Hír

Holnap kezdődik a DAC nyári felkészülése

Holnap kezdődik a DAC nyári felkészülése

A-CSAPAT
|
Hír
| va 16.6.2024, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő
article_banner
article_banner
article_banner

Négy hét után véget ér a pihenőidőszak, Xisco Muñoz vezetőedző védencei holnap megkezdik az új szezonra való felkészülést.

A sárga-kékek 2024. május 18-án, szombaton a Zsolna elleni győzelemmel zárták a legutóbbi bajnoki idényt, amely a klub történetének a negyedik ezüstérmét hozta. Rögtön ezt követően a csapat számára elkezdődött a pihenőidőszak. Ez négy hétig tartott, de a legelsőn kívül a fennmaradó háromban részben már klubkötelezettségeikkel is foglalkoztak.

Ahogy azt már megszokhattuk, a trénerek egyéni edzéstervekkel készültek a számukra, amelyek futásokból és erősítő gyakorlatokból álltak. Holnap, 30 nap elteltével ismét találkoznak a MOL Akadémián, ahol nekivágnak a 2024/25-ös idényre való felkészülésnek. Az első összejövetel tervezett időpontja hétfő reggel, emellett az első két nap a felmérések jegyében telik majd. Labdával először szerdán délelőtt találkoznak a játékosok.

Az idei nyári felkészülés kizárólag az akadémiánk hazai környezetében zajlik majd. Ezt az időszakot négy előkészületi találkozó színesíti, az első két ellenfelünk – Austria Wien és MFK Vyškov – már régebben ismert volt. A listára az ETO FC Győr is felkerült, amelyet július 12-én, pénteken fogadunk. A főpróbabeli ellenfelünkkel még nem jutottunk egyezségre. A fazonigazítót július 18-án, csütörtökön, tehát egy héttel az éles rajtot megelőzően abszolváljuk.

A sárga-kékek első tétmérkőzése az új szezonban az UEFA Konferencia Liga 1. selejtezőkörös párharcának első felvonása lesz, amelyen július 25-én, csütörtökön lépünk pályára. Az ellenfél kilétét a június 19-én, szerdán megrendezésre kerülő sorsolás tudjuk meg. A bajnoki küzdelmeket július 28-án, vasárnap Kassán kezdjük.

A médiák számára szóló értesítés: a nyári felkészülés első napján, 2024. június 17-én a játékosok és az edzők 9:30 és 10:30 óra között állnak a sajtó rendelkezésére a MOL Akadémia főépületében. Az érdeklődők számára további információkkal a knagy@dac1904.sk mail címen szolgálunk.

A DAC 1904 nyári felkészülésének a menetrendje:
Június 17., hétfő: a felkészülés kezdete, DAC Akadémia
Június 29., szombat: FK Austria Wien-DAC (Bécs)
Július 6., szombat: DAC-MFK Vyškov (DAC Akadémia)
Július 12., péntek: DAC-ETO FC Győr (DAC Akadémia)
Július 18., csütörtök: az ellenfél még nincs véglegesítve