Hír

DAC-Szenice 1:0 (0:0)

DAC-Szenice 1:0 (0:0)

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 2.3.2019, Kiss Balázs

Az utolsó utáni pillanatban Kalmár Zsolti fejesével legyűrtük a Szenicét, és megszereztük idei első győzelmünket. A hihetetlen végjátékot kevésbé szép foci előzte meg, de a három pont mindenért kárpótol bennünket. 97 percnyi játék után idén először „felrobbant” a MOL Aréna.

Nem az elképzeléseink szerint indult a tavasz, de a csapat egész héten keményen edzett, hogy ma megkezdje a pontgyűjtést. A felállításon is változtatott Peter Hyballa a legutóbbi összeállításhoz képest. A kezdőbe visszakerült a sárgalapos eltiltását letöltő Vida Kristopher, valamint Marko Divković, aki felépült a téli felkészülés elején elszenvedett sérüléséből. A bizonyítási vágy nemcsak kettejük, hanem az egész csapat arcán látszódott, és a mérkőzés is ennek szellemében kezdődött. Eltelt azonban egy kis ideig, míg megszoktuk a vendégek magas letámadását, és elkezdtük irányítani a játékot. A tizenhatos vonalán többször is körbeadogattuk a labdát, ám a végső befejezésbe rendre hiba csúszott. Ilyen volt az is, amikor Herc bombázhatott volna egy hatalmasat, de Kalmár nem vette észre a csapattársa előtt adódó kiváló lehetőséget, és levette előle a labdát, melyet rögtön el is vesztett. Ebből aztán megiramodott a Szenice, a gyors kontrát azonban lesen állította meg a játékvezető. Hercnek később volt még pár lövési kísérlete, de helyezett labdái fölé, bombái pedig a védőkbe vagy a kapusba, Tabordába szálltak. A 21. percben Koštrna találta magát hirtelen a befejező csatár posztján, de ettől maga is annyira meglepődött, hogy csak az oldalhálót sikerült megrezegtetnie. A mérkőzést ekkor már mi irányítottuk, mégis hátrányba kerülhettünk volna. A 26. percben Dangubić ugrott ki a leshatárról, majd a kifutó Jedlička mellett is elvitte a labdát, és már csak a hálóba kellett volna gurítania, de Kone rendkívül jó ütemben érkezve az utolsó pillanatban megállította a lövést a gólvonal előtt. A szurkolók a félidő hajrájára egyre türelmetlenebbé váltak, amiért nem tudtunk élni a kínálkozó lehetőségekkel. „Ezt már én is berúgtam volna!” – jött egy hang a VIP szektorból Tretyakov ráadásban megeresztett lökete után. Ugye kitalálták? Ezt is blokkolták a pirosak.

 

Csere csak a vendégek oldalán volt a szünetben, Dangubićot Deretti váltotta. A játék képe azonban továbbra sem akart változni. Az 51. percben egy tetszetős kontra végén Kalmár esett el a tizenhatoson belül, majd tizenegyest reklamált, de igazából csak elvesztette az egyensúlyát, ezért került a földre, s ezt a bíró is tudta. Az ellentámadás után a hosszú nevű Carlos Daniel Silveira Da Graca Kay kapu mellé szálló fejese borzolta kicsit a kedélyeket, de igazi veszélyt nem jelentett Jedlička kapujára. A közönség az ideges és pontatlan játék ellenére is igazán jól szórakoztatta magát, a 7395 néző pedig ezúttal is tudta, mikor kell rátenni még egy lapáttal a szurkolásra. Benne volt a levegőben, hogy valamelyik csapat hibázni fog, amiből születhet egy gól. Ilyen pillanat lehetett volna, amikor Kalmár egy kötényt kiosztva ugratta ki mesterien Divkovićot, az utolsó pillanatban azonban elé állt a szenicei kapitány, Dias és blokkolt. Davis 30 méteres bombája is beakadhatott volna, ha másfél méterrel arrébb megy. Aztán Deretti hibázott óriási helyzetben. A 68. percben a védőink szorításából kiugorva egyedül vezethette kapura a labdát, melyet 15 méterről küldött meg, de szerencsénkre épp Jedličkába lőtt. A publikum egyre nagyobb nyomást helyezett a srácokra, akik ezt meg is érezték, s bár igyekeztek, továbbra is nagy hibaszázalékkal játszottak. Negyed órával a befejezést előtt Taiwo előtt adódott lehetőség, de nem érte el Kalmár beívelését. Kicsivel később egy szögletet követően Šatkát úgy meglepte a hozzá eljutott labda, hogy lányos zavarában az égbe belsőzte azt, pedig szinte üresen tátongott előtte a kapu. A hajrában Čmelíket is pályára küldte Hyballa, hogy friss játékosként zavart okozzon a vendégvédelemben, de csak egy csúnyán mellélőtt labdával sikerült felhívnia magára a figyelmet. A 92. percben egy kapu előtti kavarodás után végre rezdült a vendégek hálója, Horváth azonban támadó szabálytalanság címén érvénytelenítette a találatot. Taborda szorult ápolásra, még a mentőegységet is a pályára hívták, ami miatt újabb percek következtek a ráadásban. Végső soron ez hozta meg számunkra a sikert, mert az utolsó támadásból megszereztük a mindent eldöntő találatot. Davis higgadtsága és precízen középre tett labdája volt a siker kulcsa, na meg persze Kalmár védhetetlen bólintása a 97. percben – 1:0. Mondani sem kell, milyen hangulat kezdődött ekkor a MOL Arénában…  

