Mérkőzés

Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - FC Rapid Bukarest 1:1 (1:0)

Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - FC Rapid Bukarest 1:1 (1:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| sze 28.6.2023, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
'
article_banner
'

A román Rapid elleni felkészülési találkozó mindkét gólja pontrúgásból született. Risvanis találatával vezettünk, a vendégek az utolsó percben egyenlítettek.

A Pohronie felett aratott 1:0-s győzelem és a Brno elleni 1:1-es döntetlen után ma nyári felkészülés újabb mérkőzésén a román első liga legutóbbi kiírásának az 5. helyezettje, a Rapid Bukarest volt az ellenfelünk.

Adrian Guľa vezetőedző a kezdőcsapat összeállításakor továbbra sem számolhatott Niarchos, Gavrić, Čermák, Csinger és Szánthó játékával, míg Veszelinov, Pinto, Ramadan és Kalmár megelőző jelleggel nem kapott lehetőséget egy kisebb sérülés miatt.

Ellenkezőleg, Nikola Krstović az új szezonban először állt az edzői stáb rendelkezésére a válogatottbeli kötelezettségei teljesítését követően. Konrad Gruszkowski első alkalommal lépett pályára a DAC színeiben, míg a Somorjáról érkező ghánai szélsővel, Bright Owusuval bővült továbba keret.

Jól kezdtünk, és jöttek a helyzetek is. Előbb Veselovský, majd Leginus szerezhette volna meg a vezető találtot – utóbbi a kapufára bombázott. A túloldalon Bambgoye célzott fölé, Papeau pedig nem járt túl Petráš eszén. Látványos, jó iramú volt az első 45 perc, további jó lehetőségekkel mindkét oldalon. A 38. percben ért góllá a DAC igyekezete. Vitális szögleténél Mendezhez került vissza a labda, aki a tizenhatosban ívelt, Brunetti a kapu elé fejelt, Risvanis pedig előbb átvette, majd a jobb felsőbe küldte a játékszert – 1:0.

A második félidőre rányomta bélyegét a sok csere, de az 58. percben Veselovský így is növelhette volna előnyünket. A vendégek csak az utolsó negyedórában kezdtek veszélyeztetni, Cirjan két lövésénél védett nagyot Petráš. Az utolsó percben jött a feketeleves: egy pontrúgásból Iacob fejét találták meg a vasutasok, aki pontosan a jobb kapufához célzott, Petráš hiába nyújtózkodott – 1:1.

A negyedik – és egyúttal az utolsó előtti – nyári felkészülési meccset idegenben abszolváljuk: 2023. július 1-jén, szombaton a magyar élvonalbeli Fehérvár FC otthonában vendégszerepelünk, amely a 10. helyen zárta a legutóbbi idényt. 

DAC 1904 - FC Rapid Bukarest 1:1 (1:0)
MOL Akadémia, 2023. június 28., szerda, 11:00 ó, változóan felhős idő, +22°C
Góllövők: 38. Risvanis 1:0, 90. Iacob 1:1
Sárga lap: 17. Albu
Játékvezető: Smolák - Pozor, Hegedűs, 250 néző
DAC: Petráš - Andzouana (76. Bahi), Risvanis (K) (46. Kaša), Brunetti (62. Urblík), Mendez (46. Gruszkowski) - Vitális (87. Demjanovič), Dimun (71. Riquelme), Káčer (62. Szolgai) - Leginu (87. Owusu), Krstović (62. Záhradník), Veselovský (62. Csóka). Edző: Adrian Guľa.
Rapid: Draghia - Onea (76. Stan), Cristea, Grigore (46. Morais), Iacob, Bamgboye (46. Cirjan) - Oaida (46. Ciobanu), Panoiu (46. Stefan), Albu (46. Emmers) - Dugandzic (59. Costache), Papeau (46. Ionita). Edző: Adrian Mutu.

STATISZTIKA:

Lövés – kapura 4:5, mellé 10:3
Szöglet – 7:3
Les – 2:3

article_bannerarticle_banner