Mérkőzés

Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - FK Dukla Praha 2:0 (2:0)

Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - FK Dukla Praha 2:0 (2:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 25.1.2025, Nagy Krisztián

Barišić duplájával 2:0-ra nyertük a téli felkészülés harmadik összecsapását, amelyen a cseh élvonal 15. helyezettje ellen léptünk pályára Törökországban.

Mindössze két nappal a Čukarički elleni 0:0 után ma a cseh élvonal újoncával, a 15. helyen telelő prágai Duklával mérte össze erejét a DAC. A téli felkészülés harmadik és a törökországi edzőtábor második találkozóját a Nirvan Cosmopolitan szálloda pályáján abszolváltuk, tehát a csapat átmeneti otthonában.

Csütörtökhöz hasonlóan ezúttal is két eltérő tizeneggyel játszottunk. A kapusok nagyjából 60 perc után cseréltek, míg a mezőnyjátékosok egy félidőnyi bizonyítási lehetőséget kaptak.

Magabiztos játékkal uraltuk az első játékrészt, több tetszetős akciót is vezettünk. A helyzetekre se kellett sokáig várni. Az első igazán nagy lehetőség a 16. percben született, amikor Sylla lapos beadását Barišić közelről a felső lécre bombázta. Ami nem jött össze ekkor, sikerült nyolc perc múlva. Ismét Sylla ívelt, ezúttal Barišić fejére, aki az ötösből megszerezte a vezetést – 1:0. A 33. percben Ramadan egyéni akció végén a kapufát találta telibe, a labda Barišić elé pattant, aki közelről kettőre növelte az előnyünket – 2:0. Az ellenfél a 43. percig alig jutott el a kapunkig, ekkor viszont egy peches szituációnál Yapi kézzel ért a labdához, és a DAC-ot is megjárt Mešanović tizenegyest rúghatott. Lapos lövésére azonban Filipe remekül reagált, és hárított! Ez volt a Dukla első lövése a meccsen.

A második 45 perc elején Trusa iramodott meg a bal szélen, és amikor mindenki beadást várt, megpróbálta meglepni Hruška kapust, ám centikkel a hosszú alsó sarok mellé célzott. Nem sokkal később megszereztük a harmadik találatunkat is (Bassey küldte hálóba Vitális szögletét), a lengyel bíró azonban szabálytalanságot látott. Az 55. percben Jorginho beadása Mikuš elé került, aki fölé lőtt. Hat perccel később Bassey került ziccerbe, de ő sem talált kaput. A 66. percben Popović is bemutatott egy hatalmas védést, Mikuš közeli kísérletét szögletre ütötte. Ekkor már szakadt az eső, amely Mikušnak hozott még egy lehetőséget, ám a szlovák támadó nem talált kaput. Összeségében egy jó iramú edzőmeccsen jó csapatmunkával és Barišić duplájával megérdemelten nyertünk.

A törökországi edzőtábor utolsó találkozóján kedden, január 28-án, 15:00 órakor az ukrán FK Oleksandriya ellen lépünk pályára.

DAC 1904 - FK Dukla Praha 2:0 (2:0)
Nirvana Cosmopolitan, Lara, Antalya, Törökország, 2025. január 25., szombat, 13:00 ó, borult, esős idő, +13°C
Góllövők: 24. Barišić 1:0, 33. Barišić 2:0
Sárga lap: 25. Sylla - 9. Mikuš, 79. Bačinský, 89. Svozil
DAC, I. félidő: Filipe - Yapi, Dimun, Brunetti, Abraham - Bajo - Ramadan, Herc - Sylla, Barišić, Bősze, II. félidő: Filipe (62. Popović) - Andzouana, Kacharaba, Modesto, Mendez - Tuboly - Bassey, Vitális - Blaško, Almási, Trusa. Edző: Branislav Fodrek.
Dukla: Hruška - Vondrášek, Peterka, Svozil, Jorginho (75. Bačinský) - Kozma (46. Hašek), Čermák (75. Hora) - Šebrle (46. Ludvíček), Špatenka (46. Hodek), Mikuš (75. Douděra) - Mešanović (82. Milla). Edző: Petr Rada.

STATISZTIKA:
Lövés – kapura 4:3, mellé 8:2
Szöglet – 5:8
Les – 2:0