Hír

Boldog szülinapot, Jannik!

Boldog szülinapot, Jannik!

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 18.1.2021, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

Ma ünnepli 27. születésnapját Jannik Müller, csapatunk német védőjátékosa. Isten éltesse sokáig!

Születési időpont és hely: 1994. január 18., este 22:47 órakor, Adenau, Németország
Méretei születésekor: 48 cm és 2900 gr
Jelenlegi magassága és súlya: 186 cm és 81 kg

Jannik Müller-Held a Kölnhöz közeli Adenau kisvárosából származik. Futballistánk az 1. FC Köln neveltje, ahonnan a német U19-es válogatottba is sikerült bekerülnie. A kölni B-csapat színeiben az ottani negyedik vonal, a Regionalliga nyugati csoportjában szerepelt. 2014 nyarán az akkor harmadik ligás Dynamo Drezda gárdájához igazolt, amellyel két év múlva feljutott a Bundesliga második osztályába, ahol az elkövetkező négy szezonban 92 alkalommal lépett pályára. Hátvédként, illetve védekező középpályásként 5 gólt szerzett és 2 gólpasszt adott. Müller a jelenlegi szezon előtt érkezett Dunaszerdahelyre, az ősz során pedig 17 mérkőzésen szerepelt a Fortuna Ligában – mindössze egyszer, eltiltás miatt hiányzott. Csapatunk mindhárom tavalyi Európa-ligás összecsapását végigjátszotta. 

article_bannerarticle_banner