Hír

DAC-Rózsahegy a rájátszás 1. fordulójában

DAC-Rózsahegy a rájátszás 1. fordulójában

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 9.3.2019, Nagy Krisztián

Jövő hétvégén a Rózsahegyet fogadjuk a felsőházi küzdelem első játéknapján.

A Fortuna Liga 22. fordulójával lezárult az alapszakasz, és az így kialakult sorrend alapján megszületett a rájátszás mindkét csoportjának a menetrendje. A Ligás Klubok Uniójától kapott eredeti információval ellentétben és a mai győzelmünk ellenére a DAC a 3. helyen zárta a bajnoki idény első részét. Ez azt jelenti, hogy jövő hétvégén a Rózsahegy elleni hazai mérkőzéssel kezdjük meg a TOP 6 küzdelmeit – épp úgy, mint az előző évadban.

A bajnoki tabella a 22. forduló után:

A tavalyihoz hasonlóan, az aktuális idényben is két részből áll a bajnokság. Az alapszakasz 22 fordulója után a mezőny két, hattagú csoportra oszlott. A felső hatos a bajnoki címért, míg az alsóház a bennmaradásért küzd meg. A rájátszásban mindenki mindenkivel megmérkőzik otthon és idegenben is, ami további tíz összecsapást jelent. Összesen tehát 32 fordulót abszolválnak a csapatok. Az együttesek az alapszakaszban megszerzett összes pontjukat magukkal viszik a rájátszásba is.

A rájátszás mindkét csoportjában egy hét múlva szombaton (2019. március 16.) indul útjára a labda. Március 15. után a hivatalos kezdési idő 17:00 óra, de a tévés közvetítés miatt 14:00 órára módosult a DAC-Rózsahegy összecsapás időpontja. A 2-5. fordulók végleges menetrendjéről holnapután, hétfőn dönt a Ligás Klubok Uniója.

Azt is tudjuk már, hogy mindjárt a rájátszás 2. fordulójában a Slovan otthonába látogatunk, a következő hazai rangadó a pozsonyiak ellen pedig április utolsó hétvégéjén lesz.

A DAC programja a 2018/19-es szezon rájátszásában:

A FL rájátszásának 1. fordulója, 2019. március 16., 14:00 ó: DAC-Ružomberok

A FL rájátszásának 2. fordulója, 2019. március 30., 17:00 ó: Slovan-DAC

A FL rájátszásának 3. fordulója, 2019. április 6., 17:00 ó: DAC-Žilina

A FL rájátszásának 4. fordulója, 2019. április 13., 17:00 ó: Sereď-DAC

A FL rájátszásának 5. fordulója, 2019. április 20., 17:00 ó: Michalovce-DAC

A FL rájátszásának 6. fordulója, 2019. április 27., 17:00 ó: DAC-Slovan

A FL rájátszásának 7. fordulója, 2019. május 4., 17:00 ó: Žilina-DAC

A FL rájátszásának 8. fordulója, 2019. május 11., 17:00 ó: DAC-Sereď

A FL rájátszásának 9. fordulója, 2019. május 18., 17:00 ó: Ružomberok-DAC

A FL rájátszásának 10. fordulója, 2019. május 25., 17:00 ó: DAC-Michalovce

Az Európa-ligába való bejutásért zajló esetleges play-off (a végső sorrend 4. - 7. helyezett csapatai számára, ha a Slovnaft Cup győztese a dobogón végez):

1. forduló: 2019. május 29.

2. forduló: 2019. június 2.

Megjegyzés: Tévés közvetítések miatt a 2. fordulótól változhat a feltüntetett ligamérkőzések időpontja! Az utolsó két játéknapon viszont minden mérkőzésnek egy napon és egy időben kell kezdődnie.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri