Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 – Slovan 2:0 (1:0)

Beszámoló: DAC 1904 – Slovan 2:0 (1:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| va 24.4.2022, Kiss Balázs

Bajnokverés a MOL Arénában! Fantasztikus hangulatú mérkőzésen két góllal múltuk felül a friss bajnokot, akinek visszavágtunk a két héttel korábbi vereségért, esélyt sem adva nekik a győzelemre. Balogh második, Krstović pedig hatodik bajnoki gólját szerezte csapatunk színeiben.

A Slovan újdonsült bajnokként érkezett vasárnap este a MOL Arénába, melynek közönsége így is egy izgalmas összecsapásra számított. A szurkolók feltüzeléséről már a mérkőzést megelőző, stadionon kívüli attrakciók is gondoskodtak, de igazából mindenkit csak az foglalkoztatott, megleckéztetjük-e a liga friss aranyérmesét. A két csapat pontosan két héttel ezelőtt találkozott egymással a Téglamezőn, ahol az égszínkékek csak a második félidőben tudtak fölénk kerekedni. Joao Janeiro a hosszabb ideje harcképtelen futballisták, azaz Kalmár, Szendrei, Hahn, Ferreira és Balić mellett az eltiltott Dimun játékára sem számíthatott, középpályásunk az ötödik sárga lapja miatt kényszerült pihenőre.

A mérkőzésnek a kiváló szurkolói kulissza adott löketet. Már a játékosok bevonulásakor érezhető volt a felfokozott hangulat, a kapu mögött füstbombák gyúltak, a stadionon kívül tűzijáték hangja hallatszott. Már csak az kellett, hogy a játékosok is hasonlóan feltüzelt hangulatban küzdjenek a pályán.

A Slovan előtt adódott az első igazán nagy helyzet. Hrnčár kapott kiváló labdát Lovattól, majd küldte is egyből kapura a tizenhatos vonaláról, de Veszelinov tudta, hová fog érkezni a lövés. A közönség már a 12. percben rázendített a "Ki a jobb? – Dé-Á-Cé!" buzdításra, noha addig még nem sikerült célba vennünk Chovan kapuját. Krstovičnak lett volna erre lehetősége: egy mélyről jövő indításra startolt rá, de Božikov rutinosan megelőzte, és nem engedte labdához jutni.

A bajnok valamivel veszélyesebb volt a befejezéseknél: Pauschek közeli fejesénél ismét Veszelinovnak kellett jeleskednie. Mindezt negyedórányi játék után láthatta a MOL Aréna közönsége. Az edzők közben az oldalvonal mellől követték a meccset, de kettejük közül Weiss tűnt nyugodtabbnak. Az sem dühítette fel különösképpen, hogy a Slovan szurkolóit a hangosbemondónak kellett figyelmeztetnie a sportszerű szurkolás szabályainak betartására, és a magyarokat sértő rigmusok mellőzésére.

A pályán közben folytatódtak az izgalmak, Verlinden megpattanó lövését védte üggyel-bajjal Chovan. Egy perccel később már Veszelinovnak tapsoltunk. Ezúttal Green vette célba a kapunkat Pinto szorongatásában, de a labda végül nem haladt át a gólvonalon. A 32. percben viszont igen, ám ekkor Gezmický játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. Lovat adott középre, Veszelinov kiejtette a labdát, Green pedig berúgta, de végül nem adták meg a gólt.

Négy perccel később kiváló szögből rúghatott szabadot a Slovan. Nagyjából 21 méterre, a kapunkkal szemben tették le a labdát, melyet Lovat fölé vágott. „Ennyit tudsz!” – jött is a reakció a B-középből, amely ma ismét tizenkettedik játékosa volt csapatunknak. Buzdításukat néha a bírói ítéletet véleményező füttyszó váltotta fel. Például a 38. percben, amikor Balogh esett földre az ötös területén, de Gezmický az eset videós visszajátszása után sem ítélt büntetőt a javunkra.

A félidő legizgalmasabb, és legeseménydúsabb öt perce a legvégére maradt. Előbb Szánthót találták meg két jó beadással is a társai, de sem Verlinden balról jövő, majd Pinto jobbról érkező bedásába nem tudta beletenni gólt érően a fejét. Még ugyanabban a percben jártunk, amikor Krstović lábában maradt a gól. Laposan, jobbal zúzta rá, de a labda elakadt a kapusban. A ráadás első percében viszont már nem volt pardon: Verlinden magas labdája remekül találta meg Baloghot, akinek már nem volt nehéz dolga, és fejjel a kapuba bólintott – 1:0.

Még tartott a gólöröm, amikor Ciganiks egy remekbe szabott támadás végén azonnal kettőre növelhette volna az előnyt, de mellé gurított, így egygólos hazai vezetéssel vonultak az öltözőbe a csapatok.

A második félidő kissé akadozva indult, a szünetben egyik tréner sem cserélt. Az addig is pazar hangulatnak Krstović oldalhálót eltaláló lövése adhatott volna még nagyobb löketet. Mintegy 17 méterről adta le a lövést. Joao Janeiro együtt élt a csapattal, a kispad előtt hol gesztikulálva, hol hangszálait nem kímélve adta a taktikai utasításokat. Az első félidőben végig a nyakában lógó sárga-kék sálat viszont már nem viselte.

Az 59. percben Nebyla készítette le a labdát Szánthónak, aki ballal átvette, tolt rajta egyet, majd ugyanazzal a lábbal bikázta kapura – eredménytelenül. A portugál edző mindenesetre megtapsolta az akciót, majd visszaakasztotta a sálat a nyakába. Igazából nem lehetett elégedetlen, mert ugyan nem jöttek szalagon a gólhelyzetek, a csapat mégis nagy elszántsággal, akarattal játszott, és nem hagyott teret az ellenfélnek. A küzdelem dominált, s ezt a MOL Arénába kilátogató 6 290 néző is díjazta.

A fiúk pedig a 71. percben újabb találattal hálálták meg a kitartó buzdítást. Egy bedobás után Moumou kipasszolta oldalra a labdát, onnan Balogh visszatette középre, Krstović pedig második próbálkozásra berúgta – 2:0. A montenegrói csatár örömében még a mezt is letépte magáról, amiért sárga lapot kapott a bírótól, de ez abban a percben igazából senkit nem érdekelt. A közönség ekkor már tudta, hogy innen ezt a meccset nem lehet, nem szabad elveszíteni. Janeiro is érezte, hogy muszáj megtartani a kétgólos előnyt, ennek megfelelően is cserélt, amikor a csatár Balogh helyére a védő Muhamedbegovićot állította csatasorba.

Nehezen hihető, de a Slovannak csak a 81. percben volt az első lövése a második félidőben, ám Božikov próbálkozása nagyon gyengére sikeredett. A B-közép közben már arra szólította fel a többieket, hogy álljanak fel, és úgy buzdítsák a csapatot a hajrában. A MOL Aréna közönsége pedig vastaps közepette várta a mérkőzés végét jelző hármas sípszót, hogy aztán hangosan belekiálthassa az áprilisi vasárnap éjszakába: „Szép volt, fiúk!”

Izgatottan várta mindenki a meccset, hiszen a liga frissen sült bajnokát fogadta a Janeiro-legénység. Megilletődöttség emiatt nem látszott a srácokon, akik szervezetten és nagy odaadással futballoztak. A teljesítmény önmagáért beszél, a közönség végig buzdította a csapatot, a végén pedig együtt örült a játékosokkal az újabb három pontnak, amely megerősített bennünket a negyedik helyen. A Szered előtt már hét pont az előnyünk, s ha jövő héten, a következő bajnokin legyőzzük őket vagy akár csak döntetlenezünk, akkor már biztos a negyedik helyünk. A következő mérkőzést a szeredi „albérletben”, a nagyszombati City Arénában játsszuk szombaton este.

Edzői értékelés:

Joao Janeiro (DAC): „Mindenekelőtt szeretnék nyilvánosan is gratulálni a Slovan edzőjének és a klubnak a bajnoki címhez. Ha egy csapat négy fordulóval a vége előtt már bajnoknak tudja magát, ahhoz illik gratulálni, és jár a kalapemelés. Ami pedig a meccset illeti: nehéz mérkőzés volt, melyet egy kiváló ellenféllel játszottunk. Az első 25-30 percben a vendégek domináltak, de ez volt a stratégiánk része, aztán viszont a félidő végén sikerült gólt rúgnunk. A második játékrészben az volt a célunk, hogy többet legyen nálunk a labda, és ez sikerült is. A játékosaim megérdemelték a győzelmet. Meggyőződésem, ha így fognak küzdeni, jobb futballista válik majd belőlük. Az ilyen mérkőzésekből tudnak tanulni. Ma a szurkolókért is játszottunk, akik fantasztikus hangulatot teremtettek. Ez a győzelem a játékosok mellett az övék is. Nyerni mindig jó érzés, a három pont mindig nagyon fontos a tabellán elfoglalt helyezésünk szempontjából. Az utolsó két meccsünket lehoztuk kapott gól nélkül. Továbbra is érvényes, hogy a negyedik hely megtartása a prioritás, de fontos, hogy a magabiztosság ne váltson át arroganciába, mert a kettő között nagyon vékony a határvonal. Soha nem teszek nagyívű kijelentéseket, és most is azt mondom, hogy meccsről meccsre haladunk előre, a legfontosabb pedig most az, hogy jövő héten jó eredményt érjünk el a Szered ellen.”
 

DAC 1904 - ŠK SLOVAN POZSONY 2:0 (1:0)
Fortuna Liga, rájátszás, 7. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.04.24., 19:30
Játékvezetők: Gemzický - Štrbo, Vitko
Nézőszám: 6290
Góllövők: 45+1. Balogh, 70. Krstović
Sárga lap: 34. Brunetti, 55. Njie, 70. Krstović, 88. Moumou, ill. 42. Lovat, 62. Mustafić
DAC: Veszelinov - Pinto, Kružliak (K), Brunetti, Ciganiks - Nebyla (90. Andrezinho), Njie - Szánthó (68. Sharani), Balogh (78. Muhamedbegović), Verlinden (68. Moumou) - Krstović (90. Bögi)
Slovan: Chovan - Pauschek (66. Čavrić), Kashia (76. Mráz), Božikov (K), Lovat - Agbo (76. Da Silva), Kankava - Hrnčár, Mustafić (66. Rabiu), Green (76. Holman) - Šaponjić

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 47% : 53%
Lövések: kapura: 6:3, mellé: 6:8
Szabadrúgás: 18:16
Szöglet: 0:3
Les: 2:5

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri