Hír

DAC-Slovan: biztonsági előírások

DAC-Slovan: biztonsági előírások

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 5.4.2017, Nagy Krisztián

A Slovan elleni bajnoki mérkőzéssel kapcsolatos biztonsági előírásokról a DAC biztonsági menedzsere, Herdics Zoltán tájékoztatja a szurkolókat. 

2017. április 8-án 15.30 órától csapatunk a Fortuna Liga 26. fordulójában hazai pályán a pozsonyi Slovan együttesét látja vendégül. A mérkőzést az 1/2014 számú a sportrendezvényekről szóló törvény értelmében a rendőrség kiemelt kockázatú sporteseménynek nyilvánította. A mérkőzés előtt, alatt és után szigorú biztonsági intézkedések lesznek foganatosítva úgy a szervező, mint a rendőrség részéről.

Az említett törvény értelmében a kockázatos mérkőzéseken a büntetések megduplázódnak, az elkövetőt akár öt év mérkőzéstől való eltiltással is büntethetik. Megkérjük ezért a szurkolókat a törvényesség betartására, a stadionon belül és azon kívül is. A rendőrség fokozott szigorral fog fellépni a rendbontókkal szemben.

A hazai szurkolók számára a C1 - C5 (északi tribün) és a B1 - B4 (keleti tribün) szektorok állnak rendelkezésre, a tolókocsis drukkerek pedig a BC szektor alatt kapnak helyet.

Útlezárások:

A vendégszurkolók érkezése során, kb. 13.45 órától lezárásra kerül a motoros és gyalogos forgalom számára a Sport utca azon szakasza, mely a Bonbon hoteltól a stadion VIP parkolójáig vezet, illetve a Štefánik utca egy szakasza a Sport utca és Szent István tér között.

A Vásártérre való behajtás csak a közelben található parkolók megteléséig lesz lehetséges, ezt követően szintén lezárásra kerül a motoros forgalom előtt.

Beléptetés:

Azt javasoljuk szurkolóinknak, hogy a stadiont az Észak lakótelep (a régi sportcsarnok irányából), a Vásártér és a Szent István tér felől közelítsék meg.

Bérletes szurkolóinknak a belépés felgyorsítása érdekében a C1-es szektornál külön bejáratot jelöltük ki.

A stadionba való belépés előtt személyi ellenőrzésekre kerül sor. A stadionba való bejutás csak forgókapukon keresztül lehetséges, amelyek a B és a C lelátó sarkán találhatóak. Belépéskor a szurkoló a színes felével odatartja belépőjét a QR kódleolvasóhoz, amivel aktiválódik a forgókapu, és egy személy bemehet.

A mérkőzés napján a stadion kapui két órával a kezdés előtt, 13.30-kor nyílnak. A nagy érdeklődésre való tekintettel, valamint a biztonsági ellenőrzések miatt, javasoljuk minél előbb érkezni a stadionba.

A mérkőzésen külön szektor kerül kijelölésre a vendégcsapat szurkolói számára, amely az öreg fő tribün bal oldalában kap helyet, és el lesz választva a hazai szurkolók szektorától. A vendégszurkolók belépése a hazai drukkerektől elválasztva történik, méghozzá a Sport utcáról nyíló belépő folyosón keresztül, a vendégszektor mögött. A vendégdrukkerek érkezését a rendőrség biztosítja.

Amint arról már beszámoltunk, az elővétel során elkelt minden belépőjegy a hazai szektorokba, ezért a mérkőzés napján nem lesz jegyértékesítés. A stadionba csak az érvényes belépőjeggyel és bérlettel rendelkező szurkolók lesznek beengedve.

A stadionba vezető belépési pontokon a szervező szolgálat minden meghatalmazása kihasználásra kerül, méghozzá az ide vonatkozó törvény és a szervező szolgálat elvárt kötelességei betartásának alapján. Azok a személyek, akik láthatólag alkohol vagy egyéb szerek befolyása alatt állnak, nem lesznek beengedve a stadionba; ugyanez azokra is érvényes, akiknél az előbb említett anyagokat találnak a szervezők. Minden transzparens és zászló is ellenőrzésre kerül, amelyek nem lehetnek szilárd rúdon, és amelyek esetlegesen fegyverként használhatók. Abban az esetben, ha az említett tárgyak gyalázó, gúnyolódó szavakat, illetve olyan képeket tartalmaznak, amelyek alkalmasak a köznyugalom megzavarására, elkobzásra kerülnek, és a tulajdonosaikat nem engedik be a stadionba. A stadion egyes szektorai átjárhatatlanok, melyek kapuval lesznek elválasztva, és a szervező szolgálat megfigyelése alatt állnak majd. A belépők egyszer használatosak lesznek, ami azt jelenti, hogy a stadionba való belépés után már nem lesz lehetséges elhagyni azt, majd ismét visszatérni. Az egész mérkőzés során minden nézőnek magánál kell tartania az érvényes belépőjét, és a találkozó során felmutatnia azt a szervező szolgálat felszólítására. Az egész stadiont és az egyes szektorokat kamerarendszer figyeli majd. Minden kamera által rögzített incidens azonnali kiértékelésre és elrendezésre kerül a szervező szolgálat és a rendőrség által. Rendbontás esetén a biztonsági egységek azonnali beavatkozása következik.

article_bannerarticle_banner