Mérkőzés

Beszámoló: DAC-Nyitra 6:0 (2:0)

Beszámoló: DAC-Nyitra 6:0 (2:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 15.8.2020, Kiss Balázs
article_banner
'
article_banner
'

Újabb elsöprő győzelem. Legyalultuk nyitrai ellenfelünket, akiknek csak statisztaszerep jutott a mérkőzésen. Egy rekordot is sikerült felállítanunk: soha korábban nem nyertünk meg két egymást követő hazai találkozót 6:0-ára.

Egy hét alatt már a harmadik bajnokira kellett felkészülniük a Storck-fiúknak, de az előkészületek nem teltek rossz hangulatban, hiszen két megnyert meccs alapozta meg a jókedvet a kabinban. A Nyitra az első körben kapott egy maflást a Slovantól (5:0), majd meglepetésre megrázta magát Zsolnán, ahol 2:1-re győzött a tavalyi szezon ezüstérmese ellen. Dunaszerdahelyen azonban más közeg fogadta a zoboraljai csapatot. A MOL Arénában ugyanis nem osztogatjuk olyan könnyen a pontokat az ellenfeleknek. Ebben hatalmas szerep jut a szurkolóinknak is, akik a héten ismét rossz hírt kaptak a jövőt illetően. Abba talán már belenyugodtak, hogy az Európa-ligás meccsre nem kísérhetik el a csapatot Izlandra, de a szeptembertől várható újabb létszámcsökkentő intézkedéseket már nem hagyták szó nélkül. „A sport sírásói vagytok!” – üzent a B-közép a koronavírus elleni, szurkolóbartának nem nevezhető, régi-új intézkedések elrendelőinek. 

Bernd Storck elsősorban a Nyitrának szeretett volna üzenni egy hárompontos győzelemmel, ezért az eddig bevált kezdőt állította pályára Geri Gergely csapata ellen. A meccs első lövését Divković eresztette meg, de a labda elszállt a kapu fölött. Három perccel később, Balić bombájánál már villannia kellett a nyitrai kapusnak, különben rezdült volna a háló. A Nyitra szinte át sem lépte a felezővonalat, mi pedig sorra szövögethettük a támadásainkat. A 10. percben Kalmár volt elemében: balról tört be a tizenhatosba, és éles szögből próbálkozott, Šípoš azonban kiütötte. Pár pillanat múlva Divković bikázott, de a vendégkapus ismét védett. A legtöbb beadás a jobb szélről érkezett a támadóharmadba, ezeket a labdákat ügyesen eltakarították a nyitrai védők, Schäfer távoli próbálkozásánál pedig ismét Šípoš jeleskedett. 

A 29. percben Ramireznek sikerült kapura fordulnia védője szorításában, de ez a próbálkozás inkább hasonlított egy hazaadásra. Félórányi játék után árulkodó volt a labdatartási arány: 65 százalékban volt nálunk a labda. A Nyitra pedig mást sem csinált, mint védekezett. A 37. percben volt egy erőtlen pontrúgásuk, de az csupán arra volt jó, hogy a kaput el nem találó lövések statisztikáját gazdagítsa. A gólcsöndet végül a 42. percben törtük meg. Schäfer az alapvonalig levitte a labdát, onnan tette vissza Friedenek, akinek már nem volt nehéz dolga, mert ezúttal a kapus sem volt a helyén – 1:0. És még a másik gólunk is belefért az első játékrészbe: Davis tizenegyesből növelte az előnyünket – 2:0. Divković buktatásáért ítélt büntetőt a játékvezető.

Bernd Storck nem cserélt a szünetben, a nyitraiak ellentétben két helyen is frissítettek, de a csapaton ez egyáltalán nem volt észrevehető, mert ugyanúgy folytatódott a játék, ahogy az első játékrész végén abbamaradt: hazai rohamokkal. Szinte nem telt egy úgy perc, hogy az ne a mi helyzetünkkel zárult volna. Ami még ennél is örömtelibb, hogy ezek mind szépen kidolgozott akciók voltak. Káprázatos focit játszottunk, és szinte mindegyik játékosunkban benne volt a gól. Blackman mellé küldte, Friede félfordulatos mozdulata látványos volt ugyan, de sajnos nem eredményes, Divković gyönyörű bombáját pedig újabb bravúrral védte Šípoš. Az 54. percben Friede közeli fejese kerülte el a kaput. Csupán idő kérdése volt, hogy mikor szerezzük meg a harmadik gólunkat, és amíg ennek a gondolatnak a végére értünk, már bent is táncolt a labda a vendégek hálójában. Az 58. percben Kružliak közeli próbálkozását még blokkolták a védők, de a lecsorgót, a tankként érkező Divković kíméletlenül bevarrta ballal – 3:0. 

A gól pedig még nagyobb sebességbe kapcsolta az addig sem lustálkodó sárga-kék gőzhengert. A 60. percben ugyanis újabb tizenegyest ítélt számunkra a játékvezető, Kalmár pedig nem hibázott, és hidegvérrel bevarrta a hálóba – 4:0. Az ötödik találatunkat Ramirez szerezhette volna meg, ha lejjebb céloz a felső lécnél. Később Fábry is feliratkozhatott volna a góllövő listára, de technikás tekerését nyújtózkodva kiütötte Šípoš. Volt olyan pillanata a meccsnek, amikor szinte majdnem minden mezőnyjátékos betömörült a nyitrai tizenhatosba, annyira beszorítottuk az ellenfelünket. Ami pedig nem ment közelről, az összejött távolról. A 75. percben Davis bődületes szabadrúgásgólt akasztott be a Nyitrának, 5:0-ára módosítva ezzel az eredményt. Hét perccel később Fábry a kapu torkából fejelt fölé. Ami késik, az viszont nem múlik: a meccs végeredményét a 85. percben állítottuk be Bednár révén, aki pályára küldését követően első labdaérintésből lőtt a hálóba – 6:0. Az 5831 néző – 12 nyitrai szurkoló – kivételével szinte önkívületi állapotban skandálta, hogy „Játszik, a DAC!“ És a DAC ezen az estén valóban káprázatosan játszott!

Próbálunk finoman fogalmazni, hogy ne bántsuk meg a nyitraiakat, de nem foglalhatjuk össze egyszerűbben a látottakat: ez egy totális megsemmisítés volt. Geri Gergely csapatának nem akadt egy kaput eltaláló lövése sem és kapu mellé szálló is csupán egyetlen egy. De miért is beszélünk róluk, mikor a figyelem minket illet?! Hogy miért? Pofon egyszerű, s ezt fejezzék ki szavak helyett a számok: 3 meccs, 14 rúgott, 1 kapott gól. 1. hely a tabellán 2 pont előny a Nagyszombat, és 3 (ezt azért írjuk le betűvel is: három) a Slovan előtt. Hát így. Az élet szép! Pláne, ha DAC-drukker vagy!

Edzői értékelés:

Bernd Strock (DAC): „Gratulálok a csapatnak. Nagyon ritkán használom ezt a kifejezést, de ma tényleg tökéletes teljesítményt nyújtottunk. Bár a meccs eleje nem volt könnyű. Kerestük az utat a Nyitra kapujához, de türelmesek voltunk. Már az első perctől mi domináltunk. Az öltözőben azt mondtam, hogy így kell folytatnunk tovább, és nem elégedhetünk meg, folyamatosan menni kell előre az újabb gólokért. Minden hazai meccset meg akarunk nyerni. Ez az atmoszféra fantasztikus. Nagyon sajnáljuk, hogy szeptemberben a járvány erősödése miatt ismét kint ragadnak a szurkolóink. Meg kell hálálni nekik a buzdítást. Jó úton járunk, de nehéz mérkőzések várnak még ránk. Most egy nap szabadot kapnak a fiúk, mert nagyon megerőltető volt az elmúlt hét. Három meccset is játszottunk. A vasárnapi szabadnap után pedig készülünk a hétközi kupameccsre, majd a nagyszombatiak elleni rangadóra.”

Geri Gergely (Nyitra): „Nehéz értékelni a meccset, megint osztálykülönbséggel maradtunk alul. Az első három fordulóban a Slovannal, a Zsolnával és a DAC-cal kellett játszanunk, akik nehézsúlyú gárdák hozzánk képest. Ma nem tudtuk megismételni a Zsolnán nyújtott teljesítményünket. Nem voltunk elég frissek. A csapat tulajdonképpen három hete van együtt, sűrű a program a hétközi meccsek miatt, és felkészülés is rendkívül rövid volt. Stabilizálni kell a teljesítményünket. Nem volt jogunk a pontrablásra, teljesen megérdemelt a hazai győzelem. A következő összecsapásokra kell koncentrálnunk.”

FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY - FC NYITRA 6:0 (2:0)
Fortuna Liga, 3. forduló, MOL Aréna, 2020.08.15., 19:00
Játékvezetők: Kružliak - Pozor, Poláček
Góllövők: 42. Friede, 45+2. (11m), 73. Davis, 56. Divković, 60. (11m) Kalmár, 73. Davis, 85. Bednár
Nézőszám: 5831
Sárga lap: 58. Mustafić, 63. Faško, 67. Záhumenský
DAC: Jedlička - Blackman, Müller (82. Malý), Kružliak, Davis (74. Njie) - Friede (74. Mendez ), Schäfer (82. Bednár), Kalmár (K), Balić - Divković (64. Fábry), Ramirez
Nyitra
: Šípoš - Kuník, Podhorin (K), Kolčák, Záhumenský - Mustafić - Šefčík (46. Fabiš), Vrábel (46. Hovhannisyan), Adamec, Chobot (78. Danek) - Faško

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 70% : 30%
Lövések: kapura: 19:0, mellé: 13:1
Szabadrúgás: 11:13  
Szöglet: 5:1
Les: 1:0

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

article_bannerarticle_banner