Hír

Holnap kezdetét veszi a sárga-kékek nyári felkészülése

Holnap kezdetét veszi a sárga-kékek nyári felkészülése

A-CSAPAT
|
Hír
| va 15.6.2025, Nagy Krisztián, foto: Fekete Nándor

A pihenőidőszak a végéhez közeledik, Branislav Fodrek vezetőedző védencei holnap megkezdik az új bajnoki idényre való közös felkészülést.

A legutóbbi bajnoki szezon május 23-án, pénteken az UEFA Konferencia Ligában való szereplésért zajló play-off döntőjében a Zólyombrézó ellen aratott sikerrel ért véget a DAC számára. Közvetlenül a mérkőzés után megkezdődött a szabadságolási időszak, amely valamivel több, mint három hétig tartott. Az első tíz napon teljesen pihenhettek játékosaink, majd az elmúlt két hétben a futásokból és a különböző erősítő gyakorlatokból álló egyéni edzéstervet teljesítették.

Akárcsak idén januárban, a felkészülés ezúttal is teszteléssel indul. Az állapotfelmérés két napig tart, a játékosok hétfőn és kedden felváltva cserélődnek majd az akadémián és a Sagax klinikán.

A sárga-kékek 2025. június 18-án, szerdán abszolválják az első közös edzésüket. Június 21-én, szombaton 11:00 órai kezdettel pedig nyilvános tréninget tart az együttes. A nagyokat és a kicsiket is várjuk a MOL Akadémiába – további információkkal később szolgálunk.

A nyári felkészülés nagy része hazai környezetben zajlik, viszont egy hatnapos ausztriai edzőtábor is szerepel a menetrendben.

A csapat első tétmérkőzését az UEFA Konferencia Liga 2. selejtezőkörének a keretén belül abszolválja július 24-én, csütörtökön. Hogy ki lesz az ellenfél, azt a június 18-i sorsoláson tudjuk meg. A bajnoki küzdelmeket július 27-én, vasárnap hazai környezetben kezdjük meg a Nagymihály ellen.

A médiáknak szóló értesítés: a játékosok és az edzők a nyári felkészülés első edzésnapán, tehát 2025. június 18-án, szerdán 9:30 és 10:30 óra között állnak majd a sajtó képviselőinek a rendelkezésére a MOL Akadémia fő épületében. Az érdeklődőknek további információkkal a knagy@dac1904.sk mail címen szolgálunk.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri