Mérkőzés

Beszámoló: Zsolna-DAC 0:2 (0:1)

Beszámoló: Zsolna-DAC 0:2 (0:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 16.10.2021, Kiss Balázs
article_banner
article_banner

Kétgólós siker Zsolnán! Rakétarajtott vett a mérkőzés, amikor a 14. másodpercben Lamkel Zé megszerezte a vezetést, majd a hosszabb kihagyás után visszatérő Kružliak a második góllal végleg megpecsételte a hazaiak sorsát. A meccs végén így teljesen megérdemelten zúgott a vendégszektorból a „Szép volt, fiúk!”

A kéthetes válogatott pihenő után olyan ellenfél várt ránk, amellyel az utóbbi években mindig nézőcsalogató focit játszottunk. A Zsolnáról köztudott, hogy szereti játszani a focit, és a csapat taktikája nem a szilárd védekezésből indított kontratámadásokra épül. Az MŠK-nál edzőcsere is történt a legutóbbi bajnoki forduló óta: Pavol Staňot addigi asszisztense, Peter Černák váltotta a kispadon. Csapatunk vezetőedzője, Németh Antal a mérkőzést megelőzően azonban úgy nyilatkozott, nem gondolja, hogy az edzőcsere komolyabb befolyással lenne a hazaiak játékstílusára.

A kezdőnkben nagy meglepetés nem volt, többhetes kihagyás után visszatért azonban a sérüléséből felépült Kružliak, aki csapatkapitányként vezette ki a gárdát a pályára. A meccset rakétarajttal indítottuk, hiszen sokan még a helyüket sem foglalták el a lelátón, amikor Kružliak játékvezető ismét középkezdéshez irányította a játékosokat. Ennek oka, hogy Lamkel Zé már a 14. másodpercben mattolta a zsolnai kapust, Petrášt – 0:1. Kameruni csatárunk a tizenhatoson kívülről lendítette lövésre a lábát, ez a mozdulata pedig a lehető legjobbra sikeredett. Ilyen gyors gólra senki sem számított, a statisztikusoknak pedig feladtuk a leckét azzal, hogy megnézzék, született-e már ennél gyorsabb találat a bajnokságban. 

Ráéreztünk a játék ízére, mert a legutóbbi meccsen első gólját szerző Krstović is kis híján betalált a 7. percben. Az alapvonalig cselezte magát a montenegrói U21 válogatott csatára, majd középre adott, de a labda anélkül gurult el keresztben a gólvonal előtt, hogy bárki is a kapuba pöckölte volna.

Lassacskán a hazaiak is kezdtek ébredezni. Előbb Fazlagić előtt nyílt nagy terület, de rosszul mérte fel az esélyeit, és elpasszolta magát, majd Sluka küldött kapu elé egy magas labdát, melyet Ciganiks vágott szögletre. „Easy, easy!”, azaz „Egyszerűen, egyszerűen!”– kiáltotta a kispadról Németh Antal a fiúknak, akik igyekeztek betartani az edző utasításait, és a védekezésben valóban nem cifrázták túl a dolgot.

A 15. percben jártunk, amikor Lamkel Zéről ismét a hálóba pattant a labda, de Kružliak játékvezető érvénytelenítette a találatot, mivel támadónk kezére pattant a labda. Sebaj, mentünk tovább, és egy ígéretes szabadrúgásból is veszélyeztethettünk volna, de a héten a Wembleyt is megjárt Schäfer ezt jócskán fölé küldte. Szurkolás továbbra is csak a vendégszektorból hallatszott, bár Anang próbálkozásánál azért a hazaiak is tapssal melegítették a kezeiket, de Jedlička hárította a hazai próbálkozást. Élvezhető volt a játék, noha helyzetekből szívesen láttunk volna többet is. Aztán jött egy szép labdakihozatal. Blackman egy csellel indított, majd Andzuana futotta be labdával az üres területet, s végül Lamkel Zét hozta játékba, akinek a lövését ezúttal magabiztosan védte Petráš.

A hazai „sosonok” a 35. percben kerültek igazán nagy helyzetbe, amikor Bichakhchyan elől kellett mentenünk az utolsó pillanatban. Később Rusnák sprintjénél kezdett el hevesebben verni a szívünk, de középre tett labdájába jó ütemben tette bele a lábát Muhamedbegović. Az első játékrészt végül mi zárhattuk volna le egy újabb góllal, ehhez Andzouanától lett volna szükség higgadtabb befejezésre egy szép kontra végén.

A második félidő is Andzouana fölé/mellé szálló lövésével indult, majd hazai mezőnyfölénnyel folytatódott. Rusnák ívelését Bichakhchyan próbálkozása követte, de igazából egyik sem jelentett gólveszélyt a kapunkra. Ekkor már az addig némán szurkoló hazaiak is megeresztettek egy halk buzdítást, ellentétben azzal a 88 sárga-kék drukkerrel, akik a vendégszektorból megállás nélkül szurkoltak csapatunknak. Mindkét edző cserével igyekezett frissíteni a játékon, lövőhelyzetbe viszont a múlt héten hazája válogatottját is megjárt panamai Blackman került, próbálkozása azonban elhalt Petráš kezében.

A 70. percben a cseréként pályára lépő Verlinden egy oldalhálóval jelezte, hogy kedve van a gólszerzéshez, majd egy szöglet után ismét csak a kapu oldalát sikerült célba vennie. Két perccel később Lamkel Zé lapos gurítása is elment a gólvonal előtt, de az azt követő sarokrúgás után már öröm váltotta fel a bosszankodást. A szögletből betett labdát a hetekig tartó sérüléséből visszatért Kružliak fejelte a kapuba – 0:2.

A hátralévő időben tulajdonképpen már nem volt más feladatunk, mint okos játékkal behúzni a meccset. Fürgék voltak ugyan a zsolnai „csikók“, de a befejezéseknél elhaltak a támadásaik. Az i-re Sharani tehette volna fel a pontot, amikor a 85. percben begyújtotta a rakétáit, és gazella módjára kiugrott a védőfal mögül. Egy az egyben vezette a labdát a kapusra, Petráš azonban blokkolni tudta a próbálkozását, így az eredmény már nem változott.

Zsolnán nyerni mindig jó. Úgy, hogy gólt sem kapunk, még jobb! 88 sárga-kék drukker örült ma a helyszínen az újabb győzelemnek, s annak, hogy a három pontnak köszönhetően egyre feljebb kapaszkodunk a tabellán. Jövő héten vasárnap odahaza a nagymihályiak ellen folytathatjuk a pontgyűjtést. 

Edzői értékelés:

Németh Antal (DAC): „Nagyon boldoggá tesz bennünket a győzelem, hiszen Zsolnán sosem egyszerű nyerni. Nagyon jól kezdtük a meccset, mindjárt az első percben, az első támadásunkból megszereztük a vezetést. A második találatunkat a játékvezető nem adta meg, de még ezt követően is sok lehetőségünk akadt a gólszerzésre. A hazaiak a második félidőben nyomás alá helyeztek bennünket, de a védelmünk jól helytállt. Kontrákból újabb gólokat is szerezhettünk volna, egyet még sikerült is. Megérdemelten nyertünk, s ennek nagyon örülünk. Nehéz helyzetben voltunk az elmúlt két hétben, hiszen sok játékosunk válogatott meccsen szerepelt. Ez számunkra nem egyszerű, ugyanakkor nagyon büszkék vagyunk rájuk.”

Peter Černák (Zsolna): „Horroként éltük meg a mérkőzés elejét. A vendégek első kapura tartó lövése gólt eredményezett. A folytatásban idegessé vált a játékunk, mégis megvolt az esélyünk a gólszerzésre. A végén azonban mindig baj volt a befejezésekkel, hiányzott a szerencse. A szünetben megnyugtattuk a fiúkat, a második félidő már jobb volt a részünkről. Nagy mezőnyfölényben játszottunk egy olyan csapat ellen, mint a DAC, mégis hiányzott a pontosság a végső befejezéseknél. Tovább kell dolgoznunk, hogy eredményesebbek legyünk. A második gól után is szerettünk volna még kezdeni valamit az eredménnyel, de nem jártunk sikerrel.”
 

MŠK ZSOLNA - FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 0:2 (0:1)
Fortuna Liga, 11. forduló, Štadión pod Dubňom, Zsolna, 2021.10.16., 16:00
Játékvezetők: Kružliak - Hancko, Pozor
Nézőszám: 852
Góllövők: 1. Lamkel Zé, 73. Kružliak
Sárga lap: 26. Anang, 63. Mráz, 69. Paur, 83. Rusnák, ill. 61. Lamkel Zé, 76. Dimun
DAC: Jedlička - Blackman (80. Davis), Kružliak (K), Muhamedbegović, Ciganiks - Andzouana (68. Verlinden), Dimun, Schäfer, Lamkel Zé - Hahn (68. Sharani), Krstović (56. Nebyla)
Zsolna: Petráš - Anang (56. Kaprálik), Minárik, Nemčík, Sluka - Fazlagić, Mráz (71. Iľko), Bichakhchyan - Rusnák, Paur (K) (71. Slebodník), Ďuriš (77. Goljan)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 59% : 41%
Lövések: kapura: 3:5, mellé: 11:7
Szabadrúgás: 10:15
Szöglet: 6:7
Les: 3:0

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

article_bannerarticle_banner