Hír

Egy újabb Dinamo elleni párharc kiharcolása a cél

Egy újabb Dinamo elleni párharc kiharcolása a cél

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 18.7.2018, Nagy Krisztián

Az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágója egyben Marco Rossi és segítői búcsúja is lesz a csapatunk kispadjától. A Dinamo Tbiliszi-DAC mérkőzés csütörtökön 19:00-kor kezdődik.

Keddtől Tbilisziben a DAC

Csapatunk a grúz rekordbajnok elleni mérkőzésre már kedd óta Tbilisziben készül. A landolást és a szálláshely elfoglalását követően Marco Rossi rögtön edzést vezényelt a csapatnak, melynek helyszíne a grúz válogatott edzőközpontja volt. Ma este az összecsapás előtti hivatalos programra kerül sor, melynek keretében mindkét csapat sajtótájékoztatót tart a holnapi összecsapás helyszínén.

A fiúk jól érzik magukat, és nagyon elszántak, hogy a hazai 1:1-es döntetlen ellenére kivívják a továbbjutást. A kerethez már csatlakozott csapatunk balhátvédje, Eric Davis is, aki múlt csütörtökön, a párharc első mérkőzésének napján érkezett meg Dunaszerdahelyre az oroszországi világbajnokság és az azt követő megérdemelt pihenője után.

Arrivederci, signor Rossi!

Marco Rossi a tavalyi szezonkezdet előtt vette át az irányítást a csapat élén, mellyel egészen a bronzéremig jutott, s ezzel beállította a klubcsúcsot az élvonalban. A DAC az ő irányítása alatt több saját rekordját is megdöntötte. Nem sokkal a következő bajnoki rajt előtt azonban az olasz edzőnk megegyezett a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, mellyel kétéves szerződést írt alá. A megegyezés értelmében ez idő alatt ő lesz a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Rossival együtt távozik a csapattól két asszisztense, Cosimo Inguscio és Giovanni Costantino is.  

Az Európa-liga első selejtezőkörének holnapi visszavágóját a Dinamo Tbiliszi otthonában, az 55 ezer férőhelyes Borisz Paicsadze stadionban játsszák. Az olasz edzőtrió ezzel a párharccal búcsúzik el a sárga-kékek családjától. Bízzunk benne, hogy ha könnyek is hullanak majd, azok csak örömkönnyek lesznek.

A két csapat eddig elért eredményei az európai kupaporondon (Bajnokok Ligája, Európa-liga, ill. ezek elődei – BEK/KEK/UEFA-kupa):

DAC: 11 4-1-6, gólarány 17:17

Dinamo: 148 65-21-62, gólarány 199:208

Macedón bírói hármas

A holnapi tbiliszi visszavágóra macedón játékvezetőket jelölt ki az UEFA. A főbíró a 43 éves Dimitar Mečkarovski, macedónia egyik legtapasztaltabb sípmestere. Segítői Dejan Nedelkoski és Goče Petreski lesznek, a negyedik játékvezetőt pedig Dejan Jakimovskinak hívják.

Az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágó mérkőzése, az FC Dinamo Tbiliszi - FC DAC 1904 találkozó holnap 19:00-kor kezdődik (az időeltolódás miatt helyi idő szerint 21:00-kor, mivel Tbilisziben két órával több van a dunaszerdahelyi időhöz képest). A párharcot a Digi Sport 4 élőben közvetíti, weboldalunk pedig online szöveges közvetítéssel jelentkezik. A holnapi továbbjutó bejut a 2. selejtezőkörbe, ahol a Derry City-Dinamo Minszk párosítás jobbik csapatával találkozik. Minden jel arra mutat, hogy ott a fehéroroszok lesznek a sikeresebbek, mert egy héttel ezelőtt saját pályáján győzték le írországi ellenfelüket. Ha mi is sikerrel vesszük a holnapi akadályt, akkor egy újabb Dinamót kapunk ellenfélnek. A Dinamo Tbiliszi elleni továbbjutás esetén a következő mérkőzést máris jövő héten, július 26-án, 21.00-tól játszhatnánk odahaza, a MOL Arénában. A 2. selejtezőkör visszavágójának időpontja: augusztus 2.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri