Interjú

Dominik Kružliak: A helyzetkihasználás döntött

Dominik Kružliak: A helyzetkihasználás döntött

A-CSAPAT
|
Interjú
| pé 30.7.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

„Mindent beleadtunk.” A csapatkapitány büszke a társaira, a tegnapi szomorúság után mától már teljes erőbedobással a bajnoki küzdelmekre összpontosítanak a sárga-kékek.

„Szerintem jó mérkőzést játszottunk. Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy a Partizan a továbbjutás esélyese, de nem ijedtünk meg tőlük. Úgy gondolom, a játék minden elemében felnőttünk hozzájuk, sőt néhányban még jobbak is voltunk. A Partizan kiváló csapat, például Marković, Pantić vagy Natcho is sikeres pályafutást tudhat maga mögött. A visszavágó azonban más meccs volt, mint a belgrádi. Ott a szurkolók hajtották előre a szerbeket, az első húsz perc komoly iskola volt számunkra, néhány játékos mintha ijedten futballozott volna. Tegnap három-négy tiszta helyzetet is kidolgoztunk – kár, hogy nem értékesítettük azokat, sőt Andrija Balić még egy tizenegyest is kihagyott. Ha szeretnénk továbbjutni az európai kupasorozatokban, akkor a hasonló lehetőségekből be kell találnunk. Az ellenfélnek volt két-három lehetősége, amelyekből kettőt is gólra váltott, így a helyzetkihasználás az ő oldalukra billentette a mérleget. Büszke vagyok viszont a csapatra, mindent beleadtunk. Tegnap este a mérkőzés után még szomorúak voltunk a kiesés miatt, mától azonban már teljes erőbedobással csak a bajnokságra összpontosítunk” – összegezte érzéseit az Európa Konferencia Liga 2. előselejtezőjének DAC-Partizan Belgrád (0:2) visszavágóját követően együttesünk kapitánya, Dominik Kružliak. Vasárnap 18:00 órától a Fortuna Ligában az újonc Liptószentmiklóst, tehát Kružliak szülővárosának csapatát fogadjuk a MOL Arénában. „Liptószentmiklós az otthonom, de félre kell tennem az érzéseimet. Három vereség után nem lehet más célunk, mint a győzelem és az első három bajnoki pont megszerzése.”

Majdnem egy évet kellett várnunk, hogy ismét többezren látogathassanak ki a MOL Arénába. A továbbra is fennálló, szigorú megszorítások ellenére tegnap több mint négyezer szurkoló gyűlt össze a lelátókon. „Nagyon boldogok vagyunk, amiért enyhítettek a megszorításokon, és legalább az a négyezer ember kilátogathatott. Ez nagy különbséget jelent az üres stadionhoz képest. Olyan érzésem volt, mintha teltház lenne, a szurkolásuk hatalmas segítség számunkra. Bízom benne, hogy nem okoztunk nekik csalódást. Természetesen bánt a vereség, de mindent beleadtunk. A szurkolók a tizenkettedik játékosunk, hajtanak minket előre, ezért nagyon remélem, hogy továbbra is kilátogatnak majd a meccseinkre.” 

article_bannerarticle_banner