícióban álló Veselovskýhoz passzolt volna, a rosszabbik megoldást választotta. Az ellenkező oldalon közben Polievka került gólhelyzetbe szinte a semmiből, de labdája elgurult a gólvonal előtt. Veszélyes volt, de megúsztuk.

Ellenfelünk viszont ugyanezt már nem mondhatta el a 66. percben. Ekkor érkezett ugyanis a harmadik gól. Veselovský magas keresztpasszát Nicolaescu fejelte le a lendületből érkező Krstović elé, aki védhetetlenül vágta a labdát a hálóba – 3:0. Montenegrói csatárunknak ez volt a negyedik találata a bajnokságban. A MOL Arénába kilátogató 4368 nézőnek ettől a perctől kezdve semmi kétsége nem volt azt illetően, ki lesz a meccs győztese. A közönség remek hangulatban tapsolva, énekelve követte tovább a pályán zajló eseményeket.

Újabb csere következett a 72. percben. Ekkor a sérüléséből visszatérő Hahn érkezett a házi gólkirály Krstović helyére, Veselovskýt pedig Moumou váltotta. A friss játékosok is önbizalommal teli játékot mutattak be, és mind igyekeztek feliratkozni a góllövőlistára. Hahn és Moumou is aktívan kivették a részüket a támadások építéséből, és mindketten lövéssel is próbálkoztak, de a negyedik találat már sajnos nem jött össze. A hármas sípszó elhangzása után jöhetett az ilyenkor elmaradhatatlan győzelmi ünneplés.

Kiváló hangulatú mérkőzésen múltuk felül az újonc Besztercebánya csapatát, amelynek esélyt sem adtunk a pontrablásra. Szánthó remekbeszabott szabadrúgását a frissen pályára lépő Ramadan szép találata, majd Krstović közelről szerzett gólja követte, ezzel alakult ki a 3:0-s végeredmény. Még örömtelibb, hogy ezúttal sem rezdült a hálónk, ami azt jelenti, hogy sorozatban három meccsen nem kaptunk gólt. Ilyen folytatásban bízunk jövő szombaton is, amikor a City Arénába látogatunk a nagyszombati Spartak vendégeként.

Edzői értékelés:

Adrian Guža (DAC 1904): „A mérkőzés elején hiányzott a játékunkból a pontosság és az intenzitás. A második játékrészben viszont magasabb fordulatszámra kapcsolt a csapat. A Besztercebánya egyéni teljesítmények vagy pontrúgások után került helyzetbe, de gólig nem jutott. Ötvédős rendszerben játszottak, három középső védővel, de jól reagáltunk erre a felállásra. Megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk. Örülök, hogy nem kaptunk gólt, és hogy Krstović is ismét betalált. 2:0 és 3:0 után már inkább a nézőknek próbáltak játszani a fiúk, és elmaradt az a bizonyos gyilkos ösztön. Ezzel együtt nagyra értékeljük a győzelmet. Gratulálok a csapatnak, a szurkolóknak pedig köszönöm az egész meccsen át tartó kitartó buzdítást.”

Michal Ščasný (Besztercebánya): „Nehezen értékelem a találkozót, hiszen 3:0-s vereséget szenvedtünk. A Dunaszerdahelynek megvan a maga minősége. A végeredményt és a játékunkat is nagyban befolyásolta az első félidő utolsó másodpercében kapott szabadrúgásgól. A második játékrészben megmutatkozott a hazaiak hatalmas ereje. A DAC-nak kiváló csapata van, melyet egy kiváló edző irányít egy fantasztikus stadionban. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, és ez be is igazolódott. A játékosaimnak hálával tartozom a bátor fellépésért, de olyan eredmény született, amilyen. Nem keresek kifogásokat, a DAC megérdemelten győzött, mi pedig megyünk tovább.” 

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

DAC 1904 - MFK DUKLA BESZTERCEBÁNYA 3:0 (1:0)
Fortuna Liga, 5. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.08.14., 20:30
Játékvezetők: Kišš - Vorel, Weiss
Nézőszám: 4368
Gólszerzők: 45+1. Szánthó, 53. Ramadan, 66. Krstović
Sárga lap: 88. Kružliak
DAC 1904: Veszelinov - Blackman, Kružliak (K), Muhamedbegović, Davis (14. Ciganiks) - Dimun, Balogh (51. Nicolaescu), Káčer - Szánthó (51. Ramadan), Krstović (72. Hahn), Veselovský (72. Moumou)
Besztercebánya: Hruška - Uhrinča, Kupčík, Pišoja, Záhumenský - Willwéber (62. Mazan), źupták - Slávik (84. Köröš), Richtárech (72. Gašparovič), Polievka (84. Hanes) (K) - Faško

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 63% : 37%
Lövések: kapura: 11:2, mellé: 10:9
Szabadrúgás: 10:8
Szöglet: 6:5
Les: 1:1

article_bannerarticle_banner