Interjú

Dominik Kružliak: Álomszerű visszatérés

Dominik Kružliak: Álomszerű visszatérés

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 18.10.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

Két hónapos kihagyás után góllal tért vissza Dominik Kružliak. Ő lett a DAC történelmében az ötödik csapatkapitány, aki győzelemhez vezette Zsolnán a csapatot.

„Természetesen fontos volt a gyorsan megszerzett vezetés, ahogyan a három pont is. Szerintem jó meccset játszottunk, okosan futballoztunk, és kihasználtuk a lehetőségeinket. Még ha az ellenfélnek volt is néhány helyzetfélesége, véleményen szerint jól védekeztünk csapatszinten, küzdöttünk egymásért. Bár a labda néhányszor bejutott az ötösünkbe, az ellenfélnek nem volt kimondott ziccere. A csatároktól kezdve mindenki jól védekezett. Támadásban veszélyesek voltunk, elég helyzetet dolgoztunk ki, amelyekből két gólt szereztünk, így elégedettek vagyunk. Úgy gondolom, megérdemelten diadalmaskodtunk” – mondta a Zsolna-DAC (0:2) mérkőzésről Dominik Kružliak csapatkapitány, a második szombati gólszerzőnk.

A 25 éves védőjátékos kéthónapos kihagyás után lépett újra pályára. Legutóbb Szenicén, a 4. fordulóban játszott, azt követően sérülés hosszas sérülés hátráltatta. „Két hónapig voltam harcképtelen, az ágyékommal voltak gondjaim. Lelkiismeretesen készültem az orvosokkal és fizikoterapeutákkal. Örülök, hogy végül pályára léphettem, és hogy segíthettem a gárdának. Természetesen mindig örömet okoz, ha pluszban még be is találok, de a legfontosabb a csapat sikeressége. Nagyon örülök a három pontnak” – tette hozzá Kružliak, aki a 73. percben Schäfer szögletét küldte fejjel a hálóba. Ez volt a 3. találata a DAC színeiben, összesítve pedig 193/12 az élvonalbeli mérlege (59/3 a DAC-ban). A szombati volt csapatunk 5. győzelme Zsolnán, 28-ik nekifutásra, és Dominik Kružliak lett az 5. csapatkapitányunk, akivel sikeresek voltunk a nagy rivális otthonában. Előtte Pavol Diňa (1993 október, Zsolna-DAC 0:3), Zsákovics Tibor (1995 április, Zsolna-DAC 0:1), Marin Ljubičić (2018 április, Zsolna-DAC 2:3) és TomᚠHuk (2019 május, Zsolna-DAC 1:2) vezetésével hoztuk el a három pontot.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri