Hír

Connor Ronan: Szerencsét hozott az új cipő

Connor Ronan: Szerencsét hozott az új cipő

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 9.4.2019, Nagy Krisztián

A DAC ír középpályásának elég volt pár hét ahhoz, hogy igazi közönségkedvenc legyen.

Connor Ronan a téli szünetben érkezett a Csallóközbe, az angol élvonalbeli Wolverhampton küldte őt kölcsönbe a DAC-hoz. Az ír U21-es válogatott tagja eddig valamennyi tavaszi fordulóban pályára lépett, az utolsó négy összecsapáson a kezdőcsapat tagjaként. Szombaton a Zsolna ellen pedig megszerezte az első találatát. „Kemény mérkőzés volt, ami nyilvánvaló volt már az összecsapás előtt is, hiszen ők voltak a másodikok, mi pedig a harmadikok. Tudtuk, hogy meg kell nyernünk ezt a mérkőzést, hogy esélyünk maradjon a második hely megszerzésére. Igazán boldogok vagyunk, hogy ez sikerült. Nem a legszebb mérkőzés volt, de azt hiszem, jó focit játszottunk” – állítja CR4, aki először játszott a zsolnaiak ellen, de nem lepődött meg a játékukon.

„Mindig tudjuk a mérkőzés előtt, mit várhatunk az ellenféltől, de az nem ugyanaz, mint játszani ellenük. Megnéztük őket videón, taktikailag is felkészültünk, de néha ezeket a dolgokat elfelejtjük a pályán. Én arra törekszem, hogy minél több dologra emlékezzek, és azt belevigyem a játékomba, és próbáljam alkalmazni a taktikát. Úgy gondolom, most ez elég jól működött, hiszen megszereztük a három pontot” – fűzi hozzá a fiatal középpályás.

Ronan először lépett pályára új cipőjében, amely tehát szerencsét hozott neki. „Remélem, nem a cipőben rejlik az erőm” – mondja nevetve, majd elmeséli, hogyan látta első dunaszerdahelyi találatát ő maga. „Hozzám került a labda, a tizenhatoson kívülre, és tudtam, hogy elég időm van lekezelni. Leeresztettem a fejem, olyan keményen ellőttem, amennyire csak tudtam, és szerencsére bement. Valakin megpattant és mikorra felnéztem, már a hálóban volt a labda. Boldog vagyok a gól miatt, de a legfontosabb egyértelműen az, hogy három pontot jelentett számunkra, amitől még sokkal jobban érzem magam. A gólomat a nagymamámnak ajánlom, akinek épp a mérkőzés napján volt a születésnapja – ajándékként neki szeretném küldeni.”

A szombati bajnoki hangulata mindenkit magával ragadott. Persze, a 21 éves angliai születésű futballista nagyobb nézőszámú találkozókhoz szokott, de számára is tudott meglepetést okozni a DAC-tábor. „Ez egy másfajta légkör, mint Angliában. Ott inkább zaj van, és nem annyira folyamatos, míg itt az egész mérkőzés során énekelnek, és ez tényleg segít nekünk. Amikor a dolgok nem mennek olyan jól, a háttérben hallom az éneket, és ez előrevisz.”

Volt, aki személyesen neki szorított a lelátón. „Szombaton csak a barátnőm volt jelen, de a hétvégén anyukám, apukám és az öcsém is itt lesz a mérkőzésen. Egy héttel később pedig a többi családtagom is jön. Eddig csak a legelső meccsemen voltak, tehát még nem láttak engem pályára lépni a kezdő tizenegyben, így remélhetőleg még akkor is a kezdő tizenegy tagja leszek, amikor jönnek. És talán majd egy másik gólomat is láthatják.” Szorítunk, hogy így legyen!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri