Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Nagyszombat 0:1 (0:0)

Beszámoló: DAC 1904 - Nagyszombat 0:1 (0:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| va 1.10.2023, Kiss Balázs
article_banner
'
article_banner
'

Sovány, mégis fájó vereséget szenvedtünk a riválistól. A nagyszombati Spartak szervezetten játszott, lőtt egy gólt, mellyel meg is nyerte a kerületi rangadót. A hangulat a vereség ellenére ismét emlékezetes volt, de ezúttal a szurkolói buzdítás sem segített.

Jó passzban vártuk a derbit, hiszen az utolsó három tétmeccsünk során győztesként hagytuk el a pályát. A Spartak két ponttal volt lemaradva tőlünk, és mind abban bíztunk, hogy a lefújást követően csak nő a két csapat közti különbség. Adrian Guža most sem változtatott a kezdőcsapaton. A Slovan és a Szakolca után ismét ugyanaz a 11 játékos futott ki a pályára.

Az izgalmasnak ígérkező találkozó és a kellemes, késő nyári idő sok nézőt vonzott a MOL Arénába, ahol az első percektől fogva igazi futballhangulat uralkodott. A szurkolói koreográfia ezúttal a Frakk c. rajzfilmsorozatot idézte, némi füstbombával megszínezve. A körítés megvolt, már csak a játék hiányzott, amelybe nagy lendülettel vetették bele magukat a csapatok. Az 5. percben máris kihagytunk egy ordító helyzetet: az üresen hagyott Andzouana balról jövő lapos beadását Čermák külsővel tekerte kapura, Takáčnak pedig bravúrra volt szüksége a védéshez. Néhány pillanattal később ismét Andzouana volt a „feladó”, de a „címzett”, azaz Goure a kapu fölé célzott.

A 16. percben kényszerű cserét kellett végrehajtania Adrian Gužának: Čermák megsérült, Ramadan került a helyére, aki aktívan lépett be a meccsbe, és azonnal a támadásaink építőjévé lépett elő. A 19. percben Andzouana immár sokadik centere következett, ezúttal a hosszúra, ahol Trusa fejelte vissza, de Goure már nem érte el a labdát. Az elmaradó gól ellenére élvezhető, izgalmas volt a mérkőzés. Mindkét csapat a futballra koncentrált, és nem egymás akadályozására, ezért a bírónak szinte alig kellett a sípjába fújnia.

Jobbára azonban a mezőnyben pattogott a labda, igazán kidolgozott helyzetekig sem a Spartak, sem mi nem jutottunk. Távoli lövésekkel próbálkoztak a játékosok, de ezek rendre elhaltak a kapusok kezében, már ha eljutottak odáig. Ramadan több mint 30 méterről megeresztett bombája azért tapsra késztette a közönség csendesebb felét is, Takáčot pedig egy újabb nagy védés bemutatására. Ha beakad, biztos megnyeri a Hónap gólja versenyt. A labda azonban nem rezdítette meg a hálót. Gól az első félidőben nem esett, ám némi izgalom így is maradt a lefújásig, amikor a vendégek trénere, Michal Gašparík kapott sárga lapot reklamálásért.

A szünetben nem történt csere, de úgy tűnt, hogy az öltözőben Michal Gašparíknak sikerült jobban feltüzelni a saját csapatát, mert a Spartak nagyobb lendülettel kezdte a második félidőt, és bátran szövögette az egyre veszélyesebbé váló támadásait. Sikerült is betalálniuk, de szerencsére Ziemba játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. Az 52. percben viszont már szabályos gólt szereztek: Ďuriš egy kapu elé ívelésből vezetéshez juttatta a vendégeket – 0:1. Jócskán volt még hátra a rendes játékidőből, de Takáč kapus máris elkezdte húzni az időt a kirúgásoknál. A legnagyobb baj azonban nem ez volt, hanem hogy nem tudtuk feltörni a Nagyszombat védelmét.

