Hat további távozó
Az idény vége több futballista számára a DAC-nál eltöltött idõszaka végét is jelenti.
A 2022/23-as szezon már a múlté, annak vége pedig egyúttal több olyan labdarúgónknak is a távozását jelenti, akik az elmúlt hónapokban vagy években viselték csapatunk mezét. Már a Besztercebánya elleni összecsapást követõen elbúcsúztunk Eric Davistõl, aki 2015 és 2023 között 164 bajnoki találkozón lépett pályára sárga-kékben.
Hozzá hasonlóan az idény végeztével további játékosok szerzõdése is lejár. Közülük hatan máshol folytatják a pályafutásukat.
A 32 éves portugál kapus, Ricardo Ferreira tavaly februárban érkezett a DAC-hoz, ahol 2023 nyaráig szóló kontraktust írt alá. Klubunk mezében hat találkozón kapott lehetõséget a Fortuna Ligában.
A bosnyák felmenõkkel rendelkezõ, 24 éves osztrák középsõ védõ, Ahmet Muhamedbegoviæ két idényt töltött Dunaszerdahelyen, amelyek során a bajnokságban 43, az európai kupasorozatokban 3, a Slovnaft Cup-ban pedig 5 mérkõzésen szerepelt.
A macedón középpályás, Enis Fazlagiæ tavaly nyáron érkezett egyéves vendégjátékra. A sárga-kék színekben 6 bajnoki találkozón játszott, két alkalommal a hazai kupasorozatban is lehetõséghez jutott.
A horvát Andrija Baliæ 2020 februárjától volt a DAC labdarúgója. Elõször kölcsönbe érkezett hozzánk az Udinese együttesétõl, amely késõbb végleges átigazolássá változott. A Fortuna Ligában 54 alkalommal viselte csapatunk mezét, ezeken 10 gólt lõtt. Az európai kupákban 5 meccsen 1 találatot szerzett, a Slovnaft Cup-ban 4/1 a mérlege. A nemrég befejezõdött idény tavaszi felét Besztercebányán töltötte kölcsönjátékosként.
Sebastian Nebyla 2020 augusztusában érkezett a Csallóközbe, ahol három esztendõ alatt 54 rajtot és 4 gólt gyûjtött a Fortuna Ligában. Az Európa Konferencia Ligában 3 alkalommal lépett pályára, a Slovnaft Cup-ban 7/3 volt a mérlege.
A hatodik távozó a német szélsõ, Brahim Moumou, aki 2020 nyarán elõször a somorjai partnerklubunkhoz érkezett. A 2020/21-es szezon téli szünetében igazolt a DAC-hoz. Klubunk színeiben 30 bajnoki összecsapáson lépett pályára, ezeken 3 gólt lõtt. Az Európa Konferencia Ligában további 6, a Slovnaft Cup-ban 2 mérkõzést abszolvált, utóbbi versenysorozatban 1 találata is van. Múlt tavasszal Somorján szerepelt kölcsönben.
„Mind a 6 futballistának szeretnék köszönetet mondani az elmúlt hónapokban és években a klub érdekében elvégzett elkötelezett munkájukért. A sportmenedzsmenttel és az edzõi stábbal való megbeszélések alapján elérkeztünk egy ponthoz, ahol a játékoskeretünk felfrissítése és új futballisták érkezése szükséges. Ezzel az új energiával vágunk neki a harcnak, hogy elérjük a céljainkat és teljesítsük a hatalmas elvárásokat, amelyek felénk irányulnak. Mindegyik labdarúgónak sok sikert kívánunk a pályafutásuk további szakaszára. Szeretném kiemelni Baliæ és Nebyla távozását, akik mindketten több mint 50 mérkõzést játszottak a klub színeiben. Baliæ kiváló futballista, akit a klub tagjai és a szurkolók is nagyon szerettek. Sajnos az elmúlt két idény során visszatérõ sérülésekkel küszködött, mi pedig minden lehetséges segítséget megadtunk neki ezekben a nehéz idõkben. Büszkék vagyunk arra, hogy közös erõvel sikerült meggyógyulnia. A vele és a képviselõivel folytatott beszélgetések során azt éreztük, hogy három és fél idény után mindkét félnek jobb lesz, ha elválnak az útjaink. Nebyla nagyon fiatal futballistaként érkezett Dunaszerdahelyre, 3 év alatt viszont megerõsítette magát, annak ellenére is, hogy mentálisan nem volt mindig könnyû megbirkózni a nyomással és az elvárásokkal. Azt jelezte felénk, hogy van egy külföldi ajánlata, amit szeretne elfogadni. Mivel fiatal futballistáról van szó, érte kapunk bizonyos összeget kompenzációként” – búcsúzott el a játékosoktól Jan Van Daele sportigazgató, majd hozzátette: „A fentebb említetteken kívül Gavriæ, Blackman, Szánthó és Kružliak szerzõdése is lejár. Az õ esetükben még egyeztetünk az érintett felekkel a DAC-ban való esetleges folytatásukról. A fejleményekrõl a megfelelõ idõben tájékoztatunk.”