Hír

Gábriš Csaba és Martin Raška Indiába távozott

Gábriš Csaba és Martin Raška Indiába távozott

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 28.10.2020, Krisztián Nagy
article_banner
article_banner

A DAC felnőttcsapata edzői stábjának két tagja saját kérésre hagyta el a klubot.

A kapusedző Martin Raška és Gábriš Csaba erőnléti tréner távoztak a DAC-ból. Mindketten Indiába, az élvonalbeli FC Chennaiyin gárdájához igazoltak. A 7 millió lakosú Chennai városának együttesét a DAC egykori vezetőedzője, László Csaba irányítja.

A 43 éves Martin Raška (szül. 1977. január 31-én) 2017 nyarán Nagymihályból érkezett a Csallóközbe. Több mint három éven keresztül megszakítás nélkül dolgozott kapusedzőként a DAC-ban, ez idő alatt összesen 102 élvonalbeli összecsapást abszolvált a csapattal. Tapasztalataival akadémiánk kapustehetségeit is segítette.

Gábriš Csaba (szül. 1988. március 3.) először a 2016/17-es és a 2017/18-as szezonban dolgozott erőnléti edzőként a DAC-nál. Ezt követően László Csaba stábjának a tagja volt a Dundee United és a Sepsi OSK csapatainál is. Az idei év elején ugyanebben a szerepkörben tért vissza Dunaszerdahelyre: először az akadémia részeként tevékenykedett, a koronavírus-szünet alatt pedig a felnőttcsapat játékosait is átvette, így fokozatosan Bernd Storck stábjának a részévé vált. Gábriš 61 elsőligás találkozón szerepelt a sárga-kékek mellett.

„Érthető módon az edzői stábunk két tagjának távozása vegyes érzelmeket vált ki belőlem. Martin 2017-től dolgozott nálunk, míg Csaba számára ez volt a második időszak a klubnál, korábban még Marco Rossi stábjában is tevékenykedett. Mindketten edzőspecialisták voltak, akiknek tudására bátran építhetett a klub. Természetesen nem ignorálhattuk a távozási kérelmüket, hiszen egy vonzó külföldi ajánlatot kaptak. A felnőttcsapat mellett végzett kötelezettségeik mellett fontos szerepet játszottak az akadémiánk küldetésének beteljesítésében is, ahol a koronavírus-járvány kirobbanása óta rendkívül korlátolt munka folyhatott csak. A pályafutásuk további részére sok sikert kívánok nekik. Mindketten tisztában vannak vele, hogy az ajtónk mindig nyitva áll előttük” – mondta a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele

article_bannerarticle_banner