A 7646 szurkoló igazi rangadón érezhette magát, de csak a kisebbségben lévő piros-fekete drukkerek örülhettek az eredményjelzőre pillantva. Jött is a mieinktől a „Harcoljatok, harcoljatok!” – buzdítás, sőt még görögtüzek is gyúltak a B-középben, hátha az nagyobb bedobásra sarkallja a fiúkat. Sajnos nem kerültünk közelebb Takáč kapujához. Ha pedig mégis, akkor Goure és Ramadan egymást zavarta, és odalett a helyzet.

Mindkét edző cserékkel próbálkozott új lendületet adni a játéknak, ami viszont egyre szakadozottabbá vált, és a kártya nélküli első játékrész után itt már a sárga lapok is többször villantak. A végén még Niarchost is pályára küldtük, de mivel ő sem tudott már változtatni az eredményen, kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy ma pont nélkül maradtunk.

A vereség miatt pillanatnyilag az alsóházba kerültünk, de reméljük, hogy ez az állapot legfeljebb egy hétig fog tartani, és jövő héten a Zólyombrézóval szemben sikerül visszaküzdenünk magunkat a felsőházba.

Edzői értékelés:

Adrian Guža (DAC 1904): „Hazai pályán balszerencsés vereséget szenvedtünk. Az első félidőben gyorsak voltunk, ki tudtuk használni a területeket, volt is két jó lehetőségünk, amit a kapus megfogott. A második játékrész elején a nem megadott gól figyelmeztetés volt a számunkra, majd egy pontrúgásnál nem figyeltünk eléggé, és gólt kaptunk. Egy ilyen ellenféllel szemben, amely nagyon jól vissza tud zárni, és nagyon jól védekezik, ráadásul az ellentámadásaik is veszélyesek, nem tartottuk jól a pálya szélességét, nem voltunk eléggé pontosak. Az ilyen meccseken egyszerűen ki kell használni a lehetőségeket, mint amilyen a második félidőben Herc előtt adódott. Egyre jobban kinyíltunk, és veszélyesebbé váltak a vendégek. A végén hiányoltam a nyugalmat és a pontosságot. A vereség főleg a második félidei teljesítményünknek tudható be, hiszen az elsőben még voltak lehetőségeink, melyekkel nem tudtunk élni. Az ilyen mérkőzéseken fontos, hogy az első góllal nyíltabbá tudjuk tenni az ellenfél játékát, ez pedig nem sikerült.”

Michal Gašparík (Nagyszombat): „Nagyon jó első félidőt láttunk, melyben érződött, hogy mind a két csapat szeretne győzni. Lehetőségek és helyzetek mindkét oldalon adódtak. A második félidőben sokkal jobbak voltunk. A nem megadott gól még jobban segített abban, hogy elhiggyük, győzni tudunk. Az egyetlen, amit hibaként felróhatok a csapatnak, hogy nem rúgtak még többet. De talán annál szebb, ha egy gólra nyerünk, ráadásul egy erős ellenfél otthonában. A srácok élvezték a focit, hibátlanul játszottunk a védelemben és nagyon jól ki tudtuk használni azokat a területeket, melyeket a hazaiak szabadon hagytak. Mindenki átlagon felül játszott, ezért is tudtuk elvinni mindhárom pontot.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

DAC 1904 - Nagyszombat 0:1 (0:0)
Niké Liga, 9. forduló, MOL Aréna, 2023.10.01., 18:00
Játékvezetők: Ziemba - Bednár, Štofik
Nézőszám: 7646
Gólszerző: 52. Ďuriš
Sárga lap: 83. Kaša, 86. Dimun, 90+4. Gouré, ill. 45+1. Michal Gašparík (edző), 55. Šulek, 70. Zeljković
DAC 1904: Popović - Pinto, Kaša, Csinger, Andzouana (80. Brunetti) - Káčer (80. Herc), Dimun, Čermák (16. Ramadan) - Trusa (80. Barišić), Goure, Gavrić (K) (86. Niarchos)
Nagyszombat: Takáč - Koštrna, Štetina, Kóša - Zeljković - Šulek, Bernát (82. Procházka), Mikovič (K) - Ofori (88. Ristovski), Ďuriš (76. Paur), Daniel (76. Azango)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 62% : 38%
Lövések: kapura: 3:3, mellé: 7:14
Szabadrúgás: 21:12
Szöglet: 4:1
Les: 0:4

article_bannerarticle_banner