Hír

Csapatunk programja a nyári szünidő végéig

Csapatunk programja a nyári szünidő végéig

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 24.7.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

Az első hat bajnoki fordulóban mindössze kétszer játszunk otthon.

A Konferencia Ligából való kiesést követően véglegessé vált csapatunk menetrendje az új bajnoki szezon első hat fordulójában. A Niké Ligában most szombaton, a Nagymihály otthonában lépünk először pályára. Egy héttel később a Kassát fogadjuk, majd két idegenbeli találkozó következik, mégpedig Rózsahegyen és Aranyosmaróton.

Augusztus utolsó hétvégéjén játsszuk a második hazai meccset a bajnoki szezonban, a nyári szünidő végén pedig még Trencsénben mutatkozunk be.

Az első hat találkozónk esetében ismert a kezdési időpont, mivel a televíziós jogok tulajdonosa eddig épp a Niké Liga első 6 fordulójából kiválasztott mérkőzéseket hozta nyilvánosságra. A 7. fordulótól viszont még változhat a programunk – a bajnoki ősz menetrendjét itt találja.

A bajnokság mellett augusztusban a Slovnaft Cupban is megkezdjük a küzdelmeket, ahol a 2. fordulóban az Egyházkarcsa-Bős párharc győztesével mérkőzünk meg. A 2. forduló hivatalos játéknapja: 2023. augusztus 23., szerda 17:00.

A DAC menetrendje a Fortuna Liga 2023/24-es idény első 6 fordulójában:

1. forduló, 2023. július 29., 18:00 óra: Nagymihály-DAC
2. forduló, 2023. augusztus 5., 18:00 óra: DAC-Kassa
3. forduló, 2023. augusztus 12., 18:00 óra: Rózsahegy-DAC
4. forduló, 2023. augusztus 20., 20:30 óra: Aranyosmarót-DAC (a Dajto élőben közvetíti)
5. forduló, 2023. augusztus 26., 18:00 óra: DAC-Besztercebánya
6. forduló, 2023. szeptember 2., 18:00 óra: Trencsén-DAC

Az új idényben is minden mérkőzés megtekinthető lesz a VOYO platformján.

article_bannerarticle_banner