Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Zsolna 5:2 (2:1)

Beszámoló: DAC 1904 - Zsolna 5:2 (2:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| va 9.10.2022, Kiss Balázs
article_banner
'
article_banner
'

Káprázatos indián nyár a MOL Arénában! Kiszakadt a gólzsák a Zsolna ellen. Az ellenfél szerzett vezetést, de megmutatta minőségét a csapat, és a szezon eddigi legjobb mérkőzésén végül 5:2-es győzelemmel sikerült felavatni az új gyepszőnyeget.

Öt hét után tért vissza a csapat a MOL Arénába, ahol csúcsminőségű fűborítás várta a pályára kifutókat. Adrian Guľa fiai mindenképp győzelemmel szerették volna felavatni az új gyepszőnyeget. „Legendák a pályán születnek” – hirdette egy B-közép elé kifeszített felirat a bevonuláskor, de nagy taps fogadta a DAC legidősebb bérleteseit is, akik ezúttal abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy ők vezethették fel a hazai játékosokat.

Igazi indián nyár fogadta a közönséget; napsütéses, meleg időben kezdődött a találkozó, amely nagy elánnál párosult. „Győzni kell ma, győzni kell ma, győzni kell ma Dé-Á-Cé!” – adta meg az alaphangot a B-közép, amely ezúttal is az első perctől hajtotta a kedvenceit. Az első lövést mégis a vendégek jegyezhették fel a 6. percben. Rusnák kapott jó labdát a hosszú saroknál, de Petrášnak köszönhetően megmenekültünk a góltól.

Kockázatmentes mezőnyjátékkal folytatódott tovább a mérkőzés, mígnem a 17. percben veszélyes szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. Myslović tűzte kapura, Petráš csak kiütni tudta a labdát, melyre a szemfüles Kaprálik csapott le, és már nem volt nehéz dolga – 0:1. Nagyon gyorsan válaszolhattunk volna a gólra, de a 21. percben még a „šošonok” mellett állt a szerencse. Andzouana beadása szerencsével, de eljutott Szánthóig, aki jobbal tüzelt, Teplan azonban bravúros mozdulattal hárított. Megvolt a lehetőség az egyenlítésre.

Rákapcsoltunk viszont, Krstovič egyre nagyobb elszántsággal támadott, de próbálkozásai még nem voltak tökéletesek. A MOL Aréna viszont érezte, hogy jönni fog a gól. Az egyenlítés előtt azonban volt egy kényszerű cserénk is: Káčer megsérült, és hordágyon hagyta el a pályát. Helyén Nebyla folytatta, nem is akárhogy! Szinte az első labdaérintéséből gólt szerzett. Pinto középre adását előbb Krstović küldte meg a rövid sarokra. Teplan védett, de nem tudta megszerezni a labdát, a lepattanó pedig a lehető legjobb helyre került, Nebyla elé – 1:1.

Megjött az étvágyunk, melyet három perccel az egyenlítés után újabb góllal csillapítottunk. Krstović a védővonal mögötti üres területbe passzolt, Veselovský lecsapott a labdára, és kapásból tüzelt – 2:1. Megfordítottuk a meccset, amely azonnal más hangulatot vett. Hátul is koncentrálnunk kellett ugyanakkor, mert Myslovič oldalhálója a félidő utolsó perceiben jelezte, a Vág-partiak sem adták még fel. Könnyebb lélekkel indultak volna el a nézők a büfébe, ha Veselovský gurítása is beakad a legvégén, de Teplan még ki tudta piszkálni a kapu torkából a labdát. A további gólok így várattak magukra.

A szünetben csak a zsolnaiak cseréltek, Adrian Guľa nem változtatott a csapaton. A játékot pedig szinte ott folytattuk, ahol az első félidőben abbahagytuk. Nagy lendülettel, támadószellemben fociztunk, s ezúttal a befejezéseknél is sokkal koncentráltabbak voltunk. Gavrić talált be a mérkőzés 49. percében, de gólját a VAR les címén érvénytelenítette: a labdát elé gurító Pinto néhány milliméterrel előzte meg csupán a védőket.

Néhány perccel később ismét a videószobában ülők kaptak főszerepet, s közel ötperces vizsgálatot követően úgy döntöttek, megadják Jambor 51. percben szerzett találatát. A zsolnai jókor volt jó helyen, mert egy kevésbé sikerült lövés rajta változtatott irányt, majd gurult a jobb kapufa mellett a hálónkba – 2:2. A hosszas visszanézés után a zsolnaiaknak kedvező ítélet született.

És ezzel még nem volt vége! Sem a gólszerzésnek, sem a VAR-ozásnak. Az 59. percben ugyanis újra rezdült a háló, mégpedig a vendégeké. Leitner fejelt haza pontatlanul egy labdát, Krstović pedig kíméletlenül kihasználta a védelmi hibát, és a kapust is lefutva bombázott a háló közepébe – 3:2. Kiszakadt a gólzsák, mivel a következő veszélyes támadás után is módosult az eredmény. Szánthó a jobb oldalon érkezve tudta növelni az előnyünket – 4:2. Az már nem is volt meglepő, hogy ismét következett a VAR-vizsgálat, de ezúttal a számunkra kedvező ítélet született: érvényes volt a gól.

Játszott a DAC, a MOL Arénába kilátogató 5032 néző pedig élvezte az előadást. Jöhettek volna az újabb gyors gólörömök, de Dimun kapuba tartó lövését védte a kapus, aki Szánthó 16-osról leadott tekerésénél is hárított. Góléhségünk még 4:2-nél sem csillapodott, s eljött a 75. perc, amikor újból „lakmározhattunk”. Szánthó Gavrić passzát előbb megszelídítette, majd elsült az a bal láb – 5:2. A találat nagy eséllyel pályázik a Hónap gólja díjra. Impulzív tempóban ment tovább a meccs, és csak kapkodtuk a fejünket, hogy lehetett, hogy a következő akció során kialakított három gólhelyzet egyike sem zárult góllal.

10 perccel a rendes játékidő vége előtt erősödött a magyar vonal: Kalmár is és Balogh is játéklehetőséget kapott az edzőtől. A háromszori VAR-ozás miatt Kráľovič játékvezető nyolc percet rápakolt a mérkőzésre, de a hosszabbítás alatt már nem született újabb találat. A záró sípszót követően füstbombák gyúltak a B-középben, és nem volt ember, aki ne elégedettséggel távozott volna a MOL Arénából.

Az ilyen meccsekért érdemes szeretni a futballt! Változatos, sok gólt hozó, élvezetes játékot produkáltak a fiúk, akiknek nagy köszönet, hogy bearanyozták a több mint 5 ezer, stadionba kilátogató szurkoló estéjét. A remek teljesítménynek köszönhetően feljöttünk a tabella 3. helyére, s csökkentettük hátrányunkat a bennünket megelőzőkkel szemben. Legközelebb Aranyosmarótra látogatunk. Ha tehetik, kísérjék el oda is a srácokat, hogy elmondhassuk: mi mindenhol ott vagyunk!

Edzői értékelés:

Adrian Guľa (DAC 1904): „Nagyszerű reklám volt ez a focinak. Támadószellemben, gyorsan játszottak a csapatok, és azt is mondhatnám, hogy ma produktívak voltunk. Nem állítom, hogy tökéletesek, mert akkor lehet, hogy kilenc gólt rúgunk, de így is hatékonyak voltunk, és egy nagyon erős ellenféllel szemben tudtunk nyerni. Nagyra értékelem a játékosok lélektanilag nehéz szituációkra hozott jó reakcióját. Ezalatt a bekapott gólt értem, majd a milliméteres les miatt elvett találatot. Egyből ezután jött a második kapott gólunk, melyre ugyancsak jól reagáltunk. Mentünk tovább, játékosaim pedig megmutatták egyéni minőségüket. Megmutatták, hogy gólokat akarnak rúgni. Jól támadták azokat a területeket, amelyeket egy magasan játszó csapat ellen támadni kell. Végeredményben egy nagyon jó mérkőzésen három pontot szereztünk, aminek a szurkolóinkkal együtt mi is nagyon örülünk. A földön kell azonban maradni, hiszen ezért az 5:2-es győzelemért is csak három pontot kapunk. Holnaptól azon kell dolgoznunk, hogy minél több ilyen meccsünk legyen egyre több nézővel, egyre jobb játékkal. Egy nagyon jó pályán, egy nagyon jó szurkolótábor előtt nagyon szép esténk volt. Mi többet is kívánhatnánk? Továbbra is ezen dolgozunk, hogy aktívan, gyorsan, támadószellemben játszunk, természetesen a védelemmel összhangban. Bár, nyilván, ha öt gólt rúgunk, akkor belefér az is, hogy kettőt kapunk. Minél több ilyen meccsünk legyen, melyen hárommal többet rúgunk az ellenfélnél. Bízunk benne, hogy Káčer sérülése nem olyan komoly, mint első ránézésre tűnt. Volt röntgenen, amely kizárta a törést. Holnap újabb vizsgálatok várnak rá.”

Jaroslav Hynek (Zsolna): „Nehéz ilyen mérkőzés után értékelni. Jól kezdtünk, látszódott, hogy a hazaiak felkészültek a játékunkból, de éreztük a tiszteletet a részükről. Nem sok területet kaptunk, de így is úgy érzem, hogy veszélyesek voltunk, sőt még gólt is tudtunk rúgni. Jó volt a taktikánk, de egy védelmi hiba után egy elkerülhető szituációból kiegyenlített a hazai csapat. A második gól is hasonló szituációból született. Arról az oldalról, ahol pedig elegendő számban ott voltunk. A második félidőt jól kezdtük. Levittük a földre a labdát, és sikerült is kiegyenlítenünk, majd egy félreértésből kaptunk egy harmadik gólt. Érezhető volt a csapaton, hogy ez egy kicsit megrázta a játékosokat, és nagyon gyorsan bekaptuk a negyediket is. Ezt követően már nagyon nehéz volt. A hazaiaknál megmutatkozott a játékosok egyéni kvalitása és a csapat minősége is. Végeredményben azt kell, mondjam, hogy megérdemelt hazai győzelem született, amihez gratulálok.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

DAC 1904 - MŠK ZSOLNA 5:2 (2:1)
Fortuna Liga, 13. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2022.10.09., 17:30
Játékvezetők: Kráľovič - Jekkel, Vitko
Nézőszám: 5032
Gólszerzők: 35. Nebyla, 38. Veselovský, 59. Krstović, 63., 75. Szánthó, ill. 17. Kaprálik, 51. Jambor
Sárga lap: 62. Leitner, 98. Kaprálik
DAC 1904: Petráš - Pinto, Risvanis (K) (74. Kružliak), Muhamedbegovic, Andzouana - Káčer (32. Nebyla), Dimun, Veselovský (82. Balogh) - Szánthó (82. Blackman), Krstović (82. Kalmár), Gavrić
Zsolna: Teplan - Rusnák (82. Jibril), Leitner, Nemčík (K), Bari (73. Galkčík) - Kopas - Myslovič, Gidi (46. Iľko) - Kaprálik, Jambor (94. Trabalík), Ďuriš

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 56% : 44%
Lövések: kapura: 15:6, mellé: 8:8
Szabadrúgás: 18:12
Szöglet: 8:5
Les: 5:2

article_bannerarticle_banner