Hír

DAC-Rózsahegy 2:2 (1:1)

DAC-Rózsahegy 2:2 (1:1)

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 11.8.2018, Kiss Balázs

Egy végig pulzáló, pörgős meccsen döntetleneztünk a Rózsaheggyel. Ezúttal is vert helyzetből fordítottuk meg a meccset, a végén mégis ki kellett egyeznünk a pontosztozkodással. A nézők élvezetes, jó játékot láthattak. Az ilyen meccsek miatt érdemes focira járni!

Az utolsó élményünk a Rózsaheggyel felejthetetlenre sikeredett. Még három hónap sem telt el azóta, hogy idegenben négyet rámoltunk be a hálójukba, és ezzel az eredménnyel kivívtuk az európai indulás jogát. Azóta viszont új szelek fújnak Liptóban és a Csallóközben is: ők is, mi is edzőt váltottunk, az új kapitányok pedig már csak a jelenre koncentrálnak. A meccs előtt közzétett felállításra pillantva pedig azt is láthattuk, hogy mindketten a támadófutball hívei. Hyballa ismét Šimčáknak szavazott bizalmat a balszárnyon, aki veszélyes beadásokkal vétette észre magát, ám a rózsahegyi védők állták a sarat, és jól kivédekezték ezeket a helyzeteket. A szurkolók nem panaszkodhattak az iramra, lüktető, tempós játéknak tapsolhattak. Volt is minek örülniük, mert remek támadójátékot produkáltak a srácok, és az ellenfél agresszivitása is állandó veszélyt rejtett magában. Sőt, a 17. percben meg is szerezték a vezetést. Tandirt nem tudtuk kellőképp feltartóztatni a kapunk előtt, egy hosszúsarokba gurított labdával pedig előnyhöz juttatta a csapatát – 0:1. Szerencsére a srácok nem estek hanyatt a bekapott gól után. A kapu elé érkező beadások elsősorban Bayo fejét keresték, de a középen szövögetett támadásaink is az élvezeti cikk kategóriába tartoztak. Egy ilyen volt, amikor Kalmár mérnöki passzal indította Vida Kristophert, aki szintén nagyon pontosan akart a hálóba találni, ám Macík lába alatt elakadt a labda – kevésen múlott! Aztán eljött a mi pillanatunk. Hiába volt az első félidőben kemény a rózsahegyi védelem, mint a kád széle, nem bírták a nyomást! A 42. percben Pačinda a hosszúra küldött egy gyönyörű labdát, melyet Bayo fejelt vissza a teljesen üresen hagyott Vida Kristophernek, aki kíméletlen volt – 1:1. Ez volt Krisz harmadik gólja az idei szezonban.

 

Szünet után azonnal jött egy figyelmeztetés, hogy nem szabad mélázni, mert pórul járhatunk, de Tandir gólját szerencsére les címén érvénytelenítette Smolák. A játék képe azonban semmit sem változott az első félidőben látottakhoz képest. Sőt, a 7043 szurkoló igazán élményszámba menő pillanatoknak lehetett szemtanúja. Ilyen volt például Vida Kristopher ballábas bombája, amely a kapufán csattant. Röviddel ezután Kostandinov lövése suhant el centikkel Jedlička hálója mellett. A mi játékunkban ugyanúgy benne volt a gól, mint az ellenfél támadásaiban, már csak az volt a kérdés, melyik csapat talál be előbb. Az 58. percben aztán kiegyenesítettük ezt a kérdőjelet, mert Pačinda tizenegyesből megfordította az állást – 2:1. A büntetőt Vida Kristopher harcolta ki: letámadta a tétovázó Macíkot, aki már csak szabálytalanság árán tudta megállítani csatárunkat. Pačinda pedig elemi erővel rúgta a tizenegyest a bal felsőbe. A közönség ekkor rákezdett a „Játszik a DAC!” – rigmusra, mégis ez volt az a momentum, miután feljavult a Rózsahegy, és átvette az irányítást. Igyekezetük a 72. percben érett góllá, amikor Qose lapos lövése megpattant egy lábon, és Jedlička háta mögött kötött ki – 2:2. Az egyenlítő találat után is csak üggyel-bajjal tudtuk felszabadítani a kapunk előterét, de amikor sikerült, akkor veszélyes kontrákat vezettünk. Az egyik ilyen végén sokan már gólt kiáltottak, de Bayo nem tudta gólra váltani Šimčák kiváló passzát. A végig dinamikus játékot csak az utolsó tíz percben törték meg cserékkel az edzők, de az eredmény már nem változott.  

 

Egy kiváló első félidőt egy kevésbé rosszabb második követett. A fordulatoktól sem mentes párharc végén ezúttal meg kellett elégednünk az egy ponttal, de a játékra egyik oldalon sem lehetett panasz. Csapatunk ma is kiadott magából mindent, és a pontvesztés ellenére is ott vagyunk a táblázat elején. Lehet, sőt lesz ez még jobb is! Az előttünk álló hét lesz az első ebben a szezonban, amikor nem játszunk hétközben. A következő fordulóban Miavára utazunk, a Trencsén ideiglenes otthonába. A találkozó vasárnap, 19.00-kor kezdődik.

 

Edzői értékelés:          

          

Peter Hyballa (DAC): „Tudtuk, hogy a Rózsahegy erős csapat. Az első félidőben remekül játszottunk, a másodikban viszont az utolsó 25-30 percben jobb volt nálunk az ellenfél. Nem tudtuk kivédekezni a ránk nehezedő nyomást, könnyű gólokat kaptunk. A széleken nagyon erős játékosai vannak a rózsahegyieknek, mi éppen ezért középen próbálkoztunk, ahol Herc és Vida Máté futotta be a területet, Kalmár pedig hátulról irányított. Próbáltuk a magunk játékát játszani. A 2:2 számunkra jó eredmény. Ljubičić egy tegnap történt incidens miatt maradt ki a csapatból, melynek következtében Huk megsérült. Jedlička ma is remekül védett, de bízom benne, hogy az előttünk álló héten Macej is újra fitt lesz.”  

 

David Holoubek (Rózsahegy): „Megszereztük a vezetést, de az ellenfél rengeteg helyzetet dolgozott ki, és megérdemelten egyenlített. A második félidőre feljavult a játékunk, a végén mi voltunk a jobb csapat. A bekapott góloknál hibát követtünk el. Éreztem, hogy a játékosaimnak jól megy a játék, ezért hagytam a cseréket a meccs legvégére. Elégedett vagyok. Tetszett az ellenfél, fantasztikus szurkolói vannak, csodás stadionban játszhatnak.”

 

FC DAC 1904 - MFK RÓZSAHEGY 2:2 (1:1)

 

Fortuna Liga, 4. forduló, MOL Aréna, 2018.08.11., 19:00

Játékvezetők: Smolák - Weiss, D. Hrčka

Nézőszám: 7043

Góllövők: 42. Vida K., 59. Pačinda (11-es), ill. 17. Tandir, 72. Qose

Sárga lap: 29. Vida M., ill. 32. Gál-Andrezly, 48. Qose, 56. Tandir, 58. Macík, 46. Urdinov

DAC: Jedlička - Šimčák, Kone, Šatka, Koštrna - Kalmár, Vida M. (80. Záhumenský), Herc, Pačinda - Vida K. (88. Divković), Bayo,

Rózsahegy: Macík - Urdinov, Twardzik, J. Maslo, Čurma - Kostadinov (85. Kunca), Takáč, Qose - Gál-Andrezly, Daniel, Tandir

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 51% - 49%

Lövések: kapura: 7:3, mellé: 8:8 

Szöglet: 5:2

Les: 0:4

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri