Mérkőzés

Beszámoló: Zsolna - DAC 1904 0:0

Beszámoló: Zsolna - DAC 1904 0:0

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 28.2.2026, DAC 1904

Nem született érvényes találat a Zsolnán lejátszott kilencven perc alatt, így a végén pontosztozkodásra került sor. Az alapszakaszt a második helyen zártuk, a felsőház küzdelmei pedig jövő héten a Zólyombrézó elleni hazai mérkőzéssel kezdődnek a számunkra. Még előtte - szerdán - mindenki Kassára a kupameccsre!

Felfokozott várakozásokkal vágott neki csapatunk a Niké Liga alapszakasza utolsó, 22. fordulójának. Szombat délután Zsolnán a három pont mellett a rájátszás előtti lehető legjobb pozíció kiharcolása volt a cél. Branislav Fodrek legénysége úgy érkezett a forduló egyik slágermeccsére, hogy a győzelemtől a vereségig terjedő skálán az első és a harmadik hely között bármi megtörténhetett, a sorsunk pedig szoros összefüggésben állt a párhuzamosan zajló Slovan-Nagyszombat rangadó alakulásával. A sérülés és eltiltás miatt hiányzók névsora nyolcra emelkedett, de ezzel együtt is a győzelem reményében futottunk ki a pályára.

Agresszív letámadással próbáltuk meglepni a hazaiakat, és gyorsan eljutottunk a támadóharmadba. A 4. percben Ramadan lendületesen tört előre a félpályától egészen a tizenhatos vonaláig, de a befejezés előtt szerelték. A túloldalon Roginič beadása után a labda Kapanadzén pattant meg, a zsolnaiak kezezést és tizenegyest reklamáltak, ám a játékvezető sípja néma maradt, végül Bartels biztos kézzel fogta a labdát.

Az első komoly lehetőség előttünk adódott. A 11. percben tetszetős labdajáratás végén Kapanadze harcolt ki szögletet, amelyet Gruber ívelt középre. Nemanič jó ütemben emelkedett, fejesét azonban csak a felső léc állította meg, centiken múlt a vezetés. Ebben a szezonban ez volt a 29. kapufánk! Az első negyedóra után kiegyenlítettebbé vált a játék, a mezőnyben zajlott a küzdelem, a két tizenhatos között. A hazaiak is próbálkoztak: egy veszélyes beadásnál Roginič maradt le centikkel a fejesről.

A 34. percben újabb izgalmas jelenet következett: Nemanič a tizenhatos vonala előtt állította meg Szánthót. A hazaiak büntetőt szerettek volna, de a szabálytalanság a vonalon kívül történt, így csak ígéretes szabadrúgás következett, amelyet maga a sértett végzett el. A korábban nálunk is futballozó támadó a rövid sarkot vette célba, ám Bartels nagy bravúrral kitolta a vinklibe tartó lövést. A félidő hajrájára valamelyest alábbhagyott a tempó, egyik csapat sem tudott tartós fölényt kialakítani.

Fegyelmezett, sportszerű játékrészt láthattunk, amit az is jelez, hogy sokáig alig akadt szabálytalanság. A hajrában Kaša ugyan kapott egy sárga lapot a hazai oldalon, korábban pedig Blažek a kispadról reklamálva részesült figyelmeztetésben.

A második játékrész hasonló mederben indult, mint ahogyan az első véget ért: kiegyenlített mezőnyjáték, kevés igazi áttöréssel. A Zsolna és mi is türelmesen építkeztünk, de hiányzott az igazi dinamika. Az 51. percben Corr vállalkozott váratlan lövésre Kaša szorításában, éles szögből leadott próbálkozását Badžgoň kivédte. Ez volt az első kaput eltaláló kísérletünk a mérkőzésen. Nem sokkal később ismét Corr került helyzetbe, Kapanadze beadását azonban méterekkel a kapu fölé fejelte.

Az 55. percben gólt szerzett a hazai együttes: Faško mintegy 11 méterről fejelt a hálóba egy balról érkező beadást követően. A hazai öröm azonban nem tartott sokáig. A VAR vizsgálata után kiderült, hogy az akciót megelőzően leshelyzet állt fenn, így Kružliak játékvezető érvénytelenítette a találatot, és maradt a 0:0.

A folytatásban mindkét oldalon akadtak lehetőségek. Szánthó ívelése Kašáról veszélyesen csapódott a kapunk felé, de Bartels résen volt és hárított. A túloldalon több szögletet is elvégezhettünk, Gruber beadásai rendre zavart okoztak a hazai védelemben, majd a 71. percben Kme tört be a tizenhatoson belülre, lövése azonban csak az oldalhálót súrolta.

A hajrához közeledve cserékkel frissítettek a vezetőedzők. Nálunk pályára lépett Kukovec és Sylla is, utóbbi Ramadan helyére érkezett, aki nem is ült le a kispadra, hanem egyből az öltözőbe sétált. A 74. percben Kukovec eresztett meg egy éles lövést, amely elsuhant a hazai kapu mellett, nem sokkal később pedig egy jó ütemű indításnál a zsolnai kapus előzte meg a szlovén támadót. Igaz, lesen állt, így a találatot valószínűleg amúgy sem adták volna meg.

A hazaiak sem maradtak adósok: egy szöglet után Ďatko fejese kerülte el a kaput, míg Ouro csípős lövése a túloldalon egy védő hátáról pattant le. A küzdelem keményebb lett a hajrában, de az utolsó percekben sem született döntő találat. A második félidőben ugyan akadtak veszélyesebb pillanatok, a gól azonban – a VAR által érvénytelenített hazai gólt leszámítva – elmaradt, így pontosztozkodással zárult az alapszakasz utolsó mérkőzése. 2018. augusztusa óta ez volt az első olyan egymás elleni találkozónk, amely 0:0-s végeredménnyel zárult. Az azóta lejátszott 27 mérkőzésen mindig született legalább egy gól.

Mivel az összecsapás után nem változott a tabellán elfoglalt helyezésünk, így eldőlt, hogy jövő héten a Zólyombrézóval vívjuk meg a felsőház első mérkőzését, mégpedig odahaza, a MOL Arénában. Várunk minden szurkolót a meccsre! Előtte azonban Kassán is pályára lépünk egy ugyancsak kulcsfontosságú mérkőzésen: szerdán a legjobb négy közé jutás lesz a tét a Slovnaft Cup sorozatában.

Edzői értékelés:

Branislav Fodrek (DAC 1904): „Tisztességes, küzdelmes bajnoki mérkőzés volt, amelyen egyik csapatnak sem volt könnyű érvényesülnie. Mindkét oldalon fegyelmezett védekezést láthattunk, ennek köszönhetően kapott gól nélkül zártuk a találkozót. Igazán nagy helyzet egyik oldalon sem alakult ki. Egy szabadrúgás után a kapufát találtuk el, akadt még néhány ígéretes lehetőségünk, de a befejezéseknél hiányzott az utolsó pontos megoldás. A játék képe alapján a döntetlen megérdemelt eredmény.”

Pavol Staňo (Zsolna): „Úgy gondolom, mindkét csapat tisztelte a másikat. Hátul fegyelmezetten és koncentráltan futballoztunk, ezért nem alakult ki sok igazán nagy helyzet. Kiegyenlített mérkőzés volt, komoly ziccerek nélkül. Nekünk ugyan sikerült betalálnunk, de a gól millimétereken múlt, les miatt érvénytelenítették. Sokan több találatot vártak a meccstől, ugyanakkor fontos, hogy megőriztük a kapunkat. Ha hatékonyabbak leszünk elöl és jönnek a gólok, minden a helyére kerül.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

MFK ŽILINA - DAC 1904 0:0
Niké Liga, 22. forduló, MFK Žilina Stadion, Zsolna, 2026. 02. 28., 15:30
Játékvezetők: Kružliak - Štofik, Košecký
Nézőszám: 2083
Sárga lap: 42. Kaša, 77. Adang ill. 25. Blažek (kispadon), 75. Kme
DAC 1904: Bartels - Kapanadze, Kacharaba (K), Nemanič, Mendez - Gruber (73. Udvaros), Tuboly, Ouro - Kme (83. Blažek), Corr (61. Kukovec), Ramadan (61. Sylla)
Zsolna: Badžgoň - Minárik, Kaša, Narimanidze - Hranica (78. Ďatko), Adang, Káčer (K) (78. Florea), Bari - Szánthó (88. Ižko), Roginič (78. Juliš) - Faško (88. Kóša)

Labdatartás: 53% : 47%
Lövések: kapura: 3:2, mellé: 2:7
Szabadrúgás: 12:13
Szöglet: 3:5
Les: 2:2

×
Dnes v 15:30 | A csapat
MŠK Zsolna
DAC 1904