Hír

Eric Davis újabb álma valósult meg

Eric Davis újabb álma valósult meg

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 19.6.2018, Nagy Krisztián

A DAC is csatlakozott azon klubokhoz, akinek a játékosa pályára lépett világbajnokságon.

Hát ezt is megéltük! 2018. június 18-a aranybetűkkel kerül bele a dunaszerdahelyi labdarúgás történelmébe, hiszen éppen tegnap lépett pályára először DAC-játékos világbajnokságon.

Eric Davis és Panama bemutatkoztak a vb-n. A FIFA ranglistáján a 3. és az 55. helyen álló csapatok összecsapása nem hozott meglepetést, hiszen a belga „Vörös Ördögök” a gólnélküli első félidőt követően 3:0-ra győztek. Davis végigjátszotta a találkozót. A 18. percben ő kapta a mérkőzés első sárga lapját, 9 labdát szerzett (ennél többet csak a belga Boyata tud felmutatni – 11-et), 50 alkalommal passzolt és két beadást küldött az ellenfél kapuja elé. Mindhárom felsorolt mutatóban csapata legaktívabb játékosa volt.

„Ha pár szóban kellene összefoglalnom, mit is érzek, akkor csak egy dolgot mondhatok – beteljesült álom. Egy kiváló együttes ellen játszottunk, és bár az eredmény szempontjából nem jól sült el számunkra a meccs, úgy gondolom, hogy a bemutatkozó mérkőzésünkön nem futballoztunk rosszul. Nagyon boldog vagyok, hogy jelen lehettem a panamai válogatott első világbajnoki részvételén,” fejezte ki érzéseit visszatérve a tegnapi Belgium-Panama összecsapáshoz a DAC balhátvédje.

A panamaiak ma délután Szocsiból visszautaztak a főhadiszállásukra, Szaranszkba, ahol felkészülnek a G csoportban fennmaradó két mérkőzésükre. Az angolokkal június 24-én, 14:00 órakor találkoznak a Szaranszktól nem messze fekvő Nyizsnyij Novgorodban, míg a csoport zárótalálkozóján június 28-án, csütörtökön 20:00 órai kezdettel éppen Szaranszkban Tunéziával csapnak össze. 

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri