Mérkőzés

Beszámoló: DAC-Nagyszombat 0:1 (0:1)

Beszámoló: DAC-Nagyszombat 0:1 (0:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 7.3.2020, Kiss Balázs
article_banner
article_banner

Vendégöröm a MOL Arénában. A Nagyszombat egy gyors góllal szerzett vezetést, melyet Turňa kiállítása ellenére is meg tudott tartani a mérkőzés végéig. Ezzel eldőlt, hogy velünk együtt a Spartak is a felsőházban folytatja a tavaszi rájátszást, amely során hamarosan lehetőségünk lesz visszavágni a ma elszenvedett vereségért.

A Poprád elleni kupameccsen való továbbjutás után pozitív hangulatban készülődött a csapat a kerületi rangadóra, de Hélder Cristovao homlokán azért így is maradt néhány vasalatlan ránc, mert a maródiak sora egyre gyarapodott. A szerda óta a derekát fájdító Kalmár csupán a cserepadon kapott helyett, míg Šimić sérülésre makacsabbnak bizonyult, őt a meccsre sem nevezte az edző. Davisra pedig sárga lapos eltiltása miatt nem számíthatott a stáb, így került a kezdőbe első alkalommal Lalatović. 

A találkozó előtti bemelegítéskor még kedélyesen elbeszélgetett egymással a két portugál tréner, de amint Pavlík játékvezető a sípjába fújt, máris ellenfélként tekintettek egymásra. Hélder Cristovao a 4-1-2-3-as hadrendhez nyúlt, míg honfitársa, Ricardo Chéu a 4-4-1-1-es formációt választotta. Hogy mit szólt ehhez a felállításhoz a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi, azt nem volt alkalmunk megkérdezni tőle, de azt saját szemünkkel láttuk, hogy korábbi edzőnk személyesen jött el erre a mérkőzésre a MOL Arénába. 

Az első tíz perc biztos nem ragadtatta el az olasz mestert, mert a Spartak birtokolta többet a labdát, de egy lesnél tovább nem jutottak. Aztán jött a 13. perc, amikor egy nézők szerint vitatható találattal megszerezték a vezetést. A közönség úgy látta, hogy Sobczyk hatalmas lesen állt, mielőtt a labda bepattant róla a hálóba, de a meccs végi visszajátszás során kiderült, hogy Lalatović valóban beragadt – 0:1. Ez volt Száraz első kapott gólja ebben a szezonban. 

Az egyenlítésért folytatott küzdelmünk fogatlannak bizonyult, bár Divković és Schäfer azért haraptak, ha kellett, de tiszta gólhelyzetet nem tudtunk kialakítani. A 24. percben Balić megmozdulásánál csillant fel a remény, amikor szépen áthámozta magát két nagyszombati védőn, és máris tette középre a labdát, de Ramirezt megelőzte őrzője. Lalatovićnak is volt egy Balićéhoz hasonló betörése a tizenhatosban, de sajnos kiütközött nála a rutintalanság, mert a kínálkozó helyzetből többet is ki lehetett volna hozni. Az első kaput eltaláló lövésünket a 36. percben könyvelhettük el: Fábry szabadrúgásból vette célba a bal vinklit, de Rusov fogni tudta a lövést. 

A másik oldalon Száraz is megvillantotta tehetségét, amikor a leshatárról kiugró Sobczyk másodszor is mattolhatta volna őt, de a lengyel csatár kapusunkba lőtte a ziccert. A hátralévő percekben már csak egy érdekesség történt: a félidő végét jelző sípszó előtt pár perccel Hélder Cristovao levette a pályáról Lalatovićot, és Kalmárt küldte be helyette. Így lett Divkovićból balbekk.

Vendéghelyzettel indult a második játékrész: Kružliak labdavesztése után Tavares büntethetett volna, Száraz azonban hárítani tudott. Kapusunk Moenza lövésénél is jeleskedett az 52. percben. Négy perccel később mi vezethettünk volna egy ígéretes támadást, de Ramirezből sajnos hiányzott az igazi csatárösztön, mert ahelyett, hogy tankként tört volna utat a tizenhatosba, annak vonala előtt megtorpant, és a biztonsági hátrapasszt választotta. Mint kiderült, rossz döntés volt. 

A következő percben újabb cserére szánta el magát Hélder Cristovao, aki Balić helyett Németh Krisztiánt küldte a pályára. Némó így a bajnokságban is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Ezután következett a mérkőzés egyik fontos momentuma: egykori játékosunk, Turňa lerántás miatt megkapta a második sárgáját, és Pavlík az öltözőbe küldte őt. Több mint fél óra volt még hátra a meccsből, ezért nem volt más hátra, mint előre. A 64. percben egy emberként ordította a 8619 néző közül mintegy 8 ezer, hogy kéz, de Pavlík néma síppal továbbot intett, és nem fújta be az egyértelműnek tűnő szabálytalanságot. Schäfer került helyzetbe, és a labda az előtte elfekvő nagyszombati kezét érte, de minden tiltakozásunk ellenére sem ítélt javunkra a bíró. 

A következő lehetőséget ugyancsak elszalasztottuk. A 68. percben Fábry löbbölte a labát a tizenhatosba, melyet Schäfer kanalazott tovább a vonal elé, de Ramirez elesett a lövés pillanatában, aztán már csak olyan sután tudott beleérni a labdába, hogy odalett a helyzet. Pedig ebben benne volt a gól. Bő negyedórával a vége előtt Fábrynak sikerült elszakadnia az emberétől, a jobbról betett labdája pedig Németh Krisztiánt találta meg. Némónak csak egy kicsit kellett volna pontosabban céloznia a gólhoz. 

Még ennél is veszélyesebb volt Ramirez fejese, amelynél Rusov védett hatalmasat. A helyzetfelismerésért pedig Kalmárt illeti a dicséret. És még ezt is meg tudtuk tetézni egy hatalmas helyzettel. A 89. percben Kružliak került centerpozícióba, ami már önmagában fura szerepkör egy védő számára, de azt már végképp nem tudjuk megmagyarázni, hogy az őt megtaláló labda miért nem kötött ki a hálóban. Ez volt az utolsó lehetőségünk az egyenlítésre, mert a meccs záró percei már Orlandič ápolásáról és a nagyszombati játékosok időhúzásáról szólt, mi pedig már nem tudtunk semmit kezdeni a számunkra kedvezőtlen eredménnyel.

Az már a meccs elejétől látszott, hogy a Nagyszombat keményebb dió, mint szerdán a kupában legyőzött Poprád. Sobczyk gólja hamar átírta az általunk tervezett forgatókönyvet, melyet aztán már semmilyen kiegészítéssel nem tudtunk számunkra kedvezővé alakítani. A tények azonban a következők: 38 ponttal a 3. helyen zártuk az alapszakaszt, így bejutottunk a rájátszásba. A következő hétvégén pedig ismét hazai pályán játszunk, ezúttal a nagymihályiak ellen, akik nyolc pontra lemaradva tőlünk a negyedik helyen zárták a bajnokság első felvonását.

Edzői értékelés:

Hélder Cristovao (DAC): „A Nagyszombat az első félidőben jobb volt nálunk, de a futballt nem 70 vagy 80, hanem 90 percig játszák. A piros lap a mi fölényünket hozta. Rusov kapusra azért fognak emlékezni a mai meccsről, mert nagyon sok feladatot adtunk neki. Mindent megtettünk, hogy gólt rúgjunk, sok helyzetet kialakítottunk, de nem nyertünk, emiatt pedig nem vagyunk boldogok. Meglátjuk, mire megyünk majd a folytatásban. A játékosaim hozzáállásával elégedett vagyok, de lehet, hogy ha ma reggelig játszottunk volna, akkor sem találunk a hálóba. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sok olyan játékosunk van, aki mielőtt ide érkezett, nem játszott korábbi klubjában. Ilyen például Schäfer, Balić vagy Simić. Fokozatosan építjük fel a játékosainkat, akik egyre jobban értik, mit szeretnénk tőlük. Ebben a pillanatban ennyire futja az erőnlétünkből. Megértem a szurkolók reakcióját, de ha Balićot nem cseréljük le, valószínűleg lesérült volna. Három játékosom volt a kispadon az ifiből. Sajnos szűk a kispadunk. Hét nap alatt három meccset játszottunk.”

Ricardo Chéu (Nagyszombat): „Portugál edzőtársamnak köszönhetően ma szinte otthon éreztem magam. A hetvenedik percig mi voltunk a jobb csapat, nekünk voltak a nagyobb helyzeteink, korábban is eldönthettük volna a meccset. Az első félidőben három nagy lehetőség is adódott előttünk. A másodikjátékrészben is ugyanazzal a stratégiával futottunk ki a pályára. Aztán jött a kiállítás, és a DAC játéka megváltozott. Átvették az irányítást, jöttek a helyzeteik. Minden meccsen győzelemre játszunk, meglátjuk, mire leszünk képesek a rájátszásban.”


FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - FC SPARTAK NAGYSZOMBAT 0:1 (0:1)
Fortuna Liga, 22. forduló, MOL Aréna, 2020.03.07., 15:30
Játékvezetők: Pavlík - Somoláni, Benko
Nézőszám: 8619
Góllövők: 13. Sobczyk
Sárga lap: 73. Blackman, ill. 26., 59. Turňa
Piros lap: Turňa
DAC: Száraz - Blackman, Kružliak (K), Beskorovainyi, Lalatović (41. Kalmár) - Vida (80. Phillips) - Schäfer, Balić (57. Németh) - Fábry, Ramirez, Divković
Nagyszombat: Rusov - Turňa, Anthony, Mitrea (K), Moenza - Yao (62. Pereira), Gamboš (83. Orlandič), Tzandaris, Tavares - Tešija - Sobczyk (67. Grendel)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 63% : 37%
Lövések: kapura: 4:4, mellé: 3:3
Szabadrúgás: 15:16
Szöglet: 7:5
Les: 1:0

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

article_bannerarticle_banner