 

Az élet a legjobb forgatókönyvíró – szól az általános érvényű igazság –, s ez most is beigazolódott. 96 percnyi pontatlan, görcsös és eredménytelen játék után a legvégén jött a gól, és jött a nagyon fontos három pont. Az erdőháti csapat rendesen megkeserítette a dolgunkat, szurkolóinknak mégis sikerült belehajtani a fiúkat a győzelembe. Az idei első három pontnak köszönhetően megőriztük a második helyünket a tabellán, és az is biztossá vált, hogy a harmadik helynél lejjebb nem zárhatjuk az alapszakaszt, így két hét múlva hazai pályán kezdjük a felsőházi küzdelmet. Hogy ki lesz az ellenfelünk az csak jövő héten, az aranyosmaróti meccset követően dől el. Következő ellenfelünk otthona nincs messze a MOL Arénától, menjünk, töltsük meg a vendégszektort!

 

Edzői értékelés:

 

Peter Hyballa (DAC): „Mielőtt értékelném a mai találkozót, szeretnék elnézést kérni a viselkedésemért. A gól után nem kellett volna a pályára rohannom, hogy ünnepeljek. Elhiszem, hogy ez kiváltotta a vendégkispad nemtetszését. Hibáztam, bocsánat. Ami pedig a meccset illeti. Egész héten nyomás alatt volt a csapat, de ez a nyomás nem a klubvezetéstől és nem is a szurkolók vagy az újságírók oldaláról érkezett, hanem belülről. Az első két meccsünkön nem tudtunk abban a stíltusban futballozni, mint ahogy azt ősszel megszokhattuk. Ma nyílt mérkőzést játszottunk, a Szenica lezárta előttünk bent a területeket, csak a széleken kísérletezhettünk. Ha félidőben 0:1 lett volna az eredmény, senki nem szólhatott volna semmit. Tiszteletet érdemelnek, nagyon jól játszottak, és remélem, hogy bejutnak a kupadöntőbe. A védelmünk ma sokkal jobban muzsikált, mint egy hete Nagyszombatban. A mérkőzés vége pedig olyan volt, mint amit tavaly már párszor átélhettünk. Ez a nyomás nekem is és a szurkolóinknak is tetszik. Érzelemdús összecsapás volt, melynek a végén jött Davis pontos beadása, majd Kalmár befejezése. Kellett nekünk ez a győzelem, mert egy kissé megcsappant az önbizalmunk.”

 

Ricardo Chéu (Szenice): „Nehéz elfogadni ezt az eredményt, de a futball érzelmes játék. A hazaiak többet birtokolták a labdát, mi azonban kontroll alatt tartottuk a meccset, 4-5 helyzetünk is volt, de nem sikerült gólra váltanunk egyiket sem. Jó meccset vívtunk, elismerem a Dunaszerdahely erejét, gratulálok nekik a győzelemhez. A végén kaptuk a gólt, ami eldöntötte a találkozót. Ez a csapat megérdemli, hogy bent maradjon a bajnokságban. Remélem, hogy a jövő héten nekünk lesz olyan szerencsénk, mint ma a DAC-nak. Kreativitás és dinamika jellemzi a játékunkat, büszke vagyok a fiúkra, s ha így folytatjuk, tovább, jönnek majd az eredmények is.”

 

FC DAC 1904 - FK SZENICE 1:0 (0:0) 

Fortuna Liga, 21. forduló, MOL Aréna, 2019.03.02., 15:30

Játékvezetők: Horváth - Somoláni, Tomčík

Nézőszám: 7395

Góllövő: 97. Kalmár

Sárga lap: 45. Kalmár, ill. 61. El Moudane, 61. Tešija, 82. Ramirez

DAC: Jedlička - Davis, Kone, Šatka, Koštrna - Huk, Herc, Kalmár - Vida K. (86. Čmelík), Tretyakov (59. Taiwo), Divković (74. Ronan)

Szenice: Taborda - Krč, Kay, Filho, Kučera (81. Zezinho) - Moudane, Klapan, Tešija - Dangubić (46. Deretti), Velez (60. Ségbé), Matheus 

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 62% - 38%

Lövések: kapura: 5:3, mellé: 6:3 

Szöglet: 5:0

Les: 0:2

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri