Vélemény

Danylo Beskorovainyi: Gól az elhunyt nagymamámnak

Danylo Beskorovainyi: Gól az elhunyt nagymamámnak

A-CSAPAT
|
Vélemény
| hé 17.5.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

„Minden meccsen van legalább egy helyzetem, így bízom benne, hogy a további találatok is jönnek majd.” Ukrán védőnk 36. bajnokiján szerezte meg első találatát a DAC színeiben.

„Nagyon boldog vagyok, amiért megszereztem az első gólom a DAC színeiben. Eric Davis remek beadását próbáltam a kapufához irányítani. Minden meccsen van legalább egy helyzetem, így bízom benne, hogy a további találatok is jönnek majd” – írta körül találatát és érzéseit Danylo Beskorovainyi, aki szombaton 36. bajnoki mérkőzését játszotta a DAC színeiben, és először volt eredményes. Gólját nagymamájának, Valyának ajánlotta, aki április végén hunyt el.

Besko az 58. percben fejelt a hazai hálóba, és sokáig úgy tűnt, hárompontos találat lesz belőle. A hazaiak azonban a ráadásban kiegyenlítettek. „Egy jobban játszó Trencsénnel találkoztunk, mint a legutóbbi összecsapásaink során. Az első félidőben jól védekeztek, mi pedig túl sok területet hagytunk nekik, a párharcokban sem voltunk acélosak, és ebből helyzeteket tudtak kidolgozni. A végén volt egy kis szerencséjük is, de nem kaphatunk gólt a 90. percben. Ott is elvesztettünk egy párharcot és a kisebb koncentráció-kiesést ki is használták a hazaiak. A jövőben eredményesebb, kombinatív futballt kell játszanunk, jobban le kell zárnunk a játékunkat és nagyobb arányban megnyerni a párharcokat. Az utóbbi hetekben azonban nagyon hó hangulat uralkodik az öltözőben, keményen dolgozunk, és ha ezt tudjuk folytatni, a következő idényben nagy esélyünk lehet a bajnoki cím megszerzésére. Ez idén is megvolt, de sajnos túl sok pontot hullajtottunk a kisebb csapatok ellen” – fűzte hozzá a 22 éves ukrán védőjátékos.

article_bannerarticle_banner