Interjú

Eljegyzés Šimčákéknál is, Miňo új esélyt szimatol

Milan Šimčák alaposan felkészülve és már vőlegényként vágott neki a téli alapozásnak.

„Az új vezetőedző irányítása alatt mindannyian tiszta lappal kezdtünk, megmutathatjuk magunkat neki. Ez mindenki számára egy új esélyt jelent a kezdőcsapatbeli helyekért folyó harcban. Ez egy olyan időszak, amikor mindegyik játékos igyekszik a lehető legjobb színben feltüntetni magát. Én is mindent megteszek annak érdekében, hogy bekerüljek a kezdő tizenegybe. Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű, de bízom abban, hogy sikerrel járok” – mondja Milan Šimčák, a DAC 24 éves balhátvédje.

A Kassáról származó, egykori nagymihályi futballista az új vezetőedző, Hélder által hozott további változásokról is szót ejtett. „Akárcsak azelőtt, most is minden gyakorlatot labdával csinálunk. Taktikai oldalról nézve kicsit más a felfogás. Azt tanuljuk, miképpen tartsuk meg hosszabb ideig a labdát, hogy ne kelljen annyit futni utána. Az előző mester alatt inkább a letámadásra és a labdavesztés után annak azonnali visszaszerzésére helyeztük a hangsúlyt, most igyekszünk a labdatartást praktizálni. Sok kilométer van már a lábunkban, jelenleg a játék technikai részét csiszoljuk.”

Miňo alaposan felkészülten vágott neki a téli tortúrának, hiszen az előírt egyéni edzéstervek betartása mellett önszorgalomból is gyakorolt. „Decemberben még másfél hetet Dunaszerdahelyen maradtam, az akadémiára jártam edzeni. Otthon volt egy kis pihenőm, de azt követően konditerembe jártam és teremfociztam is a barátaimmal, ahol szintén sokat futottam.”

Šimčáknak nemcsak az edzésekből, hanem a karácsonyból is több jutott a megszokottnál… „Mivel az édesanyám felőli családom teljesen az ország keleti feléből származik, részlegesen a pravoszláv karácsonyt is megünnepeltük. Nálunk az a szokás, hogy 24-én van a hagyományos karácsonyi vacsora, majd a következő két napon maga az ünnep, azt követően pedig január hatodikán egy újabb karácsonyi vacsorát abszolválunk az édesanyámnál, amely során felidézzük a pravoszláv ünnepek hagyományait.”

Már említettük, hogy a téli szünet alatt Vida Kristopher megkérte a barátnője kezét. Šimčákéknál is eljegyzés volt, Miňo hat év után ereszkedett térdre barátnője, Alexandra előtt. „Karácsony napján jegyeztük el egymást, rögtön az ünnepi vacsora után. A fa alatt kértem meg a kezét. Szétosztottuk az ajándékokat, amelyek közül ez volt a fő, a közös számunkra. Mindketten boldogok voltunk. Kassán ismerkedtünk meg a közös barátaink által és lassacskán jöhet az esküvő is” –teszi hozzá mosolyogva.

Kapcsolódó hírek