Hír

Ebből a három csapatból kerül ki a DAC Európa-ligás ellenfele

Írország, Dánia vagy Izland. Az említett országok egyikéből kerül ki az ellenfelünk az Európa-liga első selejtezőkörében.

Az UEFA ma este hozta nyilvánosságra a holnapi, Európa-liga 1. selejtezőköre sorsolásának az alcsoportjait. A DAC 3.175-ös együtthatóval a nem kiemelt csapatok közé tartozik, és a következő hármasból kap ellenfelet:

Shamrock Rovers FC (Írország) – 3.750-es együttható
AF Aarhus (Dánia) – 5.800
HF Hafnarfjördur (Izland) – 4.500

Az El 1. előselejtezőjének sorsolása augusztus 10-én, hétfőn 13:00 órakor kezdődik a svájci Nyonban. A hivatalos Facebook profilunkon élőben, a csapatunkkal közösen követjük majd a sorsolást.

Az 1. előselejtezőbe összesen 94 csapat kapcsolódik be – a kvalifikációs kör 8 továbbjutója, továbbá a 86, ebbe a fázisba automatikusan bekerült együttes. Itt kezdik meg európai szereplésüket a Fortuna Liga képviselői, amelyek közül az együtthatóknak köszönhetően mindhárom (Zsolna, DAC és Rózsahegy) a nem kiemelt csapatok közé tartozik.

Mint ismert, a 2020/21-es idényben az Európa-liga selejtezőköreit egy mérkőzésre játsszák. Arról, az egyes párosoknál melyik csapat játszhat hazai pályán, szintén a holnapi sorsolás dönt.

Az 1. selejtezőkör hivatalos játéknapja 2020. augusztus 27., csütörtök. 

Kapcsolódó hírek