Hír

Boldog szülinapot, Željko!

Boldog szülinapot, Željko!

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 5.12.2022, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

Ma ünnepli 22. születésnapját Željko Gavrić, a DAC szerb szélsője. Isten éltesse sokáig!

Születési időpont és hely: 2000. december 5., 15:15 órakor, Bijeljina
Méretei születésekor: 55 cm és 4650 g
Jelenlegi magassága és súlya: 181 cm és 74 kg

Željko Gavrić Bijeljinában született, de a Bosznia-Hercegovinában, a bosnyák-szerb határon található, főként a szerb kisebbség által lakott Ugljevik városából származik. Már diákkorosztályban a belgrádi piros-fehérek játékosa lett. A felnőttek között a 2019/20-as szezon elején mutatkozott be a Cz farmcsapatában, a másodosztályú Graficar együttesében. Ősszel 20 mérkőzésen 7 gólt és 5 gólpasszt jegyzett, a tavaszt pedig már a zvezda A-csapatánál töltötte. A három szerb bajnoki címéből az elsőhöz kilenc fellépésen szerzett egy találatával járult hozzá. A 2020/21-es idényben a gárda kulcsemberei közé tartozott, 8 góllal és 3 gólpasszal segítette címvédéshez a csapatát. Pályára lépett a BL és az El selejtezőiben és az El csoportkörében is. A Szerb Kupát is a feje fölé emelhette. 2021 nyarán a Cz színeiben kezdte meg a szezont, de augusztusban a Fradihoz igazolt. A budapesti klub 1,2 millió eurót fizetett érte. Az NBI-ben tíz alkalommal lépett pályára, további kétszer szerepelt az európai kupasorozatokban, a Magyar Kupában szerezte eddigi egyetlen találatát a zöld-fehérek felnőttcsapatában. A személyes gyűjteménye így már magyar bajnoki és kupagyőzelemmel is bővült. Szerbiát a 17 (Eb-szereplő), 18, 19 és 21 éven alatti korosztályokban is képviselte, tavaly pedig a felnőtt nemzeti csapatban is pályára lépett kétszer. Idén szeptember elején érkezett a Csallóközbe, kölcsönjátéka a jelenlegi idény végéig szól. Klubunk színeiben eddig nyolc mérkőzést abszolvált a Fortuna Ligában, ezeken egy gólt szerzett. A Slovnaft Cup-ban egy meccsen kétszer volt eredményes. 

article_bannerarticle_banner