Interjú

Didier Lamkel Zé: Örülök, hogy a csapat segítségére lehettem

Didier Lamkel Zé: Örülök, hogy a csapat segítségére lehettem

Interjú
| hé 20.9.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

„2:1-re győztünk idegenben, így elégedettek vagyunk.” Kameruni erősítésünk az első két mérkőzésén egy gólt és két gólpasszt jegyzett.

article_bannerarticle_banner

Érkezése nagy port kavart, hiszen a szlovák élvonalban még nem szerepelt ilyen magas piaci értékkel rendelkező játékos. Didier Lamkel Zé már az első két mérkőzésén megmutatta, mekkora lehetőségek rejlenek benne. Láttuk viszont azt is, hogy még időre van szüksége ahhoz, hogy jobban összeszokjon az új csapattársaival. A számok azonban így is önmagukért beszélnek, hiszen 171 lejátszott perc után már két gólpassz és egy gól is áll a neve mellett. Rózsahegyen 1+1-es mérleggel vette ki részét a DAC 2:1-es sikeréből. „Egy minőségi csapattal mérkőztünk meg, amelyben sok fiatal játékos szerepel. Az edző már az összecsapást megelőzően hangoztatta, hogy fizikálisan nagyon erős és jól felkészített az ellenfél, és ezért nem lesz egyszerű dolgunk. Ez végül be is igazolódott. Igyekeztünk bemutatni a rövidpasszokon alapuló játékstílusunkat, sokat tartani a labdát. 2:1-re győztünk idegenben, így elégedettek vagyunk.”

Lamkel Zé a szombati találkozó 64. percében mutatta be rendkívüli képességeit, miután a felezővonalon elcsípte Kochan keresztpasszát és egy hosszú szólót követően, három hazai játékost is kicselezve magabiztosan célzott a kapuba. Mint végül kiderült, ez volt a DAC győztes találata Rózsahegyen. „Nagyon-nagyon boldog vagyok, amiért sikerült megszereznem az első találatomat a DAC színeiben és ebben a bajnokságban. Annak is örülök, hogy a csapat segítségére lehettem – ez mindig a legfontosabb. Nagyon bízom benne, hogy továbbra is jó teljesítményt nyújtok majd, és több gól is kerül a nevem mellé. Szeretem, amikor nézők előtt futballozhatok – akár otthon, vagy idegenben. Érzelemdús meccs volt, de ez hozzátartozik a labdarúgáshoz, ráadásul minden a megengedett keretek között zajlott. Boldog vagyok, hogy az érkezésem óta egy gólt és két gólpasszt is fel tudok már mutatni. Nem voltak könnyű meccseink és mindannyian boldogabbak lennénk, ha több pont állna a nevünk mellett. Ami a saját céljaimat illeti, szeretnék legalább tíz gólt szerezni a szezonban, és további gólpasszokkal segíteni a gárdát” – nyilatkozta a rózsahegyi bajnoki után a frissen 25 éves támadójátékos, aki a Royal Antwerpen csapatától érkezett kölcsönbe az idény végéig. Lamkel Zé lett a 175. játékos, aki a DAC színeiben gólt lőtt az élvonalban.